Érettségi Portál 2012

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Nincsenek dátumok

Érettségi feladatok
Érettségi tételek

A felsőoktatásba legjobb arányban a Győr-Moson-Sopron megyei diákok kerültek be – írja a Magyar Nemzet nyomán az MTI. A sikeresen felvételizők számarányát tekintve a Békés megyeiek találhatók a sor végén, miközben a fővárosi fiatalok csak a középmezőny hátsó részében végeztek, az államilag finanszírozott helyeket vizsgálva pedig sereghajtók – írja a lap.

A Győr-Moson-Sopron megyéből felvételiző diákok 75 százaléka került be egyetemre, vagy főiskolára a rendes felvételi eljárás során, az arány magasabb a 70 százalékos országos átlagnál. Budapest a húszas lista 13. helyét szerezte csak meg 69,2 százalékos eredménnyel.
Az Oktatási Hivatal statisztikáiból az is kiderül: középszinten mindhárom kötelező érettségi tantárgyból, emelt szinten pedig matematikából és történelemből utasították maguk mögé az egész országot a Győr-Moson-Sopron megyei diákok.

(Forrás: MTI, Magyar Nemzet, klubradio.hu)

(www.edupress.hu)

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Ötszáz laptopot adták át békéscsabai diákoknak   » Magyar érettségi 2012   

Nem hasznosHasznos (Még nem értékelték)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor