Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Az érettségizők ma, vagyis május 8-án, angol nyelvből vizsgázhatnak írásban, közép-, illetve emelt szinten. Középszinten az érettségizőknek összesen 180 perc áll rendelkezésükre, hogy megoldják a feladatokat, míg emelt szinten 240 percnyi idővel gazdálkodhatnak.

A középszinten vizsgázók összesen 54 314-en vannak, és 1 178 helyszínen bizonyítják tudásukat. A rendelkezésre álló 180 percből 60 percet szánhatnak az „Olvasott szöveg értése” részre, illetve 30 percet a „Nyelvhelyesség” feladataira. Rövid szünet után a „Hallott szöveg értése” részre 30 perc, míg az „Íráskészség” bizonyítására 60 percnyi idejük van a maturálóknak.

Emelt szinten 122 helyszínen összesen 9 809 diák érettségizik angol nyelvből. A feladatok megoldására 240 percet kapnak, ebből 70 perc az „Olvasott szöveg értése”, 50 perc pedig a „Nyelvhelyesség”. A rövid szünetet követően az érettségizőknek 30 perc áll rendelkezésükre a „Hallott szöveg értése” rész teljesítésére, és 90 percük van az „Íráskészség” elnevezésű rész feladataira.

Természetesen mind emelt-, mind pedig középszinten egymástól függetlenül értékelik az egyes részeket egy központilag kidolgozott javítási útmutató szerint.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Közzétették a magyar érettségi megoldásait és megoldókulcsait   » Az e-felvételizőknek is hitelesíteniük kell jelentkezésüket   

Nem hasznosHasznos (Még nem értékelték)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor