Ismertesse az állományok típusait, és milyen módon tud állományokat keresni a háttértárakon?
- 1. Az állományok típusai
Egy irodában többféle munkát végeznek, ezek során különböző iratok keletkeznek. Ilyenek például a levelek, feljegyzések, táblázatok, ábrák stb. Ezeket a dokumentumokat egy esetleges későbbi felhasználás céljára valamilyen formában tárolni szokták. Egy hagyományos irodában iratgyűjtőkben, iratszekrényben helyezik el ezeket. A számítógépeken pedig erre szolgálnak a háttértárolók.
Ahhoz, hogy a későbbiekben az így tárolt adatokat megtaláljuk, valamilyen azonosítóval kell őket ellátni. A számítástechnikában ezt az azonosítóval ellátott, egységes egészként kezelt adathalmazt fájlnak nevezik. Egy másik meghatározás szerint az összetartozó rekordok halmazát fájlnak vagy adatállománynak nevezzük. A file (fájl) angol szó pontos magyar fordítása irat. A fájlok azonosítására a nevük szolgál. Mivel később ez alapján keressük meg, illetve választjuk ki őket, a fájlazonosítónak egyedinek, és a tartalomra utalónak kell lenni.
Erre nekünk kell figyelni, mivel a fájlneveket majd mi adjuk. Az állományok azonosítója két részből áll. A névből és a típusból. A név mindig utaljon az adatállomány tartalmára, míg a típus, amit sokan mondanak kiterjesztésnek, pedig a fájl jellegére. Erre azért van szükség, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a rajzokat, leveleket, táblázatokat stb. Ezt az általában három karakter hosszú rövidítést többnyire a létrehozó program maga írja az állomány végére. A fájl típusa gyakran az adatot létrehozó program védjegyeként is felfogható, mert sok program egyedi, csak rá jellemző típust rendel a fájlhoz.
Összefoglalva: ha látunk egy fájl listát, akkor a fájlok típusa alapján azt fogjuk pontosan megtudni, hogy az adott fájl milyen jellegű adat, a neve alapján pedig a tartalmára következtethetünk. Az állományazonosító hossza a karakteres operációs rendszerekben pl. DOS, maximum tizenkettő karakter lehet, a következő felosztásban: a név maximum nyolc karakter, a típus pedig maximum három karakter, és közöttük egy pont. A névben nem szerepelhet: szóköz / . : * ? ’’ < > | karakterek és lehetőleg az angol ABC betűit használjuk. A grafikus operációs rendszerek pl. Windows, ellenben engedik a hosszú azonosítok alkalmazását, ami maximum 250 karaktert jelent. A névben lehet szóköz és pont, de itt sem lehet / : * ? ’’ < > | karakterek
A Windows a következő algoritmus szerint készít a hosszú azonosítókból rövid azonosítót: a hosszú névből veszi az első hat karaktert, majd „~” karakter, ezután egy futó sorszám (1-9), mely megkülönbözteti az előzőek alapján még egyforma nevű fájlokat, és végül a fájl típusa. Ha az első hat karakter 9-nél több fájlnál megegyezik, akkor a felépítés módosul: 5 karakter + ”~” + kétjegyű sorszám + .típus. pl.: filena~1.txt vagy filen~11.txt.
A fájl típusa még arra is szolgál, hogy a társítás révén az állomány indításakor automatikusan meghívja a típushoz rendelt programot, és abban nyitja meg az állományunkat. Ez a táblázat „gyárilag” elkészül, de természetesen a felhasználó módosíthatja és bővítheti. A Windows operációs rendszerben minden fájl rendelkezik egy ikonnal is, ami a Sajátgépben a fájl neve előtt jelenik meg, és a fájlt kezelő alkalmazásra utal. Mivel ez a hozzárendelés többnyire egyértelmű, a kiterjesztés megjelenítése nem feltétlenül szükséges, elég ha látjuk a fájl ikonját.
Néhány példa a típusokra:
| Típus | Jellege | Típus | jellege |
| .txt | Szöveges állomány | .jpg | Tömörített rajz |
| .doc | MS Word állomány | .gif | Tömörített rajz |
| .xls | MS Excel állomány | .bmp | Bittérképes rajz |
| .ppt | MS PowerPoint áll. | .exe | Alkalmazás, program |
| .mdb | MS Access állomány | .avi | Film klip |
| .htm | Hypertext állomány | Stb. |
- 2. Fájlok keresése a háttértárolókon
Ahogy időnként egy irodában nem találunk meg valamit, ugyanúgy a számítógépünkön is „eltűnnek” fájljaink. Ilyenkor jelent nagy segítséget a fájlok és mappák keresésének lehetősége. Szerencsére azért szinte mindig tudunk valamit a keresett objektumról:
-
- a nevét, vagy minimum a körülbelüli nevét;
- a tartalmát, vagy legalábbis néhány kulcsszót egy szöveges állományból;
- a fájl készítésének pontos, de legalábbis valamilyen módon behatárolható idejét;
- esetleg mindezek közül többet is
A keresés elindításához nyissuk meg a „Start” menüt, abból válasszuk a „Keresés”, majd a „Fájlok vagy mappák” menüpontokat.
Arra törekedjünk, hogy mindent adjunk meg, amit pontosan tudunk, de csak annyit. A megjelenő párbeszédablakban lehetőségünk van adott nevű vagy típusú állományokat megkeresni az általunk meghatározott helyeken. Ha nem tudjuk pontosan az állomány azonosítóját, természetesen használhatjuk a különböző joker karaktereket. Ezek a * és a ?. A ? egy karaktert, a * pedig egy karaktersorozatot fog helyettesíteni.
Ha egyáltalán nem tudjuk a fájl azonosítóját, de a tartalmából ismerünk egy részletet, akkor ennek segítségével is megkereshetjük az állományunkat.
A Windows arra is biztosít lehetőséget, hogy dátum alapján találjuk meg a keresett állományunkat. A feltételek megadása után elindul a keresés, majd egy ablakban az összes, általunk megadott feltételnek eleget tevő fájlt az elérési útjával együtt megjeleníti a program. Ezután lehetőségünk van a keresett állomány elindítására. Ha a későbbiekben is szükségünk van a találatokra, akkor a Windows biztosítja, hogy a teljes listát egy fájlban tároljuk.
Kérdések a szóbeli tételhez:
- Mire szolgálnak a fájlazonosítók?
- Milyen részekre tudod felbontani az azonosítót?
- Mi a különbség a DOS-os és Windows-os azonosítók között?
- Mikor használjuk az operációs rendszer keresési funkcióját?
- Mi alapján tudunk egy fájlt megkeresni?
Értékelés:
|
Tartalom |
8 pont |
| File = irat |
1 pont |
| Fájl = összetartozó adat |
1 pont |
| Név, típus |
1 pont |
| Rövid- hosszú fájlnév |
1 pont |
| Társítás |
1 pont |
| .doc, .xls, .exe, .txt, .mdb, .ppt, jpg, .gif |
1 pont |
| Start => Keresés => Fájlok, mappák |
1 pont |
| * ? joker karakterek |
1 pont |
|
|
|
|
Logikai felépítés |
8 pont |
| Mi az azonosító |
1 pont |
| Milyen részei vannak az azonosítónak |
1 pont |
| Mire figyeljünk egy azonosító megadásánál |
1 pont |
| Azonosítók összehasonlítása |
1 pont |
| Mire használjuk fel a típust |
1 pont |
| Mikor van szükség keresésre |
1 pont |
| Mi alapján tudunk keresni |
1 pont |
| Hogyan tudunk keresni |
1 pont |
|
|
|
|
Kifejezőkészség, szaknyelv |
8 pont |
| File, fájl |
1 pont |
| Név, típus |
1 pont |
| 8.3, hosszú fájlnév |
1 pont |
| Legalább 4 tiltott karakter felsorolása |
1 pont |
| Társítás |
1 pont |
| Legalább 8 fájltípus felsorolása |
1 pont |
| Név, tartalom, dátum |
1 pont |
| * ? |
1 pont |
|
|
|
|
Kommutatív készség |
6 pont |
| Folyamatosan, összefüggően beszél |
1 pont |
| Felnéz a jegyzeteiből |
1 pont |
| Megfelelően hangsúlyoz |
1 pont |
| Nincsenek pótcselekvései |
1 pont |
| Megérti a kérdéseket |
1 pont |
| Képes a kérdések alapján kommunikálni |
1 pont |
Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!
Facebook Megosztás |
Nyomtatás
|
PDF letöltésEzek a tételek is érdekelhetnek:




(+4 pont, 4 értékelésből)

