Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Ady Endre (II)

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

Ady Endre (1877-1919) költészete

Időrendi táblázat

1877.nov. 22-én született Érmindszenten
1888-1892. a Nagykároly-i piarista gimnáziumban tanult
1892-1896. Zilahon a református kollégiumban tanult, majd itt érettségizett
1896. a debreceni Jogakadémiára került
1898. A Debreceni Hírlap és a Debrecen című újság munkatársa
1899. Debrecenben megjelent első kötete Versek címmel
1900. Nagyváradon a Szabadság című lapnál, majd
1901-1903. a Nagyváradi Napló-nál újságíró
1903. a Még egyszer kötet megjelenése és ismeretség és szerelem Diósi Ödönné Brüll Adéllal, Lédájával
1904. Párizsba került tudósítónak
1905. a Budapesti Napló munkatársa
1906. az Új versek megjelenése
1907. Vér és Arany
1908. Az Illés szekerén
1911. levél Boncza Bertától
1912. szakítás Lédával: Elbocsátó, szép üzenet
1915. feleségül vette Boncza Bertát (Csinszkát); Csucsán laktak
1917. Budapestre költöztek; a költő súlyos beteg
1918. A halottak élén (utolsó kötete életében)
1919.jan.27. meghalt Budapesten
1923. Az utolsó hajók (posztumusz kötet)

Ady költészete a századvég lírájából nőtt ki. E korszakban sorra jelentek meg a magyar költészetet megújítani szándékozó törekvések, és első köteteiben még Ady is az ő követőjükként indult. A döntő lépést Ady a harmadik kötetével (az Új Versekkel) tette meg, ekkor került a versvilág középpontjába saját személyisége. versei gazdag, összefüggő jelképrendszert alkotnak. Lehet külön látomásszerű tájversekről, szerelmeskölteményekről, magyarság-versekről, háborúellenes költészetről, létharc-versekről stb. beszélni Ady költészetét illetően, hiszen e nagy témák egy-egy nagy szimbólumcsoport kapcsán jelennek meg, de a részek is csak az egészben kapják meg jelentésüket. Műveiből az emberi lélek ősi rétegei (irrealitás, sejtelmesség, az álmok világa) mellett prófétai magatartás, jövőbelátás is kirajzolódik. Költői nyelve egészen egyéni. Visszanyúlt a kuruc költészetig, Az erdélyi írók hagyományihoz, sőt a Biblia ősi fogalomvilágához is. A versritmust is megújította, az ősi magyar tagoló vers és a jambikus időmérték különös ötvözetét hozta létre. Költeményeit a köteteken belül összefüggő ciklusokba rendezte. A Nyugat című folyóirat vezéralakjaként stílusszintézist teremtett. Költészetében mindvégig meghatározó tényező a mítoszteremtő szimbolizmus, de első korszakában az impresszionizmus és a szecessziós szerepjátszás, a másodikban az expresszionista drámaiság formálja át nyelvét, beszédhelyzeteit, verseit. Ady költői forradalma a szimbolizmus jegyében fogant. Egyéni mitológiájának középpontjában önmaga állt. A versek történése rendszerint fiktív térben és időben játszódik. Valamennyi szimbólum a középpontban álló személyiségre utal, már az Új Versekben is. Heroikus önképet teremt szóképeivel, melyek nem egyszerűen metaforák, hanem – összetettségük révén – szimbólumok. Egy-egy ilyen képpel felnagyítja magát, és a képek sejtelmes titokzatossága, “történetisége” miatt egyúttal mitizálja is. A szimbolizmustól a szecesszió nehezen különíthető el, számos vonásuk megegyezik. A költő művészi érzékenysége és magatartása kezdetben inkább a szecesszióhoz kapcsolódik. A szecessziós művészet nemcsak különös, bizarr, egzotikus és erotikus témáival, virágmintáival, dekoratív vonalaival nyomja rá bélyegét Ady verseire, hanem a személyiség új kultuszával is. A századelő művészetének izmusai közül a mindent egyesíteni akaró stílustörekvés összefoglaló neve a szecesszió. Ady költészetének szecessziós jellegzetességei:

  • Költészete szinte mindig szereplíra.
  • Poézisének alapvető gesztusa a szecessziós önfeltárulkozás. Különös egyéniségnek mutatja magát: őszintének és titokzatosnak, érzékinek és mindentudónak, állhatatos bajvívónak és a halál rokonának.
  • A hétköznapi prózai élet elviselhetetlen a szépség embere, a művész számára, aki minden idegszálával tiltakozik a szürkeség ellen. A szürkeség Adynál a magyarság elmaradottságát, kulturálatlanságát is jelenti.
  • Az Ady versektől elválaszthatatlan a titok, a csoda.
  • A szecesszió kedvelt eleme az erotika, a könny, a halál, a bűn, a csók, melyek együtt főleg a Léda-versekben fordulnak elő.
  • A megszépítő, átesztétizált halál az élet természetes velejárója.

Ady költészetét a felvázolt szecessziós vonások jelenlétét elismerve is alapvetően szimbolistának kell tartanunk.

A magyar Ugar víziói: Egy újfajta, kritikai jellegű nemzetszemléletet, hazaszeretetet tudatosított, amelyben egyszerre adott volt a szeretet gyöngéd és a bírálat indulatos érzése ugyanúgy, mint Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi verseiben. Harca a szellem harca volt a szellemellenes korlátoltsággal szemben. Ez a keserű, támadó, nemzetostorozó indulat fejeződött ki az Új Versek legfontosabb, a többit maga köré szervező ciklusában, A magyar Ugaron-ban. A költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. A ciklus címadó verse (1905) nem “tájleírás”, a szimbólumba átváltó metaforák sora nem vizuálisan elképzelhető konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő, cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben. A képek és a jelzők egyrészt a nagy lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítően kopár valóság, az eldurvult, műveletlen világ leverő élményét fejezi ki. A megélt ellentétbe ezért nemcsak a tiltakozó keserűség, hanem a kilátástalanság és a reménytelenség érzése vegyül. A versnek lefelé menő, aláhulló kompozíciója van. Az 1-2. versszakban még az egyes szám első személy, a lírai alany, az ébresztő, felfedező szándék az aktív, a cselekvő (gázolok, ismerem, lehajlok). Ezt jelzi a szépséget, a kultúrát, a virágot számon kérő hetyke, még magabiztos felkiáltó kérdés is. A 3-4. versszakban már az Ugar válik cselekvővé: az idarengeteg megmozdul, gyűrűzni kezd. A föld alvó lelkét ébresztgető, virágot kereső s a régmúlt szépségeket idéző hős tehetetlen, béna rab lesz az indák fojtogató gyűrűjében. A halmozott alany (a dudva, a muhar, a gaz) s a fokozatos igesor (lehúz, altat, befed – halmozott állítmány) a vad mező végső győzelmét fejezi ki: az Ugar-léttel szemben a virág-létre vágyó lírai én (a költő, a művész) sorsa az aláhullás, a züllés, a közönségességben való elveszés.

A művész tragédiájáról szól A Hortobágy poétája (1905) című költemény is. Az ellentétekre épülő szerkesztésmód uralkodik itt is: a szimbolikus jelentésű művészportré és a durva környezet kontrasztja. A kezdő ellentét a vers során fokozódva tér vissza, egyre inkább kiteljesedik. A “kúnfajta, nagy szemű legény” a többitől fajtában, külsőben, lélekben elütő művész: befelé élő, érzékeny lélek. A művész rejtett belső életének rajzát felerősítik a vissza-vissza térő számneves túlzások (sok-sok, százszor, ezerszer) s a halmozások. Az első versszakban már ott rejlik az elkerülhetetlen bukás. Tragikussá színezi az ellentétet az önállósult két rímszó, ahol a lélek szavára rímként az állati durvaság válaszol. A művészet itt megsemmisül, senki sem tart igényt rá. A “piszkos, gatyás, bamba” jelzők fokozásos halmozása erősödő ellenérzést, indulatot érzékeltet. A szemlélődő lírai hős cselekvővé válik, ez a cselekvés azonban a társakhoz és a környezethez való hasonulás. A magyar Ugaron ciklust a kötetben közvetlenül A daloló Páris versei követik: kiélezett kontraszt teremtődött így a szellemtelen, művészetellenes sivatag és a tünékeny, messzi szépségek álmát megvalósító, daloló Párizs között. Ide menekült költeményiben és a valóságában is: az 1906-os második párizsi utazás – az elsőtől eltérően – már nem “tanulmányút” volt, hanem egyértelműen emigráció. A megérkezés üzenetét hozta haza Páris, az én Bakonyom (1906) című verse.

Léda-versek: Ady 1903-ban találkozott a nála öt évvel idősebb, férjes asszonnyal, Adéllal, versei Lédájával. Találkozásuk végzetszerű volt, elválások és egymásra találások sorozata: menekülés az Asszonyhoz és menekülés tőle. E kapcsolatban Ady a szerelem legvadabb és legszelídebb oldalát is megmutatja. S hogy megmutassa a szerelem természetét, Lédát mitikus alakként emeli magához. A Léda-versek gyakori gesztusa a hódolás, a könyörgés, a fenyegetés és a megbánás, de az együttlét öröme hiányzik belőlük. A távolság és a közelség játékától nyeri érzelmi hőfokát és ambivalenciáját a Meg akarlak tartani című vers. Az “ideális elválás” még felfokozottabban jelenik meg az Áldásadás a vonaton-ban. Jelenidejű idill nincs a Léda-versekben. Ezeket a költeményeket emiatt sem lehet a boldog vagy boldogtalan szerelem hagyományos kategóriáival minősíteni. Ady szerelmi lírájában az őszinte föltárulkozás, a nő-férfi viszonyban levő érzékiség, testiség lefestése is újszerű. A Léda-verseket ezenkívül a szerelmi extázissal összefonódó halálélmény, a nőben megtestesülő bűn és titok is motiválja. A megbabonázó “gyönyörűséges rossz”, a nő által való elkárhozás, a testi szerelembe való belezuhanás, belehalás ezeknek a költeményeknek az alapélménye (Vad szirtetőn állunk; Héja-nász az avaron; Csókokban élő csóktalanok). Nagyon bonyolult, ellentmondásos érzelem kap hangot a Léda-versekben. Igy lett Léda Ady számára egyszerre üdvösség és kin, öröm és gyötrelem. Szerelmükbe a hiányérzet fészkelte be magát, állandó kisérője lett a hiábavalóság tudata és a halálhangulat. A Lédával a bálban a szerelem két periódusát jeleníti meg. Az első szakasz szecessziós szakasz, bizarrul dús, buja képekkel kezdődik, a rózsaszín és a fekete színkontrasztja itt jelenik meg először. A második strófa érzékletes képpel indul (bús csönd), és közvetve az ember legnagyobb létbeli ellenfelével, az idővel szembesít: régi rózsakoszorú, ami elhervadt. A rózsaszín-fekete ellentét a két “bálozó halotthoz” kapcsolódva még élesebb. A régi idillt és a mai diszharmóniát jeleníti meg. A tragikum szinte a végletekig fokozódik. Ugyanebben az évben, 1912-ben írta meg elégikus, fájdalmas, igazi búcsúhangulatban a Valaki útravált belőlünk című versét. Minden férfi nevében, általánosan vall az elválásról, a szakításról Ady Endre. És itt ér véget a kisvárosi flörtnek induló kapcsolat, amely eljutott a teljes szerelemig.

Istenes versei: Ady költészetére 1908-1912 között jellemzőek az ún. istenes versek, Az Illés szekerén, a Szeretném, ha szeretnének, A Minden-Titkok versei és A menekülő élet köteteiben. A vallás, a Biblia világa, szókincse, nyelvezete, szimbólumai, metaforái azonban jószerivel az egész Ady-lírát áthatják. Ez a költészet egy ősi gondolkodásmód felé is visszanyúl az időben. Ady élménykincse éppen ezért nemcsak keresztény jellegű: ősibb, idegenebb, “pogány” vallási képzetek is felidéződnek benne. A görög mitológia, a keleti vallások istenképe is felbukkan verseiben. Az Új versek-ben és a Vér és Arany-ban pogány istenekkel harcol és komázik a lírai én. A humánus, az embersegítő istenes versek (Ádám, hol vagy; Álmom, az Isten; Szeress engem, Isten; Imádság háború után) mellett az értelmetlen istenkép is feltűnik: a szorongás, félelem, a bizonytalanságba vetett emberi sors költeménye (A nagy Cethalhoz). Minden jelenség összefoglalója, a hideg, a kérlelhetetlen, megismerhetetlen, az emberi sors iránt közönyös Isten. Az istenkép összetett, különös, megfoghatatlan jelenség; a költő szerint csupán egy a biztos: “Isten van valamiként”. Ezt a “van valamiként”-et szándékozik pontosítani a lírikus, sőt vissza akar találni a gyermekkori hithez. A régi emlékek nyomán indul a felnőtt költő istenkeresése az első istenes versciklus címadó versében, A Sion-hegy alatt címűben is. Ez a mű egy lidérces, rossz álom, melyben Isten elhanyagolt, groteszk külsejű, komikus cselekvésű. a harmadik versszakban megjelenik a szintén magányos, reszkető kezű, rongyolt lelkű, istenkereső lírai én. A történés középpontjába a fázó, riadt, kallódó ember és kallódó isten külön-külön érkezik. a tékozló fiú, az életben kárhozott felnőtt hitehagyottan visszatér, visszatérne az Úrhoz. A hetedik strófában örökre elszakadnak egymástól: a Sion-hegy alatt a megváltás elmarad. A megtérni vágyó lírai én elfeledte a gyermeki hitet, bizalmat és ez nem váltja meg őt. A vers ironikus és patetikus hangnemeket egyesit, különböző idősíkokat elegyit. A költő számára a halálból is vezet út Istenhez, a felejtésből, a hitnélküliségből azonban nem. Ady minden ellenére bízni akar a számára rejtélyes, nehezen megfejthető Istenben. Teológiájában Isten tagadása és mégis megvallása keveredett: Istenközelség és elhagyatottság, áhítat és megrettenés váltakoznak.

Magyarság-versei: A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból is a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket, az ún. magyarság verseket. Ostorozó, átkozódó verseinek forrása az a nyugtalanító tapasztalat, hogy a magyarság képtelen következetes, kemény akarat kifejtésre, erőfeszítésre. A nyelvileg és kulturálisan elszigetelt magyarság fennmaradása izgatta a népek közötti versengésben. Az akarat hiánya, a tenni nem tudás, a szavakban élő nagyhangúság, a hencegő dicsekvés a magyarság sajátos jellemvonásaként jelent meg számára. Legkönyörtelenebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell (1908). Fordított himnusz ez. Ady hite szerint az állandó sorscsapások nélkül elpusztulna a nemzet. A vers nyelvi anyagát az erős indulat, a vádló keserűség alakítja. Eltérő hosszúságú 11 és 7 szótagos sorokat fognak össze a páros rímek. Erélyes tiltó és felszólító mondatok izgatott egymásutánjában fejeződik ki szinonimaszerűen egyazon gondolat: a sujtás, a verés követelése, melynek indoklása eleinte a megvetést hordozó két megállapítás: szolgafajta a magyar s éretlen, akaratgyenge, széthulló, önmagát megszervezni képtelen nép; a vers végén e leghangsúlyosabb helyen szólal meg a békesség elutasításának legdöntőbb s egyben kétségbeesett érve: a nemzeti pusztulás lehetősége. a nemzetostorozást a költő egyben önbírálatként formálta meg. Azonosul népével, maga is vállalja a sújtó csapásokat, később pedig már egy eltéphetetlen sorsközösséget hangsúlyoz. A fajok cirkusza (1910) című versében a tőlünk fejlettebb országoktól való lemaradásunk tragikus szomorúság szólal meg. A költő a magyarságot képtelennek tartotta a történelemformáló népek sorába való felküzdésre, sorsa ezért a másolás, az epigon lét. Ennek következménye az eltévedés, a reménytelenség, a komor céltalanság. Berzsenyihez, Kölcseyhez és Vörösmartyhoz hasonlóan kétségbeesetten vívódott a nemzethalál gondolatával. Az idő rostájában (1913) kifejti, hogy a sorsukat alakítani nem tudó népeknek el kell pusztulni. Vállalta magyarságát, népének hibáinak együtt, osztozni akart fajtájának elrendeltetés szerű sorsában, akár a pusztulásban is. Hazájához sorsszerű kötődéséről vallott hitének egyik legszebb alkotása A föl-földobott kő (1909). A hazaszeretet mindig visszahúzó ereje azonosul a költői képben a gravitációban. A mű két 10 szótagból álló 5-5 osztású, ütemhangsúlyos, rímekkel összefogott és rövidebb, rímtelen hatszótagú sorból áll. Az érzelmek mozgása ellentétes irányúak. A lélek szándéka a menekülés innen, a lenti világból, azonban bús hazaszeretete minduntalan visszahúzza a földre. Ha szomorúan is, de ismét megvallja magyarságát, hazája iránti hűségét, népével való azonosságát. Ady sem a kor által elfogadott nacionalizmust, sem a sovinizmust nem hirdette, a nemzetiséget sorsközösségét hirdette (A magyar jakobinus dala).

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Gyermek és felnőtt világa Kosztolányi költészetében   » A német romantika   

Nem hasznosHasznos (+77 pont, 81 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor