Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Ady Endre – Léda versek (II)

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

 Ady Endre – Léda versek (II)

Ady életformájában, szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az emberek töbsége. A polgárokat riasztó feltűnésvágy, az ún. perdita kultusz, Dosztojevszkij halhatatlan szánalmának félremagyarázása vola a forrása Az én menyasszonyom (1900) című versének. Ezt jóval Lédával való megismerkedése előtt írta Nagyváradon. Kesztyűt dobott azoknak az arcába, akiket megbotránkoztatott a táncosnővel veló viszonya, s provokáló daccal csttant fel a vers indításában a legfőbb gondolat:

“Mit bánom én, ha utcasarkokrongya,
De elkísérjen egész a síromba”

Szokatlan hang volt ez a magyar lírában a múltban a magyar szerelmi költészetből hiányzott az érzékiség, az érszéki forróság. A nagy szenvedély s az áhitaos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban. Valódi szerelem fűzte az asszonyhoz. Léda fétjes asszony volt, ráadásul zsidó nő, idősebb is a költönél. Léda is, Ady is túl sokat, mindent várt ettől a felfokozott érzéstől. Ilyen lobogással csak álmodni lehet, való életet élni nem. A csalódás rövidesen diszharmónikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a súrlódások, féltékenykedések, perpetvarok. Elválások és egymásratalálások sorozata volt ez a szerelem. Így lett ez a viszony mindketőjük számára egyszerre üdvösség és kín, öröm és gyötrelem; olyan érzés, mely nem boldogságot ad, hanem izgalmat, olyan szüntelen feszültséget, melyből költeméynei táplálkoztak. Szerelmükbe a hiányérzet fészkelte be magát, állandó kísérője lett a hiábavalóság tudata s a halál hangulat. Nincs az örömnek egyetlen tiszta hangja ebben az érzelemben, s így a szerelem minden mozzanata bús, tragikus színt kap, mintha a szerelmesek mögött mindig ott állana a halál. Bonyolult, sok szálból összeszőtt, ellentmondásos és vígasztalan érzelem volt az övéké, de egyben megrendítő.

A diszharmonikus szerelem fő motívomai jelennek meg a Héja-nász az avaron(1905) című költeményben.

Nem boldogságot, búfelejtő idilt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár; a nász: dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik aszerelmi vágyat: víjjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatásról van szó, hanem a szerelmi érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. Ezt a diszhamónikus érzést tükrözi a külső forma is: a strofák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi. A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregségbe. S ez az út egyre gyorsul; ezt fejezi ki a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozása: útra kelünk – megyünk – szállunk – űzve szállunk. A gyorsuó rohanás vége a megállás “valahol az Őszben”, a lehullás “az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás. Céltalanná, hiábavalóvá lett tehát a korábbi mozgás: a héjanász az őszi, élettelen avaron ér véget.

Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel később keletkezett Lédával a bálban(1907) című versében is.

Sejtelems vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Két féle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a “víg terem” a maga harmóniájával, tavaszi-nyári színeivel és hangulatával, a szerelemnek még örülni tudó gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el, a fényen és a vígságon győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbenek szét: a fenyegető elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben. A vers azt érzékelteti, sejteti: nincsigazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem, a boldogság mögött ott lappang könyörtelenül a boldogtalanság. Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágy és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és a taszítás kettőssége jelenik meg a léda versek csaknem mindegyikében. Az Örök harc és nász (1906) is a “várlak, kívánlak” s az “űzlek, gyűlöllek” paradoxonát méllyíti el. De minden meghasonlottság, diszharmónia ellenére a Léda-szoltárok hírdetik a társ utáni vágyat a menekülést valaki máshoz.

A Léda regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó szép üzenet kegytlensége vetett véget 1912-ben.

A szerelmes évek során Ady fölébe nőtt a lassan öregedni kezdő nőneks most hallhatatlanságának gőgős magasából küldte szavainak halálos ütéseit Lédának. Leszed róla minden díszt, mint egykor rárakott, s kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz, már régóta csak neki címezte az ékes Léda-zsoltárokat, a versek csupán kegyes csalásként szóltak hozzá. Ez az igaztalan költemény nemcsak egy asszony megtagadása, hanem az egész szerelemé is. Több korábbi versben is szó van arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette, de most nyíltan odaveti: az ő szerelme “magam imádó önmagam imája”.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Babits Mihály   » Tóth Árpád: fájdalom és lemondás   

Nem hasznosHasznos (+4 pont, 6 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor