Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Antigoné elemzése

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

Bevezetés 

3-as egység jellemző:

  • egy színhely van – más színhelyekről csak mesélnek -,
  • a mű egy nap alatt játszódik le – a múltra a párbeszédekben utalnak –
  • egy eseményről szól.

A cselekmény egy szálon fut. A kardal is fontos a műben, kettős szerepe van: elválaszt és összeköt. A sorsnak is nagyon fontos szerepe van: az emberi sorsot az istenek szabják ki, és a sors meghatározza az emberi életet.

Témája

Az Antigoné című mű a thébai mondakör egyik eleme. Két értékrend összeütközéséről szól. A konfliktus Eteoklész és Polüneikész halála miatt kezdődik. Eteoklész és Polüneikész Oidipusz király fiai, akik egymás ellen harcoltak és egymás keze által haltak meg. Polüneikész volt az, aki a hazája ellen harcolt, ezért Kreón megtiltotta, hogy eltemessék, de Antigoné a király parancsa ellenére eltemeti testvérét. Ahhoz hogy megértsük az Antigoné-t, ismernünk kell Oidipusz király történetét, a thébai mondakört.

Szereplők

Aktív szereplők:

  • Antigoné (Haimón menyasszonya)
  • Iszméné (Antigoné testvére)
  • Kreón (a király)
  • Haimón (Kreón fia, Antigoné vőlegénye)
  • Teiresziász (vak jós)
  • Euridiké (Kreón felesége)
  • őr
  • szolga
  • thébai vének kara

Emlegetik:

  • Eteoklész (védte a várost)
  • Polüneikész (vársora támadt)
  • Oidipusz
  • thébai mondakör szereplői

Szerkezete:

1. Expozíció, alapszituáció

Antigoné és Iszméné testvérei meghalnak. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye – a halottat mindenképp el kell temetni – és a királyi törvény. Kreón parancsa
az, hogy Polüneikészt tilos eltemetni. Antigoné a király parancsa ellenére el akarja temetni testvérét, de Iszméné Kreón törvénye mellett áll, de Antigoné hajthatatlan.

2. Bonyodalom

Antigoné mégis eltemeti a halott testvérét. Kreón lelkében felerősödnek az indulatok, amiért megszegték a törvényeit, ezzel együtt megsértették a hiúságát és a büszkeségét, ezért a belső harc bosszúra sarkallja. Ekkor még azt hiszi, hogy egy merész férfi a bűnös, de később Antigoné lelepleződik.

3. Válság, cselekmény kibontakozása

Több késleltető elemmel. Antigonét Kreón elé viszik. A két főszereplő érvei összecsapnak, Antigoné mégis büszkén vállalja a tettét. Iszméné bűnrészességet akar vállalni, de Antigoné ezt nem engedi. Eközben
megjelenik Haimón, Kreón fia, Antigoné vőlegénye, aki érvekkel próbálja apját, hogy hagyjon fel őrült tervével, hiszen a város nemhogy elítéli, de dicsőíti Antigonét az istenes tettéért. Kreón viszont egyre önzőbbé válik, érvei csupán személyes jellegűek. Antigonét sziklabörtönbe záratja.

4. Sorsfordulat, tetőpont

Megjelenik a vak jós, Teiresziász, és kéri Kreónt, hogy tegye jóvá tévedését, ne makacskodjon tovább, de Kreón összeesküvésre gyanakszik, nem hallgat a jósra, sőt durván sértegetni kezdi. A vitában a vérig sértett jós megvetéssel fordul el a királytól, de előtte elmondja baljós szavait, miszerint Kreón a halottakért váltságul a fiával fog fizetni, és a házát hamarosan férfiak és nők sírása tölti be. Kreón e szavak hatására összetörik, bizonytalan lesz, és kétségbeesve kér tanácsot a karvezetőtől, aki gyors cselekvésre ösztönzi. Azt tanácsolja neki, hogy engedje szabadon Antigonét és temesse el Polüneikészt. Kreón visszavonja korábbi parancsait és megkísérli visszafordítani a helyzetet.

5. Végkifejlet, katasztrófa

Bár Kreón felismeri hibáit és megbánja tetteit, a helyzetet már nem tudja visszafordítani, minden késő. Antigoné, Haimón és Euridiké öngyilkos lesz. Kreónt az istenek élettel büntetik,
bár ő a saját halálát kívánja. Teljesen összeomlik és hatalmas bűntudata lesz, de összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés.

Fő konfliktusok

Antigoné ↔ Kreón

A fő konfliktus, vagyis az alapkonfliktus Antigoné és Kreón között van.
Két értékrend összeütközése teremti a konfliktust. Kreón szerint Polüneikész hazaáruló, és mivel úgy gondolja, hogy övé minden hatalom, megtiltja, hogy eltemessék. Szerinte Eteoklész tisztességet érdemel, de Polüneikészt ellenségnek tekinti. „A jónak rossznak egy a jussa nem lehet.” Antigoné szerint viszont az isteni törvényt még a király sem változtathatja meg, így a végső tisztelet mindenkinek kijár. Szerinte testvért eltemetni szégyen nem lehet, ezért büszkén vállalja tettét. „Az én vezérem a szeretet, s nem a gyűlölet.”

Antigoné ↔ Iszméné

Antigoné és Iszméné között is konfliktus keletkezik, hiszen Iszméné inkább Kreón mellett áll, fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Iszméné félti a saját bőrét, és Antigonét is próbálja lebeszélni arról, hogy a király parancsát megszegje. Antigoné viszont hajthatatlan, Iszménére nem hallgat, és haragszik is rá egy kicsit, amiért ő nem akar kiállni Polüneikész mellett.

Kisebb konfliktusok:

  • Haimón ↔ Kreón
  • Teiresziász ↔ Kreón
  • Iszméné ↔ Kreón

Néhány szereplő jellemzése

Antigoné: Antigoné egy fiatal királylány. Pozitív személyiség. Családszerető, fontosak számára a szokások, a hagyományok. Érzékeny, érzelmekkel teli ember. Egy határozott, magabiztos lány, aki tulajdonképp túl makacs, megrendíthetetlen, de bátran vállalja tetteinek következményeit. Ő az egyetlen, aki a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. A halált értelmetlennek tekinti, nem tartja dicsőségesnek. Ragaszkodik az élethez, nagy az életszeretete. Utolsó kívánsága, hogy ítélői is ítéltessenek igazságosan.

Kreón: Kreón célja, hogy a város békéjét helyre állítsa és fenntartsa. Zsarnokként viselkedik, nem hallgat senkire, nem befolyásolható. Semmi nem tudja döntését befolyásolni, tévedhetetlennek érzi magát. Kreón ítélete nem igazságos, mégis túl makacs, hajthatatlan, határozott. A tragédia végén saját bűnei miatt omlik össze.

Iszméné: Iszméné óvatos, törvénytisztelő lány. Nem meri kimondani, amit érez, amit gondol. Fejet hajt a zsarnok előtt, bár nem ért egyet vele. Nem segíti testvérét, Antigonét Polüneikész eltemetésében, de mikor Antigonét vádolják, ő bűnrészességet akar vállalni és ez valamelyest a családszeretetére, és becsületességére vall.

Haimón: Haimón bölcs, okos érvekkel próbálja apját meggyőzni, hogy lássa be hibáit, bár ezzel szembeszáll apjával, szembeszáll a kor értékrendjével. Nem tiszteli a kort, a tekintélyt.
Inkább Antigonét, a szerelmét választja, ő mindennél fontosabb neki.

Teiresziász: Teiresziász kívülálló, így tárgyilagosan tud ítélni. Bár vak, ő lát a „legtisztábban”, a külsőségek, érzelmek nem befolyásolják. Biztos az érveiben, semmi nem rendíti meg, a teljes tudás birtokában van.

Kar: Az agg thébaiak kara. Ők a legváltozóbbak, kezdetben dicsőítik Kreónt, majd megpróbálják befolyásolni, végül elmarasztalják.

A megoldás

Igazi megoldás tulajdonképpen nincs, hiszen Antigoné, Haimón és Euridiké meghal. Mégis végül Antigoné embersége győz, a gőgös zsarnok pedig megbukik. Kreón felismerte hibáit, de már késő, már nem tud semmit visszaváltoztatni, teljesen összeomlik, de büntetése jogos. A bűnös sem menekült meg büntetésétől és ez így igazságos.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Babits Mihály prófétai szerepvállalása   » Vörösmarty Mihály versei (elemzések)   

Nem hasznosHasznos (+134 pont, 154 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor