TDOMF ERROR: Headers have already been sent in file /var/www/clients/client1/web12/web/wp-config.php on line 84 before session_start() could be called. This may be due to...

Arany János (III) | Kidolgozott Érettségi Tételek, Feladatok 2016

Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Arany János (III)

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

Arany János élete:

1817. márc. 2-án született Nagyszalontán. Édesapja földmíves volt. A tíz gyermekből kettő maradt életben. Gyermekkorában sokszor és sokat betegeskedett. Túlságosan érzékeny, félénk, visszahúzódó természetű. Korán adta fejét a bölcs tudományokra. Már három éves korában apja tanította olvasni. 1823-1833: nagyszalontai iskolában tanult. 14 évesen segédtanítói állást vállalt. 18. század végi megújulás irodalmához jutott hozzá, rengeteget olvasott. Latin klasszikusok is érdekelték. 1833 őszén a debreceni kollégiumba ment tanulni, de egy félév múlva Kisújszállásra került segédtanítónak. 1835 tavaszán visszatért Debrecenbe és befejezte a félbeszakadt tanévét. Ezután örökre felhagyott iskolai tanulmányaival. 1836 febr. beáll színésznek. Színészkedése alatt apja megvakult anyja pedig meghalt. A kalandos botlásnak tetsző színészkedés el nem múló nyomot hagyott életén: nemcsak az örökös lelkifurdalást szülei sorsa miatt, hanem az állandó rettegést is vágyainak esetleges kiélésétől, a bűntudatot minden egyéni öröm és boldogság miatt. 1836-1839: Szalontán a magyar s latin grammatikai osztályokat tanította. 23 évesen elvette Ercsey Juliannát.

Házassága után végleg leszámolt mindenféle művészi ábránddal. Két gyerekük született. 1845. július: elkezdte írni Az elveszett alkotmány című művét, melyet beküldött a Kisfaludy Társaság által meghirdetett pályázatra. Az első díjat elnyerte de ekkor még nem vált híressé. A nagy sikert a Toldi hozta meg számára. 1846-ban írta ezt az újabb pályázatra. Neve 1847-ben vált ismertté az irodalmi közvélemény előtt. Petőfi lelkes rokonszenvét elnyerte. 1847-ben írta meg a Toldi estéjét. 1848 június elején megindult Nép Barátja című lapnak egyik szerkesztője lett. 1848 őszén rövid ideig nemzetőrnek állt be Aradon. 1849 tavaszán állami állást vállalt: belügyminisztériumi fogalmazó lett. Világos számára anyagi összeomlást is jelentett. Nehéz helyzete miatt egy fél évig Geszten a Tisza családnál nevelőskö-

dött (1851). Ezután Nagykőrösre ment ahol közel tíz évet töltött tanárként. Nem érezte itt jól magát, kedélyvilága elkomorult. Az epehólyag körüli tályoga 1870-ben a hasfalon kitört és élete végéig megmaradt egy állandóan gennyedző sipoly, nyílt seb.

1860 őszén Pestre költözött. Felajánlották neki a Kisfaludy Társaság igazgatóságát. Elvállalta. Belefogott a Csaba trilógiába. Első része a Buda halála (1863). 1865-ben az Akadémia titoknoka később főtitkára lett. Legfőbb csapás számára egyetlen leányának, Juliskának decemberben bekövetkezett halála. Elhallgatott benne a költő egy évtizedre. 1876-ban lemondott a főtitkárságról. 1877 nyarán írta az Őszikék verseit. 1879-ben még befejezte a Toldi szerelmét. 1882. okt. 22-én halt meg Pesten.

Az epikus költő

Arany János erősen lírai alkatú költő volt, az irodalmi pályán mégis epikusként indult.  Az elbeszélő költészet útjára Az elveszett alkotmány című, hét énekből álló vígeposszal lépett.

A Toldi műfaja az ún. nagyobb elbeszélő költemény.  Egységes világképű mű.  Miklós nemcsak eszményi népi hős, hanem a nemzeti egység megtestesítője is.  Ez a lenézett, kisemmizett fiú képes csak megmenteni az ország becsületét, ő tudja csak legyőzni a magyart gyalázó cseh bajnokot.  A költemény előhangja látomásszerűen idéz meg egy olyan világot, amely egykor volt, s melynek lennie kellene: egy olyan világot, melyben az erény elnyeri a maga jutalmát, a gonoszság pedig megkapja büntetését.  A cselekményszövés logikájában még fellelhetők népmesékbe illő motívumok.  Toldi rendkívül összetett jellem.  A nemesi, földesúri büszkeség sajátos módon keveredik benne a jobbágyi lét megalázottságával.  Stílusa egyébként többféle elemből sőt ”alkotott” stílus, amelyben a régi irodalom, a korabeli romantika és a paraszti beszéd nyelvi elemei ötvöződnek.  A haténekes Toldi estéjét alig pár hónap választja el a Tolditól, hangulata, életszemlélete mégis egészen más.  Az első Toldiban egy fiatal, diadalmas hős áll a középpontban, itt az öreg, kegyvesztett, tragikus vitéz játssza a főszerepet.  Az első művet hit, bizalom, derű jellemzi, a másodikra aggodalmak, kétségek a jellemzőek.  A 46-os költemény évszaka a napfényes nyár, a 47-esé a komor, lehangoló ősz és a tél.  Az elsőben inkább a politikai célzatosság a hangsúlyozott, a másodikban főleg művelődési, erkölcsi problémák merülnek fel.  A kérdés az, hogy mi legyen a helyes nemzeti magatartás az új, modern kultúrával, a haladással szemben.  A két elbeszélő költemény cselekményének a fő vonala csaknem azonos: mindkettőben Toldi Miklós Nagyfaluból elindulva három nap alatt Budára ér, legyőzi az ország címerét bitorló idegen bajnokot, s ezzel megmenti nemzete becsületét, a maga számára pedig kegyelmet nyer a királytól.  Ennek ellenére az egyik diadallal, a másik tragédiával zárul.

Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz megírása.  1863-ban megírta a Buda halálát.  A Buda halála, bárcsak egy trilógiának egy része, teljes egész.  A modern lélektani regények eszközeivel fokozatosan bontja ki a költő azt a folyamatot, mely a végzetes testvérgyilkosságig vezet.  Buda, a hunok királya megosztja öccsével az uralkodást.  Buda hamarosan megbánja meggondolatlan tettét.  Miközben Etele a bizánci császárral hadakozik, testvére Budaszállás helyén hatalmas várat építtet, s ellopatja az Isten kardját.  E hírre Etele békét köt a császárral, hazatér, s megöli Budát.  Erre Buda felesége megátkozza Etele hitvesét, fiát, s Etelét is.  A nemzeti katasztrófa már ott kísért a Buda halála utolsó énekében.  Komor figyelmeztetés a Buda halála, bár saját kora teljesen érzéketlenül ment el mellette.  Arra figyelmeztet a mű, hogy a vezetők önérdekszerű viszálykodásai és hibás döntései kihatnak egy egész nép sorsára.

További epikus művei

A szabadságharc miatti önkínzó fájdalom, mely a kétségbeesés legmélyén csak nevetni tud a sírás helyett, íratta meg vele 1851-ben a négy énekre terjedő vígeposzt, A nagyidai cigányokat.

A mese alapja egy 16. Századi történelmi anekdota: a nagyidai vár csekély számú magyar őrsége a reménytelen helyzetben titokban elvonul a császáriak támadása elől, s a cigányokra bízza a vár védelmét. Ezt a történetet alkalmazza Arany szatírikus felháborodása a forradalom és a szabadságharc hibáinak torzító tükörként való ábrázolására. Csóri vajda, a cigányok vezére képtelen felmérni a kilátástalan helyzetet: a cigányok a végveszélyben örömünnepélyt rendeznek, elfogyasztják a még megmaradt enni és innivalót, a puskaporkészletet  pedig elpufogtatják. Csóri

miközben egy jósló vénasszonnyal jövendöltet magának, elalszik: álmában cigányország nagyságát látja, s fényes diadalt arat az ellenség felett. De Csóri vajda a váratlan szerencsét sem tudja kiaknázni. Mikor az ellenség főparancsnoka a várbeli lövöldözéstől cselt gyanítva megijed s elvonulni készül, a cigányok a várfalakról utánuk kiáltoznak: volna csak puskaporuk, az utolsó szálig lelövöldöznék őket. Erre a császáriak visszatérnek, s kiebrudálják a cigányokat a várból.

A nagyidai cigányok fogadtatása rendkívül ellenséges volt: azzal vádolták Aranyt, hogy beszennyezte a szabadságharc dicső emlékét. Csóri vajda mindenki szemében azonosult Kossuthtal, akinek még valóságos hibáit is bearanyozta akkor az emlékezés.

Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz, hun trilógia megírása, melynek hőse Attila, illetve Csaba lett. 1852-53 körül fogott hozzá a terv megvalósításához. De ebből csak egy-két töredék készült el. Végül 1863-ban megírta a trilógia első részét, a Buda halálát

A Duda halála bár csak egy trilógiának része, teljes egész. A Buda a hunok királya megosztja öccsével, Etelével az uralkodást. ”Légy te öcsém a kard, én leszek a pálca” – mondja, vagyis békeidőben az ő, háborúban pedig Etele kezében lesz a főhatalom. Buda hamarosan megbánja meggondolatlan tettét. Miközben Etele a keleti császár ellen hadakozik, bátyja Budaszállás helyén hatalmas várat épített, s ellopatja az Isten kardját. E hírre Etele azonban békét köt a császárral, seregével hazatér, s viadalban megöli testvérét. Buda felesége Gyöngyvér férje holttesténél megátkozza Krimhildát, Etele hitvesét, ennek fiát, Aladárt, s átkot mond Etelére is, aki iszonyodva veszi kezébe a csoda kardot.

A nemzeti katasztrófa, egy ország pusztulása már ott kísért a Buda halála utolsó énekében, Gyöngyvér átkában, de valójában Etele tettében, aki nem tudta önmagát legyőzni, nem volt képes indulatainak parancsolni. Megszegte az isteni törvényt, bűnt követett el, ezért bűnhődnie kell, nemcsak neki, hanem népének is. Komor figyelmeztetés is a Buda halála, bár saját kora teljesen érzéketlenül ment el mellette: a belső egyenetlenségek, széthúzások, a vezetők önérdekű viszálykodásai és hibás döntései kihatnak egy egész nép sorsára.

A lírikus Arany

Az 50-es évek lírája: Arany János lírai költészete a szabadságharc bukása utáni évtizedben bontakozott ki: művészetében a líra veszi át az uralkodó szerepet. Lírai sóhajának forrása a nemzeti katasztrófa, Petőfi elvesztése, egyéni sorsának teljes bizonytalansága, s mindezek miatt a reménytelen kétségbeesés, a kilátástalanság. Fölöslegesnek érzi magát, hiábavalónak költészetét, ha a nemzet halott, nincs kinek énekelni.

Letészem a lantot című műve épp ebből az elhatározásból született, hogy abbahagyja a versírást. A költemény alapélménye: a kiábrándulás, a múlt visszahozhatatlanságának felismerése. Két korszakot állít egymással szembe: az értelmetlen, céltalan jelent s a nagy reményeket ígérő éltető múltat. A jelen csüggedéséből visszatekintve az értékgazdag múlt még vonzóbbnak tűnik. A csüggedés és a lelkesedés ellentétes érzelmei között hullámzik a költemény, s ennek az érzelmi kettősségnek megfelelően a hangnem is összetett: elégiai és ódai. A versben megvalósult, feszültséget teremtő ellentmondás a költő belső küzdelmét tükrözi.

A költeményre szigorúan zárt kompozíció jellemző. A hét vsz. közül három – az első és az utolsó kettő – a jelen hangulatát és elhatározását sűríti magába, a közbezárt négy szakasz (2-5) pedig a múltra vonatkozik. A jelenből indul és oda is tér vissza, miközben megjárja a boldogító múltat, mely hitet adott a jövőre nézve is. A múlt állandóan szembesül a jelennel.

Az első és az utolsó vsz. a jelenbeli állapotot összegzi. Az indító strófában a költő halk, elégikus sóhajokba fojtja a keserű megállapítást: felhagy a költészettel, s az indokot: megváltozott, lelke ifjúsága eltűnt.

”Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt” – meghalt a lélek ifjúsága.

A második vsz.-ban az elégikus, csüggedt fájdalom a múlt lelkes, ódai magasztalásába vált át: akkor minden más volt: gazdagabb, szebb, vonzóbb, értékesebb és értelmesebb.

A középső strófák (3-5) a jelen társtalan magányával szemben a Petőfivel való barátság ihletet adó erejét idézik, továbbá azt a biztos hitet, hogy kettejük költészete a nemzet ügyét szolgálta, s azt az álmot, hogy a költői hírnév és a nemzet boldog jövője egymással összekapcsolódva vallósággá válik. A ”Mind hiába” keserűen legyintő gesztusa ennek az álomnak a szétfoszlását fejezi ki. A refrén végig a sivár valóra emlékeztet.

A hatodik vsz. a jelenbeli élmény tárgyiasított, képi összegzése, a kiábrándító és céltalan jelent ábrázolják. A múlt halott, a költészet is hiábavaló, céltalan ”Kit érdekelne már a dal” A kivágott fa képében ott komorlik már a nemzethalál valósága.

Az évnapra című verset 1850 március 15-én írta. Felidézi a 48-as napot. Elmondja, hogy úgy néz ki a helyzet, mintha az emberek elfelejtették volna ezt a napot, vagy szándékosan nem emlékeznek rá. De azért vannak akik titkon magukban emlékeznek a napra. Átkosnak érzik ezt a napot az emberek.

A 60-as évek lírája: ekkor lehetett reménykedni, hogy visszaáll a 48-as állapot. Bach korszak megbukik. Ferenc József kiadja az októberi diplomát és a februári pátenset. Az októberi diplomában hajlandó visszaállítani a 47-es állapotokat, ezek a reformkori állapotok. A februári pátensben csillapítani akarja a belső ellentéteket. Lehetőséget ad, hogy összeüljön a magyar parlament.

Soha nem látott reménykedés indul meg az országban. 48-as törekvésekből nem engednek. Olyanokat választanak be a parlamentbe, akikről lehetett tudni, hogy a 48-as állapotokat akarták visszahozni. Két párt volt jelen: Felirati: Deák, és a Határozati: Teleki.

1861 című epigrammájában a reménykedés kap hangot. Reménykedik a 48-as állapotok visszaállításában. De mégis csalódás lett a vége, mert feloszlatták az országgyűlést.

Magányban című versében a nemzetbe a reményt akarja belesulykolni. Nem szabad feladni a reményt. Mo. helyzetére gondol a címmel. Fél is a jövőtől, de bízik is benne. Nyíltan politizál. Önbizalomra tanítja a nemzetet, tiszta honfihűség.

Rendületlenül című versében a hazaszeretet fogalmát fejtegeti. Vannak olyan emberek akik úgymond divatból szeretik a hazát, jobban szeretik a tapsot és az elismerést, mint a hazát. Vannak, aki pénzért és érdekből szeretik a hazát. Aki igazán szereti a hazát, az még a homályos helyzetek közepette is kitart mellette.

A Nagykőrösi balladák

A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre, mintaként a skót és székely népballadát tekintette.  A balladák a legjobban szerkesztett költeményei.  A nemzet ügyét kívánta szolgálni velük: nemzeti öntudatot, a nemzet erkölcsi erejét, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani.  Történelmi balladái nagyrészt allegorikus jelentésűek.  Bár tárgyukat a nemzeti múlt nehéz korszakaiból merítik, rejtett jelentésükkel a jelenhez szólnak.

Ágnes asszony

Az Ágnes asszony műfaja egyszólamú lélektani ballada.  Ezekben a balladákban a bűn és bűnhődés áll a középpontban.  Ezek a balladák arról szólnak, hogy hogyan kergeti hősüket őrületbe a bűntudat, hogyan roppannak össze a lelkiismeret súlya alatt, s hogy mennyivel kegyetlenebb az e fajta bűnhődés a földi bíráskodás minden ítéleténél.  A vers elején képet kapunk arról, hogy egy asszony akinek a neve Ágnes, véres lepedőjét mossa a patakban.  Bármennyire is próbálja titokban eltüntetni a vérfoltokat a lepedőről ez nem sikerül neki, mert az utcagyerekek észreveszik tevékenységét.  Kérdésükre, hogy mitől véres a lepedő Ágnes azt feleli, hogy a csibéjének a vére.  A szomszédok is tudomást szereznek a véres lepedőről és ők is kérdezősködni kezdenek, mivel felmerül bennük a gyanú, hogy Ágnes férjével történhetett valami.  Ágnes azonban megnyugtatja őket, hogy férje a házban alszik, de a szomszédokat mégsem engedi be.  Szomszédai nem hiszik el a meséjét és jelentik az ügyet a hajdúnak aki Ágnest börtönbe veti.  A következő versszakokban a börtönről alkothatunk képet.  A börtön sivár, sötét és félelmetes hely.  Fény alig szűrődik be Ágnes cellájába.  A nappalok és éjszakák egybefolynak.  A sötétség rémekkel van tele.  Az a cseppnyi fény az egyetlen éltető erő, mely a rabokat megmenti attól, hogy teljesen az őrületbe jussanak.  Kis idő múlva Ágnest a bíróság elé viszik, ahol sor kerül a tárgyalásra.  Ágnes szeretné magát minél inkább csinosabbá varázsolni, mert attól fél, ha megjelenik koszosan és kócosan a bíróság azt hiszi, hogy megháborodott.  Mikor belép a tárgyalóterembe az esküdtek tekintete inkább szánalommal van teli, mint durvasággal és megvetéssel.  A versben most kapunk képet arról, hogy igazából milyen szörnyű tettet követett el Ágnes.  Kiderül, hogy Ágnes szeretője gyilkolta meg a ház urát, de bevallotta azt is, hogy Ágnes bíztatta eme szörnyű tett elkövetésére.  Ágnes szeretőjét halálra ítélik, Ágnes pedig életfogytiglanig tartó börtönbüntetést kap.  A következő versszak utal arra, hogy Ágnes talán őrült, s nincs tisztában vele, hogy mit követett el.  Erre abból következtetek, hogy olyan nyomatékos hangsúlyt kap az a rész, hogy amíg az ember hallja a szót és érti azt addig nem őrült.  Ezek után merül fel az emberben az a gyanú, hogy ez az egész eset talán meg sem történt, hanem csak egy furcsa álom az egész.  Erre utal az, hogy amikor Ágnes meghallja az ítéletét sírva fakad, de nem amiatt amit elkövetett, hanem amiatt, hogy nem lesz aki kimossa a lepedőből a foltot.  Ekkor a bíróság tanácskozni kezd, s végül hazaengedni Ágnes, hogy kitisztítsa a lepedőt.  A 20. versszak szinte azonos az első versszak mondanivalójával azzal a különbséggel, hogy most már Ágnes a tiszta lepedőt mossa szüntelenül.  Ágnes valóban megtébolyodott.  Állandóan a véres szövet képét látja maga előtt, s hiába mossa azt akármeddig soha nem tisztul meg lelki szemei előtt.  Reggel-este, télen-nyáron, évről-évre szópárok mutatják gondolatban az idő múlását.  Majd valóságos jelzők utalnak arra, hogy hány meg hány év telt el, s Ágnes mennyire megöregedett.  Haja ősz, arca ráncos, s Ágnes szakadatlanul mossa a ”véres” lepedőt a patakban.  A minden  versszak végén megjelenő refrén az elbeszélő vagy a hallgatóság érzelmi reagálását foglalja magában.  Míg a vers elején az emberben a megdöbbenés és felháborodás érzése van jelen, később a részvét és szánalom érzése bontakozik ki.

Szondi két apródja

Műfaja többszólamú történelmi ballada.  Ezek témáját rendszerint a nemzeti múlt nehéz korszakai határozzák meg, bár a jelenhez szólnak.  Ez a vers a hűség és hősiesség balladája.  A balladában Arany, Szondi hősies viselkedésére és a költők szerepére mutat rá a hazához való hűségben.  A versben szereplő apródok ugyanis nem a mindennapi értelemben vett várkatonák, hanem a 16. századi költők.  A ballada első két versszakában három jelképes színhelyet mutat be.  Az első két színhely a magasban helyezkedik el, míg a harmadik a völgyben.  A fenti két színhely közül az egyik a drégely vár romja, a másik pedig Szondi sírja.  Itt egy ellentétpár található, mivel a vár romos, a sír pedig gyönyörű.  Ez is megmutatja Szondi hősiességét.  Az egyik helyszín a véres harc, a másik pedig a hős túlvilági nyugatalmát ábrázolja.  A harmadik és negyedik versszak szereplője Aki és szolgája.  A győztes fővezér azt akarja, hogy az a két apród aki Szondi sírja mellett zeng dicsőítő éneket, jöjjön le a völgybe és őt dicsérje.  Az ötödik versszaktól lesz a ballada kétszólamú.  Innen kezdve ugyanis a páratlan versszakok az apródok énekét, a párosak pedig a török küldött beszédét tartalmazzák.  Az apródok a dicső múltról beszélnek.  A török küldött ezzel szemben a jelenről ad képet, s a jövő nagy lehetőségeit ecseteli az apródok számára.  Felajánlja nekik, hogy ha hajlandóak lejönni a szultánhoz, vagyis hazaárulást követnek el, részük lehet mindabban a sok jóban és gyönyörben amit a szultán birodalma adhat.  Később már a fenyegetőzés jellemzi a török küldött beszédét, vagyis ha nem állnának át a szultánhoz, nagy valószínűséggel megölnék őket.  Az apródok azonban egyáltalán nem figyelnek a török csábítására, s mikor a küldönc kifogy érveiből egy pillanatra ő is Szondi dicséri.  De hamar feleszmél, s tovább fenyegeti az apródokat.  A vers végén az apródok arra kérik Istent, hogy ne kegyelmezzen meg azoknak a gonosz törököknek akik Szondi halálát okozták.

Walesi bárdok: Ferenc József tervezett Budapesti látogatására felkérték Aranyt, hogy az uralkodót üdvözölje egy költeményben, de Arany ezt elutasította és ekkor keletkezett ez a mű.

1.   rész: útban Montgomery felé. Nyugodt a király, léptet fakó lován. Az elfoglalt tartomány kincsei érdeklik. Udvaroncok kísérik a királyt. A nép fél és nyugalom van. De nincs minden rendben, mert a nép nem üdvözli a királyt.

”Edward király, angol király

Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

És néma tartomány”

2. rész: A lakoma jelenik meg. Jelen vannak a welszi urak. Megadják a tiszteletet, hoznak neki mindent, mi szem szájnak ingere. De a dacos welsz ebek nem hajlandók dicsőíteni a királyt. A félelem mellett jelen van a nemzeti becsület. Három welszi bárd áll elő, hogy dicsőítse a király tetteit, de egyik sem dicsőíti, mind a király tetteit kritizálják, a király a nyomornak az okozója.

”Fegyver csörög, haló hörög,        ”Levágva népünk ezrei,

A nap vértóba száll,                             Halomba, mint kereszt

Vérszagra gyűl az éji vad:                  Hogy sírva tallóz, aki él

Te tetted ezt, király!”                           Király, te tetted ezt!”

A király ily szavakkal bombázzák. Mikor előáll a harmadik bárd is, akkor hág a király harag a tetőfokára, az összes bárdok máglyára küldi, akik nem bírják dicsőíteni, magasztalni a nagy királyt. De a harmadik is vállalta a máglyát.

A bárdok a háborúról beszélnek és ezzel Arany a szabadságharc emlékét idézi. A megtorlás is, melyet a bárdok elszenvedtek, a szabadságharc szörnyű megtorlására utal.

3. rész: ekkor vágtat a király London felé. A király menekül és fél. Az utolsó versszak a költők

dicsőítése.

”De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át,

Ötszáz énekli hangosan

A vértanúk dalát”

Nagy bátorítás ez. A magyar költők sem hallgattak el. Arany arra buzdítja a magyar költőket, hogy semmi áron sem szabad letenni a lantot, és mindig ki kell állnunk az érveink mellett, ki kell mondani a véleményünket.

Őszikék

Arany ezeket a költeményeket nem a nyilvánosságnak szánta.  Nem ok nélkül húzódott a nyilvánosság elől.  Mások ezek a költemények, mint amilyeneket a kor szélesebb körű irodalmi közvéleménye várt tőle.  A szerző nem kívánja vállalni benne a nemzeti költő szerepét.  Az Őszikéket az teszi múlhatatlanul moderné, hogy bennük egy nagy lélek sebzettsége és összetettsége önmagának nyilatkozik meg kivételes őszinteséggel és művészi erővel.  Műfajai a régiek, de az igazán új az elrejtőzés által lehetővé tett őszinteség és szabadság.  Bátrabban fordul belső világába, emlékeibe, szorongásaihoz.  Az egész verscikluson végig ott érezhető az elhibázott élet, az elmulasztott lét, s a búcsúvétel tragikus sejtelme.  Az Őszikék legjellemzőbb alkotása az Epilógus.  Ennyi személyes, sőt titkolt érzés ilyen közvetlenül sosem szólalt meg a költészetben.  A 15 szakaszból álló alkotás három különböző idősíkban helyezkedik el.  Az első öt versszak ideje a múlt. A kezdő sor az élet lezárultságát hangsúlyozó elégikus sóhaj. Az élet leélése azonosul az élet országúton való haladással, melynek vége, úti célja a halál. Sokan haladnak ezen az úton – gyalog, hintón, omnibuszon, nem sokat törődnek egymással, olykor bántja az egyik a másikat. Az idillnek tűnő felszín mögött visszafojtott indulatok és keserűségek húzódnak meg.

A második rész idősíkja a múlthoz kötött jelen. A hatodik versszaktól kezdve hangváltás történik: az eddigi derűs felszínt, elégedetlen kifakadás töri szét. A költő az élettől nem kapta meg azt, amit várt. Része volt címben, hírnévben, elismerésben, holott épp ilyesmikre nem vágyott. Az a kétely gyötri, hogy műveivel megérdemelte-e az elismerést, s az önvád, hogy epikus alkotásait nem fejezte be, ”félbe-szerbe” maradtak.

A harmadik szerkezeti egységhez fűződő időik a múltban megálmodott, de meg nem valósult jövő. A független nyugalom, a csöndes fészek falun, a munkás, vidám öregség eddig csak ábrándos vágyálmok maradtak. A tragikus élet iróniája, hogy mindezeket csak akkor kaphatta meg, amikor már nem tud velük mit kezdeni a halál közelében.

A Mindvégig olyasfajta önmegszólító vers, mint Vörösmarty Mihály A vén cigánya. Ez is felszólítás az alkotásra, az alkotás vállalására minden körülmények között, ”mindvégig”.

Az első sorok szándékoltan utalnak vissza egy korábbi vers címére és lemondó kiábrándultságára

Az 1850-es Letészem a lantot alkotás feleslegességét és céltalanságát hangsúlyozza, a Mindvégig parancsa éppen ellenkezőleg a mindhalálig való munka, írás kötelességét emeli ki. Ott a költészet abbahagyását a költő személyes meghasonlottságán túl a nemzeti tragédia indokolta, itt a versíráshoz való ragaszkodásnak már nincs közösségi érdeke: célja csupán az egyén, a halál fenyegetésében élő ember vigasza. Lényegesen megváltozott tehát a költő és a költészet szerepe.

Tudomásul kell venni a természet és az élet örök rendjét, felül kell emelkedni a sors csapásain, nem érdemes visszasírni, ami elmúlt, hanem bölcsen ki kell használni azt ami maradt, hisz szép ez az élet fogytig: a lét a maga fájdalmaival együtt is szebb, értékesebb a nem-létnél.

Tengeri-hántás című költeményének szereplői a szokástörvényt megsértve halállal, illetve tébollyal tetézett öngyilkossággal bűnhődnek: Tuba Ferkó elhagyta megesett szeretőjét, Dalos Esztit, mikor Ferkó a leány öngyilkossága után visszatér falujába, a lelkifurdalás beteggé, holdkórossá teszi, s a templom tornyára felmászva lezuhan.

A Vörös Rébék falusi története is a reális valóságot keveri babonás elemekkel, naiv látomásokkal. Vörös Rébék hol mint varjú, hol mint vén boszorkány, kerítőasszony jelenik meg, aki házasságtörésre csábít egy szép menyecskét, Terát. Az asszony hűtlensége kettős gyilkosságba kergeti a férjét, Pörge Danit, akit végül elér a törvény büntetése.

Legnépszerűbb, legtöbbet szavalt balladája a Tetemre hívás. Alapja egy középkori istenítélet: az a hit, hogy a halott sebe újra vérezni kezd gyilkosának jelenlétében. A halva talált Bárczi Benô apja mindenkit megidéz fia holttestéhez, de a bűnös az, akire a legkevésbé eshetett a gyanú: ifjú menyasszonya, Kund Abigél. A könnyelmű, kacér enyelgés tragédiához vezetett, a büntetés itt is a megtébolyodás.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Homérosz: Odüsszeia   » Kölcsey Ferenc: A magyarság sorskérédei, hazafias lírája   

Nem hasznosHasznos (+37 pont, 47 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor