Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Csokonai Vitéz Mihály (Teljes tananyag)

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

Csokonai Vitéz Mihály
Komplett tananyag és tétel

Életpályája:

(1773-1805) Debrecenben született. Apja Csokonai József, egy református lelkész fia, Győrből költözött át Debrecenbe. Borbély és seborvos volt, nagy vagyonra tett szert, de korán maghalt és az özvegynek 2 fiával együtt el kellett hagynia az otthonukat. Az édesanya kosztos diákok tartásával tudta csak biztosítani megélhetésüket.

Csokonait Debrecen nevelte fel, mely az ország legnagyobb városa volt akkor. 1780-tól a kollégium tanulója, 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be , majd teológushallgató (papnövendék) lett. 1790 körül diáktársaival önképzőkört szervezett, ennek tagjai felosztották egymás közt a nyugati nyelveket és irodalmakat, Csokonai az olaszt választotta. Még megtanult latinul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, héberrel és perzsával.

Tanárai a gimnáziumi poétaosztály vezetésével bízták meg.1792-től Kazinczyval levelezett, s ezekben az években nőtt nagy költővé( ekkor született: Az estve, Konstancinápoly)

1795-benkizárták a kollégiumból. Mindezt tetőzte az 1795. évi húsvéti legáció( papnövendékek templom előtt prédikáltak és adományt gyűjtöttek a kollégium számára) Halason és Kecskeméten. Csokonai az ünnepi szolgálat után nem tért haza Debrecenbe, hanem Pestre ment- megnézte a jakobinusok kivégzését, v.mint tisztelgő látogatást tett Dugonics Andrásnál és Virág Benedeknél. Hazatérve nem jelentkezett azonnal a kollégiumban, s a legációban gyűjtött pénzzel nem tudott elszámolni, majd jún. 15-én bejelentette kilépését.

Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra, de ott sem bírta sokáig, 1796-ban abbahagyta tanulmányait ( nem szerzett főiskolai oklevelet).

1796 őszén Pozsonyban egyszemélyes hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel.

Komáromban megismerkedett Vajda Juliannával – Lillával- egy jómódú kereskedő lányával. Lilla szerelme 9 hónapig boldogította, de a leányt-, míg Csokonai állás után járt- hozzáadták egy gazdag dunaalmási kereskedőhöz. Ez a csalódás tudatosította benne a társadalmi száműzöttségét, reményeinek végleges összeomlását.

Komárom után néhány évig a Dunántúlon volt. Csaknem 1 évet töltött Sárközy István Somogy megyei alispán kastélyában. Sárközi segítségével a csurgói gimnáziumban lett helyettes tanár. Mikor a helyettesítés ideje lejárt gyalog vágott neki 1800-ben a nagy útnak, h hazatérjen Debrecenbe. Az 1802. július 11-i hatalmas debreceni tűzvész elvitte a házuk nagy részét , öröklött betegsége, tüdőbaja is egyre súlyosbodott , kedélyállapota végleg elkomorult.

1804. április 15-én Nagyváradon Rhédey Lajos gróf feleségének templomi temetésén felolvasta nagy filozófiai költeményét,  Halotti verseket. A hűvös időben megfázott, tüdőgyulladást kapott, s nyomban ágynak esett. Sándorffy József orvos gyógyította, s vitte haza Debrecenbe.

1805. január 28-án Debrecenben meghalt.

Munkássága:

Verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett és után élnek nála, ez teszi költészetét sokszínűvé. Egyszerre volt született őstehetség (poéta natus) és az esztétkai tudományokban tudós (poéta doctus). A barokkos hagyományokból indult el magába szívta a klasszicizmus iskolás változatát, felhasználta költészetében a manierizmus bizonyos elemeit is, azt a reneszánszból kinövő irányzatot, mely annak egyszerűségét változtatta bonyolultsággá, harmóniáját hangolta át diszharmóniává.

Megjelenik az olasz irodalmából ellesett rokokó, az anakreoni dalok vidám életérzése. Hangot kap a rousseau-i szentimentalizmus panaszos hangja, halálvágya is, a hangnemek gazdag sokfélesége.

Felvilágosodás és klasszicizmus:

  • Sentencia: antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejezése a retorika szabályai szerint.
  • Pictura: a természet, tájak, évszakok, emberek leírása.

Nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait e formai szabályokhoz alkalmazkodva. Kiemelkedő alkotásai a Konstancinápoly és Az estve.

A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, csipkelődően szellemes gunyorosságát és optimista racionalizmusát visszhangozza, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet , a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti.

Konstancinápoly:

A versben az elképzelt Kelet színpompás leírása szinte észrevétlenül hajlik át valláskritikába, a végén pedig a felvilágosodás általános győzelmének hite szólal meg. A pictura a vers első harmadában a térbeli rendezőelvet követi: kívülről, a tenger felől közelít a városhoz, majd a konstantinápolyi utcák színes forgatagát villantatja fel a dúsgazdag törökök kérkedő pompájával.

Ezután egy belső, intim térbe kalauzol a leírás, a szultán háremébe. Itt a komolyságot a csintalan pajzánság váltja fel „dáma-bibliothéka” metafora kibontásával, amely a szultán háremére vonatkozik. Majd a zárt térből újra a szabadba jutunk.

A leírást követő elmélkedő részben (sentencia) az  időbeli szerkezeti elv érvényesül( jelen, múlt, jelen, jövő). A templomok bemutatása filozófiai általánosításba vált át. Az indulatos kritikát felkiáltó mondatok vezetik be.

A vallási fanatizmus sötétségének szarkasztikus ostorozása közben a felvilágosodott költő felidézi a rousseau-i ősállapotot, mikor még állott a „Természet örök építménye”.

Az emberi társadalom megromlásának következménye a vallás, a vallások megjelenése, ami egy ígért túlvilági paradicsom reményében nyomorúságossá teszi, dehumanizálja az emberi életet. A költő a mohamedán vallásról beszél, de világossá teszi, h a keresztény vallási elvakultság hasonlóképpen száműzi az észt és a virtust, s nem fogadja be az „emberséges embert”.

A költeményt a szárnyaló jövendölés, boldogító látomás zárja le az új világról, melyben a természet „örök törvénye” fog uralkodni, s megvalósulhat a minden embert és népet egybeöltő testvériség eszménye. Csokonai rendíthetetlenül hisz az eljövendő „boldog kor” utópiályában, de ennek megvalósulását csak a késő századoktól reméli.

Az estve:

Az estve vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat: Rousseau nyomán a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával.

Az alkony „az estve” tündérien szép leírásával indul. Ebben az átmeneti időszakban feldúsulnak ugyan a természeti szépségek,de a nappaltól való búcsúzás szomorgó-vidám melankóliával is telíti a tájat. A legelső sorokban a színhatások vizuális élménye az uralkodó. Az alkonyban nyugovóra készül a természet, s az erdő világa búcsúzik a fénytől. A hanghatások zenei elemei jelennek meg és a különböző hangjelenségek az első egység utolsó, alliteráló sorában dallammá olvadnak össze- romlatlan, idilli harmónia uralkodik a természetben. Ide, ebbe a világba menekül(ideálvilágba) a költő, a sebzett ember-vigasztalásért, lelki enyhülésért, bánatot oldó élményekért.

Egyelőre az alkony azonban egyre szebb és vonzóbb lesz: az erdő színházzá varázsolódik át, a gyönyörűség színterévé. A látványt és a zenei hanghatásokat illatérzetek egészítik ki ebben a részben.

Ezután a „setét éj” a maga „komor óráinak” riadalmával nemcsak a teljes fényhiányt jelzi, hanem a megromlott, az értelem nélküli társadalom, az elviselhetetlen emberi világ ijesztő képévé is tágul. Közvetlen panasz: „ e világban semmi részem sincsen”. A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, az erkölcsi, társadalmi rút, a harmóniából diszharmónia lett. Ezért az állapotért a „bódult emberi nem” a felelős: eltért a természet törvényétől, szabad létére „zárbékót vert+ tulajdon kezére. A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon („enyim, a tied”) megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget.

A múltba visszaálmodott aranykort az ún. negatív festés módszerével: a korabeli társadalom bűneit, visszásságait sorolja fel. Gyakran utal a magyarországi viszonyokra is. A befejezés tulajdonképpen keserű, rezignált sóhaj. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, h a természet szerint minden ember egyenlő. Mindkét költemény versformája páros rímű 12-es.A klasszicista stílusra utal- racionális gondolatmenet, logikus-világos érvelés.

Rokokó:

A rokokó Csokonai számára a szépség, és a boldogság világát jelentette, felülemelkedést a köznapi élet szféráján; benne találta meg a kifinomultabb, európaibb életforma csábító igézetét. A rokokó életérzés örömkultuszának megfelelően legfőbb tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor a finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma, szimultán ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása, a csilingelő rímjáték, a finomkodó könnyedség, egészen spontán báj. Nem eszméket hirdetnek ezek a versek, csupán játékos ötletek, udvarló elmésségek. AZ istenek közül főleg Vénusz, Ámor, gráciák, amorettek szerepelnek. Verseiben gyakori rokokó motívum a virágokban való gyönyörködés.

Tartózkodó kérelem:

Lillára átköltött dal. Csupa játékos vidámság, táncos jókedv ez a miniatürizált remekmű. Kettős hangszerelésű: sorai egyszerre ütemhangsúlyosak és időmértékesek. Kétütemű 8-asok (4/4) és 7-esek (4/3) váltakozásából épül fel egy- egy versszak keresztrímekkel összefűzve. (Szimultán verselésű). Uralkodó versláb az ionicus a minore. A vers alapja egy metafora: „a szerelem tűz”. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt” –nak becézett kislány lehet. Az enyelgő szerelmes viszontszerelmet kér kedvesétől, enyhítő orvosságot lüktető sebére, s igenlő válaszért csókokat ígér. Stíluseszközei: ellentét, kicsinyítés, nagyítás.

Rousseau-i szentimentalizmus:

Lilla elvesztése szétzúzta a víg poéta mítosz-ábrándjait, az álomvilágból való kihullás visszavetette a komor életbe. A rokokó kecses, játékos verseinek örömérzetét a kiábrándult csalódás szomorúsága, fájdalmas szenvedése váltotta fel, s ez új irányt adott költészetének. Kevesebb verset írt, de ezek az alkotásai a legnagyobbak: poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek.

A Reményhez:

Elbúcsúzik a verseben mindattól, ami életét tartalmassá tette: jókedvtől,szerelmektől, reményektől s költészetétől is, a „bájoló lágy trilláktól” is. A Reményhez: a teljes lemondást, a reménytelenséget, és halálvágyat csengő-bongó, a rokokó könnyedségét megőrző forma fejezi ki, s így az érzelmi-gondolati tartalom ellentétbe kerül a külső formával.                       A ritmus trochaikus lejtésű. A hosszú strófák első felében 6-5 szótagos sorok váltakoznak, ezt a szabályszerűséget töri meg a 9. és 11. sor, ezek 8 szótagból állnak. 13. sortól kezdve  visszatérnek az 5-6 szótagos sorok. Rímelése: keresztrím.  A költő egy elvont fogalomhoz fordul (allegória), a megszemélyesített Reményt szólítja meg. A Remény jelenléte a dialógus lehetőségét hordozza magában, ám a megszólított, bár mindvégig jelen van, néma marad. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ.

Az első strófában nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Nem is isten, csak annak látszó: csupán elomló tünemény, hiszen a földiek teremtménye, csalfa és vak. Mégis hatalommal rendelkezik a boldogtalanok felett: szép szavakkal kecsegteti, hitegeti őket. A csalódott és kiábrándult lélek a kétségbeesés mélyébe zuhanva már reménykedni sem akar. A második versszak a rokokó készlettárából ismert képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó, reményekkel teli, szép ábrándokat szövögető korszakát. A költő terveinek megvalósulással áltató ígéreteit a viszonzott szerelem koronázta meg: boldogsága beteljesült. A következő szakasz az előző képsort visszájára fordítja: álmainak összeomlását, a reményeitől megfosztott lélek sivárságát a kert téli pusztulásával, az értékeit vesztett természet kietlenségével ábrázolja. A strófa második része visszakapcsol az előző szakasz Lilla szerelmén örvendező soraira: a szerelem még kárpótolhatta volna művészi vágyainak kudarcaiért (hírnév, dicsőség) elvesztéséért. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvágya: veszteségek sorozata után az élet értelmetlenné lett. A művészetté formálás fölébe kerekedett a gyászos tartalomnak.

A tihanyi Ekhóhoz:

Az elégi amegszólítottja a visszhang, az Ekhó, ki istennőként, segítő nimfaként jelenik meg, mint Tihany „rijjadó leánya”.A vers indítása nem felszólítás, inkább kiáltó könyörgés. 1-2. versszakban a költő saját élethelyzetét mutatja be: a füredi parton, Tihannyal szemben – kirekesztve az emberi közösségből, távol a füreden vigadó boldogoktól- a sorsüldözött, hányatott ember segítségül hívja az Ekhót (allegória). Azt kéri a Nimfától, hogy panaszait felerősítve sokszorozza meg, kiáltsa világgá. A megfogalmazás nyelvi eszközei a szentimentalizmus irányzatának ismert motívumai. A két strófa a boldogtalanság és a boldogság, a kitaszítottság és a vigasztaló társaság ellentéteit feszíti egymással szembe. Második szerkezeti egység a 3-6. versszak. A második szakaszban a panaszos kérés erőteljes felszólítássá tágul: most a Nimfa lakhelyét szólítja meg. Az „r” hangok ropogásának hangszimbolikája az élettelen természeti tárgyak lélektelen közömbösségét fogalmazza meg, h annál hatásosabb legyen a kontraszt az érzéketlen és lelketlen emberekkel szemben. A „szegény boldogtalan” a maga jajjait csak a természetre bízhatja, tőle várhat együtt érző rokonszenvet. Embertársai száműzték, kigúnyolták, megtagadták, elárulták. A reményeitől megfosztott, a teljes kilátástalanságba zuhant ember élete, költői pályájának zátonyra futását panaszolja. A panaszáradat oka nem Lilla: a szerelmi csalódás csak az az utolsó csepp volt, mely véglegesen tudatosította veszteségeit. A 7-10. strófák új emberi tartalmakat tárnak fel: már nem e Nimfának panaszkodik, hanem az őt bántó világon való felülemelkedés önérzetével vonja le végső következtetéseit. A magányba kíván menekülni, remete szállást keres a tihanyi szigeten. Csokonai költői s emberi méltóságának öntudata jelentkezik abban, hogy magát Rousseau mellé emeli. Fájdalmas irónia nyilvánul meg abban, hogy csak egy társadalmon kívüli, emberektől távoli világban valósíthatja meg a felvilágosodás által elképzelt emberideált( ember-polgár). A megbántott költő „rejtett” érdemeinek elismerését és igazolását a távoli jövőtől várja ( boldogabb időtől). A felvilágosodott gondolkodókra jellemző optimizmus Csokonainál összekapcsolódik a jelenre vonatkozó keserű pesszimizmussal: költeményeiben ezért mindig a jövőről szól.

Magánossághoz:

A magánossághoz című elégikó- ódáját 1798-ban írta Kisasszondon. Ihlet forrásai között szerepet játszott a Sárközy István kúriáját körülvevő őspark vonzó szépsége, a lelki fájdalmakat zsongító magánya. Újfajta, nagy művészettel megalkotott strófaszerkezettel találkozunk: ezúttal 11 és 8 szótagos sorok váltakoznak Az azonos szótagszámú sorok egymással rímelnek: első 4 sor kereszt- második 4 sor páros rímű. A megszemélyesített magány ( allegória) itt „ kedves istenasszony” s 4-szer áldottnak nevezi a költő. A világ nyüzsgésétől való elvonulás, az egyedüllét menedék annak „ ki megvetette a világot vagy akinek már ez nyakára hágott”. A költemény első versszakában megszólítja és hívja a Magánosságot. Kéri, ne hagyja el, hiszen végre reá talált itt, Kisasszondon. Két szakaszon keresztül (2-3.) mely varázslatos tájfestésével ejt rabul, a magány „lakhelyét” írja le. Az emberektől távoli, vonzó természeti tájban szeret gyönyörködni és „múlatni” a Magánosságot. Ide vágyódik a megsebzett ember is. Csokonai pazar bőségben villantja fel a táj elbűvölő gyönyörűségeit, értékeit csak az érzékeny, a művelt emberek veszik észre: az élet csak szépségekre fogékony bölcsek, poéták számára lehet értékes. A nimfákkal csak ők találkoznak. A 4-5. versszakok azt a világot ábrázolják, mely az előző részben bemutatottnak mindenestül az ellentéte. A hatalmasok, a fösvények részére a bölcs által áhított magány gondokat, félelmet, bút, vad unalmat s gyötrelmet szül. Újra szemléletváltás (6-7): az előző szerkezeti egységgel szemben most a magány áldásait, jótéteményeit emeli ki a vers. „ A magán szomorkodóknak”, a boldogtalanoknak, a számkivetetteknek mentsvár a magány. A „virtus” szülője, a bölcsesség forrása, a művész, a poéta számára az alkotó, teremtő ihlet lehetősége. A 8-9. strófákban az érzékeny lelkű poéta és a „kedves istenasszony” szoros, intim kapcsolata kerül előtérbe. A Magánosság megérti őt. „ártalmatlanúl kecsegteti”, hűséges, s nincs tettetés és csalfaság szavában. A színes világtól távoli elvonultság szoktatja hozzá szívét a halál gondolatához, mely a bölcsnek már nem elrettentő többé, hanem kívánatos: a kimúlás „édes” lesz. Az igazi és legteljesebb Magánosság a halál, a halál utáni „nemtudás kietlene”. Még egyszer felsír a költeményben a társadalmi megbántottság panasza: a létezés utáni végtelen álomban el lehet felejteni a világi szenvedéseket. Az utolsó versszakban háromszor hangzik fel újra „az áldott Magánosság” megszólítása, hívása a végső magánosság az elmúlás óhajtása és siettetése. Az elmúlás azonban mégis iszonyat és borzalom, nem olyan édes kimúlás, mint ahogy ebben a versében elképzelte. Öröklött tüdőbetegségét egy súlyos tüdőgyulladás fordította tragikusra.

A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. A reneszánsz korban a költészet két részre oszlik: közköltészet – udvari. Balassinál összefolyik. A magyar reneszánszban keveredik a vágáns és a trubadúr költészet. Kazinczy viszont már különbséget tett a kettő között és élesen elhatárolta a “fentebb nem”-et és a “mindenekhez szólót”. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Angliában alakul ki ez a kettősség. Herder szerint a kultúra akkor jó, ha a saját gyökereit keresi meg. Az ősköltészetet megőrizte a népköltészet. Nem igaz, hogy a népköltészet a reneszánsz kultúrából süllyedt le a nép körébe. Csokonai olvasott volt, tájékozott. Hatott rá a debreceni iskolai költészet (vágáns). Polgár volt, ismerte a népköltészetet. Népköltészetére, népies verselésére példa a Szerelemdal című verse. Humoros hatású a vers, ahol a humort a bor és a szerelem ellentéte kelti. Az allegória hordozza a humort. A lírai énnek felesége (Zsana) van, de az első jött-ment boroshordóra elcserélné. Ez az ember már megtört. A vers jelen idejű végig, csak a 11. versszak lesz múlt idejű, a 13. és az utolsó pedig jövő idejű. A műben két szereplő van: az egyik mesebeli (monológ). A történet tulajdonképpen a borba beleszeretett öreg története, ami egy tipikus arckép avagy helyzetdal. Jellemzőek rá a népdal eszközei: a felszólítás és a felkiáltás.

Szegény Zsuzsi a táborozáskor című költeménye is egyike népies helyzetdalainak. Helyzetdal, formája monológforma. Balladára jellemző a sejtető, előre mutató szerepvers, hisz a költő szerepet alakít, ahol megjelenik a búcsúzás képe. Ideje visszatekintő, azaz múlt idejű. Két ill. egy szereplő van jelen: Zsuzsi és Jancsi, azonban csak Zsuzsi beszél. Elbeszélő, leíró előadású. Balladaszerű, tipikus búcsúzó leány története. Népköltészeti eszközök itt is jól megfigyelhetőek: a felszólítás valamint a felkiáltás.

Jövendölés az első oskoláról a Somogyban:

A cím utal Somogy elmaradottságára. Csokonai felteszi a kérdést, vajon ki a hibás Somogy elmaradottságáért. A tudás jelképei, Debrecen és Patak, messze esnek onnét. Általánossá vált az értékrendek eltolódása. Ezt ironikus hangvétellel fejezi ki, amibe egyfajta szánalom is vegyül. Hasonló gondolatokat fejez ki Janus Pannonius valamint Ady is A Hortobágy poétája c. verse is. Csokonai az utolsó strófában a nemzeti öntudatra építve kelti fel a segíteni akarást. A költői kérdés után gondolatjel, hangsúlyozva a kérdés megválaszolatlanságát: A reménytelenségből kiút az erős hit. Vörösmarty Országháza c. művében is találkozhatunk a tétlen magyar nemesség elítélésével, azonban Csokonaival ellentétben Vörösmarty művében nem találjuk meg a sokat ígérő jövő képét.

Anakreoni dalok:

A rokokó életérzéséhez simulnaka görög  Anakreón modorában írt költeményei. Ezeket 1802-ben  rendezte sajtó alá Anakreoni dalok címmel. Többségükben rövid terjedelmű alkotások, és valamennyinek versformája az ún. anakreóni sor(negyedfeles jambusi sorfaj).

A boldogság című verse 1797-ben született, s benne föllelhető mindaz a „gyönyörű, becses”, ami az élet vidám, könnyű és szabad élvezéséhez szükséges. Ez az anakreóni dal két részből, egy 14 soros leírásból s egy 3soros tanulságból áll. A leíró rész első 7soros egységét a „Most”, a másodikat (szintén 7soros), az „Itt” határozószó vezeti be. Az első az időt, a boldogság pillanatát ragadja meg, s ennek a pillanatnak központja Lilla: vele és körülötte történik minden.

A második egységben mintegy a boldogság táját, környezetét írja le, s ezt az ünnepi díszletet az „én” rendezte be az érzéki és szellemi élvezetek kellékeivel. „ Egy öszveséggel” halmozódik fel ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai  élmény körül mind az öt érzékszerv öröme: virágok látványa, jázmin illata stb.

A pillanat és a hely gyönyörűsége-a záró 3 sorban- két költői kérdéssel nyomatékosítja a már-már fokozhatatlan és nyelvileg alig kifejezhető érzést, mely mindenkinél boldogabbá teszi Vitézt. A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást sejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Beckett   » Varró Dániel   

Nem hasznosHasznos (+69 pont, 73 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor