Érettségi Portál 2012

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Nincsenek dátumok

Érettségi feladatok
Érettségi tételek

Hogyan írjunk műelemzést?

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek
Nyelvtan tételek

A műelemzés lényegében a mű próbája, vagyis egyfajta értő analízis, mely a mű értékének vagy értéktelenségének bizonyítását szolgálja. Ugyanígy próbája azonban az elemzőnek is: vizsgázik a kritikus vagy a teoretikus, esetleg egy-egy teória, pontosan itt, a szembesítésnél, az alkalmazásnál.A kritikus próbára teszi a művet, a mű pedig a kritikust.

Sokféleképen elemezhetünk egy művet, mégis valamennyi műelemző eljárás – ha különböző úton is -, egy cél felé halad: a műalkotás törvényeinek felkeresése, feltárása felé, s kiemelt szempontok szerint jelentős tapasztalati forrásnak, próbának tekintik konkrét műalkotások konkrét elemzéseit. Az analízis valamennyi fajtájára vonatkozik az, hogy annyiban helyes, amennyiben képes a választott műhöz hasonlatossá válni, illetve eszközeit, alapelveit, lépéseit ahhoz szabni. Kiindulópontunk tehát: minden műelemzés kötöttsége az, hogy alkalmazkodnia kell tárgyának, anyagának, vagyis a műalkotásnak a törvényeihez.

Mikor műelemzést írunk, vegyük figyelembe a következő formalitásokat:

Az elemzést bekezdésekre kell tagolni, emellett betartani a hármas egységet: a bekezdést általában tételmondattal kell kezdeni, amely magában foglalja a bekezdésekben tárgyalt téma egészét. A tételmondat kifejtéséből áll a bekezdés tartalma. Egy bekezdés általában 5-8 összetett mondatból áll, a bekezdés lezárása pedig utaló mondattal történik, aminek feladata az átvezetés a következő bekezdéshez, tartva ezzel az elemzés gördülékenységét és logikai menetét.

  • Bevezetés: feladata nem az életrajz, hanem a költő pályájának általános bevezetése, költészetének világirodalmi elhelyezése. A stílustörténeti behatárolás problémás lehet, ha egy költőt nehéz korstílushoz kötni, ez esetben azonban jelezni kell, hogy az elemző felismerte a problémát. A bevezetés általában egy bekezdésből áll.
  • Tárgyalás: több bekezdésre érdemes tagolni. Itt a mű konkrét elemzése a feladat, ezért érdemes idézetekkel alátámasztani a saját gondolatainkat minden olyan helyen, ahol vélekedésünk nem a mű teljes egészére, hanem egy konkrét egységre, például versszakra vagy bekezdésre, esetleg fejezetre vonatkozik.
  • Befejezés: egyfajta összegzést érdemes írni mind az elemzett mű, mind a költő, mind pedig saját vizsgálódásunk végszavaként. A befejezés – a bekezdéshez hasonlóan – általában egyetlen bekezdésből áll, s fontos célja, hogy megnyugtassa az olvasót. Nem szabad, hogy az elemzésünket tanulmányozók úgy érezzék, hogy lezáratlan, konklúziót nélkülöző elemzést kellett olvasniuk.

Egy mű elemzésének talán egyik legfontosabb mozzanata a stíluselemzés, melyen keresztül szinte az egész műről átható képet kaphatunk. A stíluselemzés valamely írásmű külső, formai, mindenekelőtt nyelvi-stilisztikai sajátosságainak vizsgálata. E vizsgálat során nem szakadhatunk el a szöveg alkotójának egyéniségétől sem, sőt esetenként tekintettel kell lennünk a szerző által “elsőként célba vett” olvasó “igényszintjére” is. A stilisztikai vizsgálat mindig csak a nyelvi analizálást jelenti, ezért csak kiegészítő része lehet a komplex elemzésnek.

Az elemzés főbb fajtái a következők:

  • generikus elemzés a művek vizsgálatához figyelembe veszi az alkotó személyiségét, ismereteit és életkörülményeit, a mű keletkezési adatait, az alkotás társadalmi és történelmi meghatározottságát. Érdemes ezt a módszert használni, ha bőséges adat áll a rendelkezésünkre, viszont ügyeljünk arra, hogy a stilisztikai szempontoktól ne távolodhatunk el túlzottan.
  • szubjektív elemzés, melynek során saját közvetett, közvetlen tapasztalatainkon keresztül elemzünk egy művet. Csak akkor szabad egy művet ily módon elemeznünk, ha van kialakult esztétikai és stilisztikai világképünk és ismeretünk.
  • pszichológiai elemzés során azt figyeljük meg, hogy milyen élményeket vált ki bennünk a mű, másrészt azokat a lelki folyamatokat kell elemeznünk, amelyek vélhetően a mű sajátosságait létrehozták. Itt részben a szerző, részben a szereplők pszichéjére gyakorolt hatásokat vizsgáljuk.
  • strukturalista elemzés a szöveget olyan zárt rendszerként kezeli, amelynek az elemei egymástól is és a rendszer egészétől is egyszerre meghatározottak. Ez a zárt struktúra rétegekből áll, így vizsgálhatjuk ezek hierarchikus szerkesztettségét, illetve lineáris felépítettségét is. A legkisebb vizsgálandó elem a közlésegység: a szintagmától a mondatig terjedő kifejezési egység. Szintagma: szószerkezet; két vagy több morfémának, szóalaknak jelentésbeli és/vagy nyelvtani kapcsolata a szövegben.
  • Végül az informatikai elemzés, mely a kommunikációelméletnek megfelelően üzenetnek tekinti a műt, ezért megfejtéséhez tudnunk kell, hogy milyen a viszonya a jelrendszerhez. A módszer alkalmazásához jól kell ismernünk ezeket a jelrendszereket, de azokat különösen, amelyeket a szerző használt. A nehézséget a kettő távolságának áthidalása okozza. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az alkotó a mű egészével vagy részével jelezni kíván valamit számunkra, ami a valóságban, a szöveg szó szerinti értelmezésével esetleg nem ismerhető fel. Például, ha a szerző egy kórház betegeinek jellemét, betegségük okait és tüneteit mutatja be, lehetséges, hogy valójában egy korszak társadalmának tipikus jellemrajzát mutatja be számunkra.

A novella- és a regényelemzés szempontjai:

  1. A mű keletkezési körülményei és háttere
  2. A cím elemzése
  3. A téma kibontása, tehát nem a cselekmény elmondása, hanem a mű tartalmának kérdésköre, a mondanivaló kifejtése
  4. Szerkezeti kép
  5. Jellemek, jellemábrázolás, rendszerek, módszerek
  6. Konfliktusok
  7. A mű eszmei mondanivalója, eszmeisége
  8. Nyelv és stílus
  9. A mű helye a szerző munkásságában, az irodalomban
  10. Regény- és novellatípusokba való besorolás
  11. Egyéb: helyszín, idő, további sajátosságok

Regények elemzésénél érdemes figyelembe venni az író életét, hátha ennek ismeretében vagyunk csak képesek megérteni egy-egy mozzanatot a műben. Legyenek áthatóbb ismereteink a regény keletkezésének körülményéről, illetve a költő életének e korszakáról is – megkönnyítve dolgunkat az elemzés elkészítése során.

A drámaelemzés szempontjai:

  1. A mű keletkezésének történelmi, társadalmi, életrajzi háttere
  2. A cím értelmezése
  3. A téma megnevezése és kibontása (miről szól, nagyvonalakban)
  4. A dráma szerkezete (expozíció, konfliktus, drámai harc, tetőpont, megoldás); felvonások
  5. Műfaji jegyek (tragédia, komédia, tragikomédia)
  6. A jellemek és azok rendszere
  7. Konfliktusok (kapcsolatban a dráma szerkezetével)
  8. Nyelvezet, dialógusok és monológok
  9. A korstílus jegyei
  10. A mű eszmeisége és mondanivalója; jelentésrétegei
  11. A mű helye az író munkásságában és az irodalomban

A verselemzés szempontjai:

  1. A mű keletkezési körülményei
  2. A cím értelmezése
  3. A vershelyzet értelmezése (a költő meghatározza saját helyzetét vagy a vers keletkezési körülményeit)
  4. Műfaj, műfaji sajátosságok
  5. A mű szerkezeti felépítése
  6. A vers képrendszere
  7. A mű alapgondolata, a kifejezett érzelem
  8. A költemény hangulata, hangneme
  9. A mű nyelvi kifejezőeszközei (hangok, szóhasználat, szószerkezetek, szóalkotás, mondatszerkesztés)
  10. Stilisztikai formák, eszközök
    • szóképek: metaforák, szinesztézia, hasonlat
    • alakzatok: párhuzam, ellentét, ismétlés
    • rímek, alliterációk
  11. Versforma, versritmus
  12. A korstílus, a stílusirányzat, illetve ezok jegyei
  13. A mű kapcsolódási pontjai, hasonlóságok más versekkel
  14. A vers helye, szerepe a költő munkásságában
  15. Egyéb szempontok, a saját véleményt kivéve

Versek elemzésénél a következőkre figyeljünk:

  • Nem a tartalom leírása a feladat, hanem a vers értelmezése: ritmikailag és tartalmilag, ha megtörik a ritmus, van-e benne tartalmi törés is?
  • A vers műfaji besorolása, tartalomhoz való viszonyának vizsgálata.
  • A vers, a költő költészetén belül hova sorolható?
  • A verselésnél fontos az összevetés: ki alkotott még hasonló műveket a magyar- illetve a világirodalomban?
  • Cím és tartalom viszonya: a cím értelmezése nyelvtani szempontok alapján.
  • Stíluskorszakok a versben: melyik stíluskorszak alkotóihoz sorolható az adott szerző? Hogyan jelenik meg ez az adott műben?
  • Vizualitás és hanghatások a költeményben: milyen színekkel dolgozik a költő? Van ennek jelentősége a tartalom szempontjából?
  • Költői eszközök keresése: alliterációk, hasonlatok, megszemélyesítés, metafora, ellentmondás keresése.
  • Versszakok, szakaszok egymáshoz való viszonya.
  • Személyes vélemény a versről: irodalmi stílusban, indoklással, személyes élménnyel kiegészítve.
  • A vers kulcsszavainak, kulcsmondatainak felismerése, idézete.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Katona József élete   » A társalgási stílus   

Nem hasznosHasznos (+22 pont, 22 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor