József Attila – Az utolsó évek
19o5. április 11-én született Budapesten. Apja József Áron szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála, városi szolgáló. Két nővére maradt életben: Jolán és Etel. Apja 19o6-ban elhagyja a családot, Romániában telepedett le. A két kisebb testvér 191o-ben Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz két évig, ez a két év az elhagyatottság érzése, durva bánásmód örök nyomot hagynak a költőben. 1919-ben anyja meghalt, sógora dr. Makai Ödön vette pártfogásba. Makón járt gimnáziumba, itt kezdődött el költői pályája – egy ideig a szegedi egyetem magyar-francia szakos hallgatója. l926-ban Párizsba is kijut. 1935-től lappangó idegbetegsége többször is előtört, 1937-ben betegsége egyre jobban elhatalmasodott, nővérei magukhoz vették Balatonszárszóra, s itt vetett véget életének, egy tehervonat elé vetette magát.
József Attila életének utolsó három évét (1935-37) jellemzi, hogy helyzete egyre nehezebbé, sorsa egyre kilátástalanabbá válik. Erre a korra jellemző a fasizmus előretörése, a hazai humanista szellemi erők gyengesége következtében mind nyomasztóbbá válik a légkör. + Rátör gyermekkora óta lappangó betegsége, a skrizofénia.
Ennek az utolsó korszakának három fő témája van:
- a közélet: a nemzet sorsáért, jövőéért való aggódás, tiltakozás az elnyomás ellen, a barbárság, a külső-belső borzalmak ellen. (A Dunánál, Hazám)
- Flóra-versek: pszichológus, megismerkedik József Attilával, a költő mintegy belekapaszkodik azzal áltatja magát, hogy Flóra is szerelmes belé.
- Saját életének összegzése, számvetés. (Talán eltűnök hirtelen, Tudod, hogy nincs bocsánat)
Ide tartozik a Karóval jöttél… kezdetű verse is. Belső drámai vitájában önmagát, mint soha igazán felnőtté nem vált lényt szólítja meg. A költemény csaknem egész kép- és szókincsét a gyermekkor világából meríti.
A vers minden eleme igen gazdag tartalmat sűrít magába, ezért szinte minden eleme többértelmű. Az első sor a karó és virág metafórájával a születés értékvilágát is jelezheti. A karó értékhiányt fejez ki: szürke, formátlan és élettelen. Támadó vagy védő fegyver is lehet, a verés eszköze. Akkor az első sor jelentése: ellenségesen álltál a világgal szemben. A következő sorban a feleselés ezt a jelentést erősíti fel, hiszen a feleselés is ellenállást fejez ki.
A vers további elemei a következőképp értelmezhetők:
Aranyat ígértél: valami nagy tettet vállaltál, de a megvalósítás elmaradt
tejfoggal kőbe haraptál: ez is valami lehetetlen nagyot akarás, előrelátható kudarc
siettél-elmaradtál: sokat akartál, keveset értél el, ha valaki siet valamiben, másban lemarad,
nem éjszaka álmodtál: a hétköznapi valóságban is álmaidnak éltél.
A fenti elemek mind azt fejezik ki, hogy többet akartál, mint amire a világ lehetőséget adott. Az eredmény a bolondgomba-lét és a bezártság.
A költő személyes sorsát vizsgálva azt a kérdést veti fel, hogy mi volt az “én” lehetősége a világban, és hogyan tudott ezzel a lehetőséggel élni. Elemzi magatartását, magyarázni próbálja, miért, és hogyan futott élete zátonyra. Felismeri, hogy talán ő maga okozta saját nyomorúságát, ezért korholja és feddi magát: miért feleselt a világgal, miért harapott tejfoggal kőbe, miért nem éjszaka álmodott, miért próbált szeretni, ha nem szerették. Ez a korholás azonban nem egyértelmű: joggal bűnösnek érezheti ugyan magát azért, mert feleselt a másvilággal, aranyat ígérgetett, kitakarta magát, de vajon bűnös-e azért, hogy karóval jött, nem virággal, hogy sietett, mégis elmaradt, hogy szeretni próbált, annak ellenére, hogy nem szerette senki? A kérdések mögött mindig ott van a nem. A maga hibáztatása, korholása így lassan a világgal szembeni keserű váddá alakul át: szeretett, s magához senki se fűzte, álmodni akart, s álmodni sem lehetett ezen a világon, tejfoga van az embernek, s beletörik a kemény világba. Az együgyű gyermekes kívánságok jogos és nagy emberi vágyakká emelkednek, mert igenis joga s kötelessége az embernek, hogy feleseljen a másvilággal, joga van aranyat ígérni anyjának, joga van álmodni, szeretetre vágyni.
Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!
Facebook Megosztás |
Nyomtatás
|
PDF letöltésEzek a tételek is érdekelhetnek:




(+7 pont, 9 értékelésből)
