Érettségi Portál 2012

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Nincsenek dátumok

Érettségi feladatok
Érettségi tételek

József Attila utolsó vershármasa

Beküldő: adminszamalk
Irodalom tételek

József Attila utolsó vershármasa

1.) Életmű:
- 1905 ápr. 11.-én született Budapesten
- anyja Pőcze Borbála
- apja: József Áron -> három gyerekük születik: Jolán, Etelka, Attila
- 1908-ban az apa elhagyja a családot -> nyomor évei következtek
- 1910-ben Etelka, és Jolán Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz
- anya sokáig betegeskedett, és 1919-ban meghalt
- Jolán első férje – Makai Ödön- kezdte tanítani Attilát -> Makóra küldte
- 1922-ben felkereste Juhász Gyulát, aki felfedezte benne a költőt
- első kötete: Szépség koldusa
- 1924-ban beiratkozik a szegedi egyetemre magyar- francia-filozófia szakra -> egyik legműveltebb magyar versíró lesz
- 1925: megjelenik második verseskötete (Nem én kiáltok)
- Horger Antal elbocsátja Attilát a tanári pályáról Tiszta szívvel c. verse miatt
- szerelmei: Vágó Márta, Szántó Judit, Gyömrői Edit, Kozmutza Flóra
- skizofréniával kezelik, közben személyiségzavarban szenvedett
- Szép Szó szerkesztője
- 1937. dec. 3-án hal meg Balatonszárszón, máig vitatják hogy öngyilkosság történt e

2.) Számvetés versei:
- 1937-es év versei
- egyén, és a társadalom helyzete reménytelen
- bezárulnak a költő lehetőségei, ennek oka: József Attila saját elhibázott élete – minden szerep kudarccal végződött (nem volt férj, apa, nem jó szeretőnek, gyereknek, betegnek és költőnek sem)
- alaphangja: szigorú, és hegyetlen önmagába nézés, számot vet sorsával, levonja a következtetést, h a kiteljesedés lehetetlenség
- csak a gondolatok végét írja le, eredményét -> rövid, tömör versek, logikusan vannak felépítve a versszakok
- uralkodóvá válik a három idősík, ezeket ok-okozati összefüggésbe állítja
-> múlt+jelen kudarca= nem lehet boldog jövő
- időszembesítő versek, és önmegszólítás jellemzi -> létösszegző
- eredetileg nincs címük, az utókor adta

Tudod, hogy nincs bocsánat…
- dialógust tart magával
- költő életének kudarca -> minden szerep sikertelen -> halál az egyetlen szerep, amit vállalni tud
- utolsó versszak Flórára utal
- bűn fogalom fontossága
- kulcsmondat: „Légy, ami lennél: férfi.”

5.) Utolsó vershármas:
- Flórának a két versek, mikor meglátogatja
- Balatonszárszón születtek, ekkor engedik ki a szanatóriumból
- a vélt elmebaj ellenére fegyelmezett, feszes műalkotások
- mindhárom önelemző, de csak a legutolsó egyértelműen a végső leszámolás

Karóval jöttél…
- kép-, és szókincs a gyermekkorból jön
- dominál az értékhiányos múlt
- karó: verés, büntetés vagy valaminek a hiánya
- ha kell, ha nem állandó konfrontáció a világgal (=összeütközés)
-> Hét Torony társadalmi elkülönülést, vagy a személyiség önmagába zárását jelképezi
- költői kérdések ismétlődnek, felsorolás, egyúttal önostorozás is, egész életen át tartó szereptelenség miatt
- végzetes ellentét van a költő által választott szerepek, és a megvalósulási szerepe között
- vers zárlata: bezártság felismerése, vigasztalás

Talán eltünök hirtelen…
- bizonytalanságot érzünk -> talányos a cím
- kerete van a versnek, az erdő képe
- időszembesítő vers
- személyiség eljelentéktelenedik
- erdő motívummal indul, ez gyermek motívum, szóval a múlt képei
- alapvető emberi kötődések hiánya
- önmaga sorsát zárja le
- szigorú forma jellemzi -> lazább, oldottabb beszédmód (pl.: közbevetés, áthajlás)
- persely = sírgödör
- az éltető közösséget már nem találja
- utolsó versszak: népdalszerű, négyszer jelenik meg a szép
- költő számára legszebb a tél, ami egyenlő a halállal
- tűzhely, család = meghitt otthon -> metonímia
- vers zárlata optimista: egyéni lét tragédiája fölé emelkedik, az emberiség sorsa nem zárulhat tragédiával
- nem hangzik el önvád

Ime, hát megleltem hazámat…
- ez az utolsónak befejezett vers
- létösszegző ez is
- nyers szókimondással beszél sírjáról a költő
- hazája csak a sírja lesz
- a költő csak önmaga sorsát zárja le végérvényesen, az utolsó szava a reményé -> az emberiség nem pusztulhat el

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Szigetvári Zrínyi Miklós jellemzése   » Petőfi Sándor   

Nem hasznosHasznos (+26 pont, 32 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor