József Attila – Téli éjszaka elemzés

• megjeleníti mind a falut, mind a külvárost, gondolati verseinek mindkét színterét

• nincs közvetlenül ideologizált társadalmi mondanivalója: nem szól a paraszt és a földbirtokos, vagy a proletár és a tőkés ellentétéről, ennél sokkal általánosabb emberi érzés szólal meg, az együttérzés, sorsközösség-vállalás a földművessel, munkással, mindazokkal, akik szegényes körülmények között élnek, s akiknek a tél az élet megpróbáltatásainak egyik legnehezebb időszaka

• már az első versszakban a „légy fegyelmezett” felkiáltással a költő felkészít a hangulatra, s egyben önmegszólítással rögtön hasonlatossá válik a fogát összeszorító, kiszolgáltatott emberhez

• egy rövid mondattal: „a nyár ellobbant már” megteremti azt a hangulatot, melyben minden, ami szép és jó már csak az emlékekben él

• a jelen dermesztő hideg, a kristálytiszta levegőben minden élesen kirajzolódik: „a lég finom üvegét megkarcolja pár hegyes cserjeág”

• szokatlan jelzős szerkezet a „szép embertelenség”: kifejezi a tökéletes embertelenség fenséges, ünnepélyes mivoltát

• átlép a valós világ leírásából a lelki tájra, ahol hasonlóképp megdermedt minden

• falusi környezet megjelenítése, nem bontja meg a vers hangulatát, előkészíti a következő részt, melyben megjelenik az ember, aki igazolja az első versszakban lefestett lelki tájat, az embertelenség lakója

• a perspektíva ismét kitágul, a költő az éjszakát próbálja teljességében, külső képében és hangulatában egyaránt megragadni

• a téli éjszakát a haranghoz hasonlítja: a szív hangja egy harang bánatos kondulását idézi fel, mint amikor gyászszertartáshoz harangoznak, hideg vasteste, pedig szokatlan környezet a meleg emberi szív számára, mely valószínűleg az egyetlen melegség a téli éjszakában

• a telet vasrácsos ajtóhoz hasonlítja, mely az ég sötétjével bebörtönzi a földet, azzal az éggel, mely nyáron nyitott kapu volt a gyümölcs, a búza és a szalma számára

• „tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka”: a téli éjszaka lényegét bontja ki: önmagában, saját voltánál fogva tökéletes

• továbbviszi az előző képet és a csend, a némaság lakatként kerül a sötétség ajtajára, és hold képében jelenik meg az égen „ezüst sötétség némasága holdat lakatol a világra”

• újabb perspektívaváltás, a külváros bemutatása következik

• nem szólal meg a proletárköltő, az emberség hangján szólal meg

• a verszárlatban a lírai szemlélődés alanya saját tulajdonává avatja mindazt, amiről eddig írt, azonosítja magát a műben megjelenő emberekkel, ezzel sorsközösséget vállalva velük

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!