- Tiszacsécsén (Tiszaháton) született, apja paraszt, anyja papleány

- A kétfajta családi hagyomány nagy szerepet játszott társadalmi érzékenységének, falu képének kialakulásában
- Debreceni évei alatt vállal először újságírói munkát + első elbeszélése
- Pesten 1903 végétől Az Újság napilap munkatársa
- Pályakezdését hosszas készülődés jellemzi, nehezen talál saját hangjára

- A Kisfaludy Társaság megbízásából több népdal- és népmesegyűjtő utat tesz a Tiszaháton
- Az induló Nyugat munkatársai közül egyedül ő ismeri a falusi-paraszti világot
- Időbe telik, míg szakítani tud a kor uralkodó falu-képével, a tréfás-adomaszerű és az érzelmes-idillikus ábrázolással
- A Nyugatban közölt Hét krajcár c. novella majd elbeszéléskötet megjelenése híressé teszi és összebarátkozik Adyval
- Ady: Móricz félig kisúri hősei a magyarság erejét és akaratát példázzák, s azt a reményt keltették, hogy képes kiverekedni magának a demokráciát
- Móricz magáról: Én kíméletlen és lelkiismerettel eltöltött vádlója voltam az elmúlt időknek,…
- Mindketten a magyar Ugar nyomorúságának kifejezői és ostorozói (elmaradottság, fullasztó légkör), de M. szemhatára nem terjedt túl az Ugaron
- Kassák Lajos: reális viszonylatokban lát mindent, arra törekszik, hogy a maga valóságában mutassa meg előttünk a világot
- művei kiváltották az irodalmi körök elismerését, ugyanakkor széle közönségsikert is arattak
- újszerűsége: témaválasztás, problémaérzékenység, ábrázolásmód, stílus
- művei egyidejűleg líraiak és drámaiak (kiélezet konfliktusok, határozott vonalvezetés, feszes szerkezet)
- hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal
- a fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban visszahúzzák a körülmények, hibáik
- a főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése árnyalt (indítékok, vágyak, ösztönök)
- lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóját, kifejezőkészletét
- teológiát, jogot, bölcsészetet tanul: tágítja világismeretét és műveltségét
- felismeri, hogy azt a világot, amelyet pesti írótársainál sokkal jobban ismer, kell könyörtelen igazságigénnyel ábrázolnia
- hiteles társadalomkép, mivel hiteles alakok magatartásán keresztül bontakozik ki
- a legnagyobb magyar novellisták egyike
- bemutatja a magyar valóság körképét
- novelláival robban be az irodalmi életbe
- két réteget mutat be: paraszt, gentri
- első korszaka (1908-1919): – a Hét krajcár c. novella megjelenésével kezdődik
- hangja szenvedélyesebb
- korai regényeiben, novelláiban még inkább a
naturalizmus dominál
- pl.: Sárarany (1910), Az Isten háta mögött (1911),
A fáklya (1917)
- második korszak (húszas évek): – új témák:
- gyermekkor (Légy jó mindhalálig (1920), Forr a
bor (1931)),
- történelmi múlt (Az Erdély-trilógia),
- a 19. sz. végének dzsentri-világa (Úri muri (1927), Rokonok (1932))
- harmadik korszak (30-as évek): – visszatér a parasztábrázolás téma
- drámaiság és balladai hangulat a jellemző, később
realizmus
- objektív, riporteri stílus
- téma: a pusztai élet, a ridegpásztorok világa, a
falusi nyomor, babonák

Az Isten háta mögött

A falu után Móricz Zsigmond a kisváros megírására vállalkozott. Az elődök közül is többen megírták a kisvárost, a magyar polgárosodás, a torz fejlődés termelte sok furcsa, bogaras, tollhegyre kívánkozó figurát. Móricz kisváros-rajza teljesebb, mélyebb az elődökénél. A mikszáthi kedélyes hangulat helyébe komor levegőt teremt, Petelei kísértő érzelmességét elkerüli.
Nem a múlt, nem a romantika felől bírál, mint a magyar elődök legtöbbje, hanem a sürgetett demokratikus jövő igényével. A bogaras figurákban, a kisváros képében a félfeudális Magyarország egész sivárságát megrajzolja.
Az Isten háta mögöttben (1911) a magyar Bovarynét írja meg: mennyire másként alakul két hasonló emberi élet a demokratikus Franciaországban és a félfeudális Magyarországon.

Ilosván, az Isten háta mögötti magyar kisvárosban csupa elnyomorodott lélek tengődik. Egyetlen csillag van a földre lapult egű kisvárosban, amelynek van egy kis fénye: egy asszony, Veres tanító fiatal felesége. Az ő esetéről hallva gondol a kisvárosba frissen került albíró Flaubert Bovarynéjára: “Akinek az esete nagyszerű volt; de amely nem fog ismétlődni soha … Ahhoz, hogy valaki olyan arányúvá fejlődjék, ahhoz valami nagy kultúra kell… Micsoda karikatúrája ez a világ, amiben élünk a karikatúrának … ez már a közönségesség. Az unalmas, egyszerű közönségesség … Hol vannak azok a színek, hangulatok, amiket a francia kisváros ködös emléke a könyvön keresztül meghagyott … Ott színe, illata van az életnek … De itt olyan józan, olyan szimpla minden …
Nem lehet valami közönségesebb, mint egy házasságtörés ebben a társaságban … ez az élet, ami itt körülveszi, egyáltalán lehetetlenné teszi magát az életet …”

Veres tanítóné és Bovaryné rokon vágyú, rokon értékű emberek, s mégis másként alakul a sorsuk. Bovarynénak mód adatik, hogy legalább órákra kitörjön a szürkeségből és fölébe emelkedjék a közönségességnek. Yonville-ből Rouenba jár a postakocsi; színházi zsibongásba feledkezhet; szeretők karjaiban megismerheti az új érzés, az eljövendő boldogság “balzsamos áramát”; szenvedélyt, önkívületet s elégtételt.

Elégtételt a múltért, a szűkösségért, a meddő esztendőkért. S ha nem is sikerül az érzelmek hegycsúcsain maradni, a vesztett csata után legalább véglegesen búcsút inthet az életnek.
Veresnéhez igaztalanabb a sors. Hiába sóvárog a nagy élet után, egy pillanatra sem kerülhet a köznapok fölé. Ilosván nem lehet más városba menő kocsira átszállni, “a szerelem szimfóniáját” az ő lelkén nem játssza le soha senki. Még az életétől sem sikerül elbúcsúzkodnia: kiugrik az emeletről, de csak a fenekére esik. A tragédia komédiává torzul.

Yonville-ben Homais úr maradt a színtéren, megkapta a becsületrendet is, Ilosván Veres tanító urat illeti az állandóság. Az értékek megszégyenültek, letörtek, vagy tragikomikussá váltak; mindenki más marad. A regény végén újra látjuk a trafikosnét, a borbélyt, a csizmadiát, a vadászpuskás tanítót, akárcsak a regény elején; a nagyvendéglőben a beszédtéma sem igen változott. Veres Pálé a végső szó, a kisvárosi korlátoltságé, aki még mindig nem érti, mi történt. Örül felesége szerencséjének, és sajnálja az albírót, akinek “szerencsétlenebb” volt az ugrása: “No, csakhogy a feleségemnek nincsen {171.} baja, a többit nem bánom … azaz, hogy … kár azért a fiatalemberért, bizisten a nevét se tudom. Ő sem tudja az enyémet. Mindig valami Bovári úrnak szólított, pedig többször mondtam neki, hogy Veres Pál vagyok. Ami mégis nagy különbség! …”

Móricz mást mond: az ilosvai sivárságba nem szabad beletörődni. Ezért rajzolta meg Veres Lacit, a férfijellemet igérő diákot, aki nem törődik bele a történtekbe. Tisztultabb régiókba vágyik, magasabb igazságokra. A tanítóné megöregedett, az albíró megrokkant, ő még győzhet.
Az Isten háta mögött a Sáraránnyal rokon, az “új magyar idillt” festi a változtatás igényével. De már nem a Sárarany gyermeteg hitével, mely az azonnali változtatáshoz elegendőnek tartotta az állapotok felmutatását; hanem az érett férfi és művész józan szkepszisével, aki tudja, hogy a győzelem csak szívós és nehéz küzdelem eredménye lehet. Talán innen is a megnövekedett művészi erőn kívül a Sárarany és Az Isten háta mögött hangulati, világításbeli különbsége.

A Sárarany izzó lávája itt merevült ércbe. A Sáraranyban olykor lángokba csapva izzott a hangulat, zengett, áradt a gyötrelmes hit lírája; Az Isten háta mögöttben Móricz fölényes, tárgyilagos ábrázolásra törekszik, a felszín epikai nyugalma mögött rejtetten, lefojtottan perzsel a líra. A nyelv, mely a Sáraranyban olykor a drasztikum határát is súrolta, itt akkor is mérsékelt marad, mikor a “legkeményebb becsületsértés rezeg” a levegőben. A Sárarany hőseiben olykor feleslegesen is benne él

Kompozíciója is tökéletes. A dráma alig negyvennyolc óra alatt játszódik le, külső cselekmény alig van; a sovány történet is csak arra kell, hogy megmutathassa, mi forr a szereplők lelkében. Főhőse olyan értelemben, mint az “egyhősű” Móricz regényeknek – a Sáraranynak, A fáklyának, az Úri murinak – nincsen; a kisváros érdekes figurái szinte azonos erősségű megvilágítást kapnak benne. Még akire a legtöbb fény esik, az is passzív. Szépségével, érzékiségével veri fel Veres tanítóné férfikörnyezetének kívánkozó vágyait, s az asszony körüli érzéki kavarodásban elevenedik meg a kisváros minden unalmával és közönségességével.

Barbárok

Móricz a 30-as években kezdte írni kései novelláit. Figyelme a dzsentri témája után újra a parasztság felé irányult. Novellákban és riportokban számolt be az elmaradottságukról: a Barbárok című kötet, ami 1932-ben jelent meg. Kései novellái eltérnek a koraiaktól. Szakított a csattanóra kihegyezett kompozícióval. Szociográfiai jellegűek: tényirodalom vagy dokumentumirodalom, mert nem tartalmaz érzéseket, csak a puszta tényeket közli. Erőteljesebb drámaiság, szaggatott, kihagyásos mondatok, drámai szópárbajok, és balladai hangvétel jellemzi.

A mű címe az ember alatti életformára, a civilizálatlanságra utal. Ez a kötet címadó novellája. A novella zárómondata maga a cím. A mű tere és ideje három részre bontható: a pusztán néhány óra; a pusztán nagyobb távlatokba, kb. egy év és a bíróságon is néhány óra játszódik. A cselekmény is ennek a tagolódásnak felel meg. Az első fejezet (Bodri juhász a pusztán, a látogató és a gyilkosság) a pusztán játszódik, csupán néhány órát foglal magába. Itt a feloldás a szalonnasütés. Egy évet ölel fel a második fejezet (az asszony kijövetele, a nagy vándorlás és a holttestek megtalálása). Ez szintén a pusztán játszódik. A tettes már a börtönben van. A bíróságon zajló eseményeket a harmadik fejezet (a teljes tagadás, a szíj és a teljes beismerés) foglalja magába. Itt már nincs feloldás.

A rideg pásztorok távol élnek a civilizációtól. Nem falvakban játszódik, hanem az időjárás viszontagságai között. Egyszerű, mégis különös világ az övék. Hallgatagok, befelé élők, az emberi kapcsolatokat a kutya pótolja. Az árnyalatokig megértik egymást. Előítéletekkel teli világ az övék. Bizalmatlanok a városi félék iránt, de bíznak a pusztabeliekben. Ez okozza Bodri juhász vesztét. A kívülállóság, a civilizáció alattiság kannibáli erkölcsöket termel ki. A gyilkosság oka a vagyonszerzés, ürügye pedig a rézveretes szíj.

Történelem előtti időket idéz meg, a vagyonszerzés ősi módszerével, a gyilkossággal. Veres juhászék lelkiismeret nélkül, félelmetes kegyetlenséggel ölnek. Ezek a körülmények, ez az elmaradottság nem feltétlenül termel ki emberevő erkölcsöket. Bodri juhász meg tud maradni embernek.

A novellát fonetikus írásmód, babonás elemek, drámaiság és balladás előadásmód jellemzi. Népmesei elem az asszony alakja, aki lehetetlent nem ismerve keresi szeretteit. A második részben az asszony jelképessé válik, az emberi hűség, jóság és tisztaság jelképe lesz. Durva hanghatások figyelhetők meg a gyilkosság leírásakor. A rézveretes szíj-motívuma Bodri juhász szép iránti vágya.

Ez a gyilkosság ürügye és veres juhász bűntudatának kifejezője (rátereli a szót) is. A gyilkosság bizonyítéka is ez: veres juhász mindent beismer látására, mert azt hiszi, hogy Bodri juhász kikelt a sírjából.
A novella értelmezése a bírói ítéletben rejlik. A megrekedt pásztorélet elmaradottságára vonatkozik a szomorúság, a tűnődés, az indulat nélküliség. Ebből táplálkozik a vádló hang.

Tragédia (1909)

- címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent
- Kis János teljesen ösztönlény, célja mégis a társadalom hierarchiája elleni
- története csattanóval végződik, de ezt érzelmes-didaktikus kiegészítés követi
- az emberi lét képtelenül szűkös lehetőségeit jelzi, hogy még ezek a kisszerű vágyak sem teljesíthetőek
- az értelmetlen halál csak még nyilvánvalóbbá teszi az élet értelmetlenségét
- a főszereplő csöppet sem rokonszenves, a végén mégis megsajnáljuk őt, mert emberhez méltatlan élet és halál jutott neki osztályrészül
- aprólékos pontossággal kigondolt tervét nem képes végrehajtani
- eltorzult bosszújában csupán önmagát pusztította el
- célja kisszerű és nevetséges, az érte folytatott küzdelme groteszkké teszi a küzdelmet
- felesleges ember, egy az élet és társadalom kitaszítottjai, betegei közül
- az író és olvasó sajnálja, meg van rendülve, fel van háborodva
- a cél elérésének nekifeszülő akarat a tragédiák hőseit idézi
- Kis Jánosnak még vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly észrevétlen és kisszerű, mint élete
- az éhség szimbólum (éhség egy jobb életre, egy értelmes életre, egy igazságos életre)
- a mű idillikus képpel indít, hogy minél hatásosabb legyen Kis János sorsa
- primitív, ellenszenves, de a körülmények teszik ilyenné
- élete keserűségét legjobban agresszív cselekedetei érzékeltetik
- Kis János az értelmetlen élet szimbóluma
- egyetlen ember életén keresztül mutatja be a parasztság életét
- tragédia: az ellenség helyett a hős pusztul el
- a cím önmagában nagyon negatív, rossz előérzetet kelt (értékvesztésre utal)
- a végén átértékelődik
- ironikus felhangot kap: katarzisról szó sincs, a halálával nem történik értékvesztés, senki se veszi észre
- rá lehet húzni a drámai szerkezetet erre a novellára
- expozíció: helyszín, időpont
másnap lakodalom lesz
bemutatja Kis Jánost, fiát
- bonyodalom: meghívják a lakodalomra
elhatározza, hogy „kieszi a vagyonából”
- kibontakozás: helyszín a lakodalom
- tetőpont: félrenyel
- megoldás: meghal
- a novella mint állapotváltozás
- figurák: – Kis János
- Sarudy (gazda), az evés szempontjából van szerepe
- feleség, ő is enni ad
- fazék (feketére van égve, össze van drótozva), villa (törött, csontból)
a szegénységet szimbolizálják
- apa-fia kapcsolat: elette az ételt az apja elől, a saját fiának nem ad ennivalót
(örök körforgás, generációról generációra öröklődik a szegénység, az éhség)
- az evés ( a leírás terjedelme arányos az étel mennyiségével, minőségével)
- a hős lelkiállapota: szűk keresztmetszet
ösztönök szintjén az evés, az érzelmi világára a düh, elkeseredettség és bosszúvágy
jellemző (lelkivilága is ugyanolyan szegény)
- Móricz nem ítélkezik csak leír
- Az menti fel a hőst ,hogy ugyanezt kapta ő is kiskorában
- Móricz naturalizmusa : leírások, az ember három oldalról magyarázható (körülmények, öröklődés, ösztönvilág)
- már cím is súlyos, lényeget kifejező
- Móricz célja a valóság lehető legkíméletlenebb és legexpresszívebb kifejezése
- Kis János hangsúlyozottan átlagember (név)
- Születésénél fogva predesztinált egy szokványos, tartalmatlan, monoton életre, s lehetősége sincs rá, hogy kitörjön belőle
- állati szintre lealacsonyodott létének egyetlen mozgatórugója az éhség
- környezetéhez fűződő viszonya már-már az állatokénál is primitívebb (feleségét veri, fiának nem hagy ennivalót)
- groteszk és barbárságára félelmetes példa az egyetlen vidám emléke életéből (apja halála)
- Bosszúvágya: éhségénél erősebben átérzi – hacsak a saját primitív módján is- emberi mivoltának teljes megcsonkítását, azt, hogy nap mint nap igavonó baromként dolgoztatják, megnyomorítják, állati sorba taszítják
- Arra hívja fel a figyelmet, hogy sok ember ilyen állati sorban tengődik, s az emberiség regresszióját jelzi, hogy a 20. sz. elején ilyen társadalmi rétegek is kialakulhatnak, melyek sorsának jobbításáért a civilizált társadalom nem akar felelősséget vállalni

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!