Stílusárnyalat (hangnem): a stílusnak az a sajátossága, amelyben megnyilatkozik a beszélő lelkiállapota, valamint a hallgatóhoz, a beszédhelyzethez és a témához való személyes viszonya.

A stílusárnyalat nyelvileg szorosan összefügg az állandósult jelentéssel és a stílusértékkel, másrészt az alkalmi jelentéssel is.

A stílusárnyalatok igen sokfélék lehetnek, megnevezésükben hol a lelkiállapotra utalunk (kedélyes, tréfás, fennkölt), hol a helyzetet jelöljük meg (ünnepélyes), hol pedig a beszélő és hallgató viszonyát jelezzük vele (bizalmas, fesztelen)

A két szélsőséges hangnem a pátosz és a gúny.

Mindkettőre jellemző az értékelés és viszonyulás határozott, erőteljes kifejeződése.

A pátosz szenvedélyt, lelkesedést jelent, a beszélő ilyenkor feltétlen elismeréssel van az iránt, amiről beszél.

A patetikus stílus jellemzői:
- pozitív, ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak
- hétköznapiság kerülése a szerkezeti és mondatfajtákban
- gyakran megszólítások, felkiáltások, költői kérdések, halmozások, fokozások

A gúny általában elutasítást fejez ki; vannak fokozatai.

A nyílt gúnyt nyelvileg túlzással, nagyítással, néha sértő, durva hatású szavakkal fejezzük ki.

A gúny burkoltabb formája az irónia.

Az ironikus stílusra jellemző, hogy a káros, elítélendő jelenséget éppen ellenkezőleg írjuk le.

A stílus árnyaltságát az is befolyásolja, hogy a felhasznált nyelvi elemek, szerkezeti formák milyen képzettársításokra indítják a hallgatót.

A stílussal felidézhetünk korokat, sajátos beszédmódot, jellemző környezetet, helyzeteket.

A nyelvi elemek ilyen felidéző célzatú alkalmazását nevezzük evokációnak (irodalomban: stílusparódia).

Társadalmi érintkezés meghatározott területén tipikusan alkalmazott nyelvi eszközök rendszere és ezek használatának szabályai; az egyes nyelvváltozatokra épülő és ezért egymástól többé-kevésbé eltérő, tipikus kifejezésmód.

társalgási stílus

Tudományos és szakmai stílus

Publicisztikai stílus

Közéleti (hivatalos) stílus

szépirodalmi (művészeti) stílus