Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

A dualizmus gazdasága

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

A dualizmus gazdasága

A magyar gazdaságot a kiegyezés előtt a birodalmi alárendeltség, a kitörés képtelensége jellemezte. A korábban eltörölt vámhatár miatt már az európai vérkeringésbe való bekapcsolódás lehetősége is adott volt, az elszigetelt és erőtlen magyar gazdaság erre azonban még képtelen volt. A kiegyezés törvényének gazdasági pontjai a magyar és az osztrák fél pénzügyi érdekeit egyaránt szolgálták. Magyarország számára viszont új időszámítást jelentett a kiegyezés: hatalmas, meglepetésszerű fellendülést indukált. A virágzást természetesen nemcsak a dualizmus új jogi rendszere, hanem például az is előmozdította, hogy Magyarországon a két ipari forradalom – az első elmaradása/késése miatt – összeért.

A legjelentősebb változtatások értelmében az állami költségvetés közös fedezésére 70-30% arányban osztott kvótát hoztak létre, a birodalmat egyetlen egységes piaccá formálták, megújították a vámszövetséget, megerősítették a közös valutát, egységesített adó- és mértékrendszert vezettek be. A hírközlési és a közlekedési rendszert összehangolása elkezdődött. A belső, közös piac védelmére koncentrálva a külső importot korlátozó külső vámrendszert dolgoztak ki, mely a kezdetben tőkehiányos, csak drága előállításra képes, induló magyar vállalkozásokat is hatékonyan védte. Az egyre szélesedő és egységesedő piacok az egyébként is rohamosan növekvő polgárosodó tömegek keresletét tovább gerjesztették, ami piaci versenyt idézett elő, beindítva a rég várt befektetéseket. A szabad tőke- és munkaerő-áramlás lehetővé vált, ami megteremtette a nyugat-európai tőke gyorsabb beáramlásának és a magyar áruk Lajtán túli értékesítésének lehetőségét. Az osztrák fél számára a magyarok versenytárssá válása nehézséget jelentett, a törvényeket saját érdeküket érvényesítve kívánták keresztülvinni, de felismerték, hogy mindez csak kompromisszumokkal lehetséges. A két fél megegyezett, hogy a gazdasági megállapodásokat 10 évenként újratárgyalják. Ennek megfelelően – a magyar gazdaság megizmosodásával – a költségvetési kvótát is módosították az arány növelésével.

Az 1867 utáni ugrásszerű gazdasági fejlődés alappillére a modern szabad verseny aktivizálódása volt. Elviekben már a szabadságharc utat nyitott a tőkés szabad versenynek, ám csak a dualizmus rendszere hozta meg a megfelelő politikai, társadalmi biztonságot. Ennek következtében sokat nőtt a hitelbiztonság, a kamatok elérhetőbbek lettek, a hitel felvétele egyszerűbbé vált, így a befektetések számára nélkülözhetetlen hitelélet felvirágozhatott. Az állam szakítva a régi hagyományokkal egyre tudatosabb politikát folytatott a magyar gazdaság, a hazai vállalkozások, az ipar támogatása terén. Az állami szubvenció egyben jelentett pénzügyi kedvezményeket/engedményeket (pl.: adómentesség, kamatgarancia-kedvezmény) és aktív vállalkozásösztönző hitelek nyújtását, iparfejlesztő programok kidolgozását, melyek az állam befolyását fokozták. A költekező jellegű állam lassan maga is befektetővé vált, mitöbb – a vállalatokkal szorosabban összefonódva – az országos folyamatok fő alakítójává. Megalakultak az országos, regionális kereskedelmi és iparszervezetek, kamarák. Wekerle valutareformjával modernizálta a monarchia pénzrendszerét; a forint helyett bevezette a stabil koronát, és áttért az aranyalapú monetáris rendszerre.

A tőkeigényes infrastrukturális fejlesztések a befektetések beindulásának legnagyobb mozgatóerejévé váltak. Az olcsó munkaerőt igénylő közlekedési, tereprendezési, városképi/építőipari beruházások mágnesként vonzották az újabb befektetéseket, az ipart és a kereskedelmet. A nyugat-európai infrastrukturális szinthez való igazodás rendkívül rövid idő alatt a legfejlettebb körülményeket teremtette meg az országban, az átlagos színvonal azonban főleg a peremterületek elmaradottsága miatt soha nem közelíthette meg a nyugatit.

Felgyorsultak az ország térképét is átalakító, hatalmas földmunkákat igénylő gátépítések, folyórendezések. Több ezer kilométer hosszú gátrendszert építettek meg az állami és regionális társulások erőfeszítésével. Az eddig kihasználhatatlan folyók közül számos hajózhatóvá vált, és a vízi szállítás nagy szerepet kapott a korszakban. A folyami és állóvízi személyszállítás és a kompközlekedés rugalmasabb és komfortosabb lett. A mocsarak lecsapolásával, a tározó- és gátrendszerrel a nagy árhullámok kezelhetőbbé váltak, az árvízveszély folyamatosan eltűnt, de előtérbe került a belvíz problémája. Hatalmas, korábban időszakosan víz által borított területek és árterek szabadultak fel, melyeket mezőgazdasági művelésbe lehetett vonni. A földmunkákat a nagyszámú, jó munkabíró képességű kubikos tömegek végezték, akik jó fizetésükért szorgalmasan dolgoztak.

A másik nagy húzóerőt a vasúthálózat kiépítése jelentette, amelynek jelentőségét Magyarország nagyon hamar felismerte, és erős tőkekoncentrációval, kivételesen nagy tempóban, európai szintű hálózatot épített ki. A reformkori építkezések a 67-es fordulat után felgyorsultak, a kormányok felismerték a vasút felzárkóztató és vállalkozásvonzó hatását, és a befektetőket hitelkedvezményekkel támogatták. A kezdetben magántőkéből épült vasútpályák tervezésekor a gabonatermékek kiemelt központjait, hadászati szempontokat és a nyersanyaglelőhelyeket vették figyelembe. Budapest-centrikus rendszer alakult ki, melynek sűrűsége a perifériák felé centrikusan ritkult. A legtöbb jó földrajzi helyzetű várost elérték a vasútépítők, ezzel gazdaságukat, áruforgalmukat fellendítve, azok a városok azonban, amelyek nem részesülhettek az új közlekedési forma áldásaiban, többnyire elveszítették jelentőségüket. A bányák, gyárak építésével összhangban épültek a vasúti mellékvonalak, sokszor az iparos és a vasúti társaság együttműködésével. Évek után létrehozták az állami tulajdonú MÁV-ot, amely a kisebb-nagyobb magántársaságok és pályaszakaszok felvásárlásával óriásvállalattá nőtte ki magát. Egységes, olcsóbb és színvonalasabb közlekedés vált így lehetővé. Sokak számára a vasút a hagyományos életforma megszűnését is jelentette, hiszen pl. városiasodott az addig poros, izolált falucska, családok szakadtak ketté az utazás gyorsasága, egyszerűsége (munkahelyi ingázás, felköltözés) miatt. A vasút mellett javult a közúthálózat, tökéletesedett a távközlés, a postai szolgáltatások új generációba léptek (pl. távírórendszer). A viharos gyorsaságú városfejlődést jelzi, hogy az 1873-ban egyesült Pest és Buda, az 1896-os millenniumi ünnepségek városnegyedeket teremtő építkezései után már 700 ezer lakossal rendelkezett. A liberális vezetőréteg fontosnak tartotta, hogy Budapest utolérje, sőt megelőzze a császárváros fejlettségét. A központi fekvés, a közlekedési központ jelleg (Duna, hidak, vasút, utak), a szakképzett munkaerő, az iparhoz szükséges infrastruktúra, a nagy piac mind adott volt ahhoz, hogy a főváros 1914-re Európa 10 legjelentősebb városa közé kerüljön.

Mialatt Európa mezőgazdasága piaci gondokkal küszködött, a magyar mezőgazdaság a monarchia védett piaca miatt folytatta konjunktúráját. A hetvenes évek világválságáig, az amerikai exportbúza megjelenéséig évről évre akadálytalanul bővült a gabona Lajtán túli értékesítése (a monarchia éléskamrája), de ezután részben a belterjes kultúrák felé (gyümölcs, szőlő, állattenyésztés) kellett fordulnia a gazdálkodóknak. A század végén a termelékenység javítása nyomán a termelés mennyisége folyamatosan bővült, ekkor már nem a termőterület, hanem a termésátlagok bővítésével. Mindeközben az agrárnépesség 60-62%-ra csökkent. A korábban kifejlesztett eljárások (alagcsövezés, műtrágya) és termelőeszközök (cséplőgépek, vasekék, vasboronák) először a tőkeerősebb nagybirtokokon jelentek meg. Az új technológiák bevezetésében nagy szerepet játszott, hogy elterjedt a bérleti rendszer, amelynek keretein belül tőkét hozó vállalkozók bérelhettek földet használatra. Mindemellett a nyugat-európaihoz hasonló birtokszerkezet-váltás nem történt meg, ami a polgárosodás folyamatát lelassította. A hegyvidéki és kisparcellás paraszti földeken minden maradt a régi a gazdálkodás terén. A korszakban a mezőgazdaságot és kereskedelmet támogató erők között kiéleződött az agrárius-merkantil ellentét.

Terjedt a kapásnövények (burgonya, kukorica) és a cukorrépa főleg paraszti termesztése, melyek többnyire a szesz és- cukoriparra épültek rá. A városok környékén előretört a zöldség/gyümölcstermesztés és a tejgazdálkodás. A nyomásos rendszert végleg felváltotta a vetésforgó, az ugar megszűnt. A mezőgazdasági ágazatokra ráépültek a különféle élelmiszeripari ágazatok, a konzervipar a tömegek ellátását szolgálta. A kezdetben osztrák tőkéjű szesz- és konzervipar magyarrá vált. Budapesten kiépült a világ élvonalába kerülő malomipar, mely modern technológiával (Mechwart-henger) őrölt és sok ezer munkásnak adott kenyeret. A bortermesztőknek nagy érvágást jelentett a filoxériajárvány, és a parlagfű is etájt került be az ország területére.

Az agrárjellegű ország a korszakban agrár-ipari jellegű országgá alakult át. A fejlődés mindenre kiterjedt, de míg a mezőgazdasági termelés a század végén megkétszereződött, az ipari termelés mintegy nyolcszoros növekedésen ment át. A legtöbb későbbi ipari központ a nulláról indult, a városok kialakulása ettől fogva egyértelműen az ipari centrumok kiépülésének függvényévé vált. A központi régiók az országosnál jóval nagyobb mértékben iparosodtak, infrastruktúrájuk magasabb szintre jutott, mialatt a peremvidékeken elmaradoztak, lelassultak a befektetések (részben az elérhetőségi nehézségek, elzártság, a szakképzetlen munkaerő miatt). Az így kialakuló központ-periféria ellentét számos problémahalmaz (társadalmi, nemzetiségi ellentétek) okozójává vált, és jelentősen hozzájárult a dualizmus válságához. A 67-tól 73-ig tartó időszakban többek között az állam iparbarát politikájának és a kedvező hitelfeltételeknek köszönhetően az évi cégalapítások száma rekordokat döntött (gründolási láz), hatalmas mennyiségű külföldi tőkét fektettek be. A külföldi vállalkozások (főleg osztrák ill. francia/német) a behozott tőkével pozitív hatást fejtettek ki: a korszak végére már a magyar tőke vált maghatározóvá, a magyar gazdaság újabb befektetésekbe forgatta vissza a profitot. A külföldi hitelekből bányák, gyárak épülését finanszírozták. A hitelintézetek 73-ig gombamód szaporodtak. Ugyan a 73-as, Európán végigsöprő válság megritkította soraikat, de a megmaradó bankok megerősödtek és országos piaci erőt szereztek (Pesti Magyar Kereskedelmi bank, Pesti Hazai Első Takarékpénztár). 1914-ben 5 ezer bank volt bejegyeztetve, ami jelzi, hogy ez az ágazat végig húzóerőt jelentett a dualizmus gazdasági konjunktúrájában. A pezsgő gazdasági élet központjaként a századfordulón megépült a budapesti árutőzsde impozáns épülete.

A gőzgép térhódításával sorra nyíltak a szénbányák és a peremvidékeken a nemesércbányák. Ahol nagy bányaközpontok nőttek ki a földből, hamar rájuk épült a nyersanyagot feldolgozó nehézipar (vaskohászat, acéltermelés Borsodban, Szörény-vidéken, Hunyadban). A termelékenységet magas szintre tudták emelni, hiszen Európából készen vették át a legújabb ipari technológiákat, továbbá az olcsó munkaerő is könnyebbséget jelentett. A magyar ipar hamar az osztrákokat megelőzve a német gazdaság fejlődési sebességét produkálta és egyre nagyobb versenyt jelentett a monarchia többi ipari központjának (pl. Szilézia, Csehország). A verseny egyébként mindkét fél fejlődésére kedvező hatást gyakorolt. A nehézipari hagyományos iparágak mellett a 80-as, 90-es években sorra épültek a gépgyártás és a feldolgozóipar egységei. A gépgyártásban világszínvonalú termékeket dobtak piacra, sokszor magyar innovatív fejlesztés eredményeként és a sikeres megrendeléseket kapó, az európai piacra termelő cégek világcégekké nőtték magukat. A Ganz gyáróriás számos magyar találmány kovácsműhelyévé vált (elektromos turbina, transzformátor, háromfázisú elektromotor, porlasztó, karburátor, vízturbina, Bláthy, Déry, Zipernovszky, Kandó, Bánki, Csonka J.). A legmodernebb iparágak hamar tért nyertek, mint a vegyipar, az elektromos ipar, az autó/repülőgyártás és ezen ágazatok súlya a monarchiában lassan Magyarországra tevődött át. Az izzólámpagyártás világméretűvé nőtte ki magát, Csonka Tivadar révén elterjedt a korszakalkotó telefonhírmondó. A könnyűipar is mozgásba lendült, az eddig kizárólag Ausztria és Csehország központú textilgyáraknak magyar versenytársakkal kellett szembenézniük. A közepes méretű üzemek száma kisebb volt az átlagosnál, de sokan keresték betevőjüket kézműves műhelyekben.

A 90-es évekre – a piacgazdaság következő lépéseként – megjelentek a monopóliumok, kartellek, trösztök. A piac megszerzéséért küzdő harcban egyre érzékelhetőbbé váltak a szabadversenyes kapitalizmus negatív tünetei, mint a túltermelés és a lehető legalacsonyabban tartott ipari bérek. A szegény munkásság helyzete romlott, a szociális háló (pl. betegsegélyezés, rokkant pénztár, munkásjogok, jobb munkafeltételek) kiépítéséért hamar szervezkedések, szakszervezetek, pártok alapultak. A korábban ismeretlen munkanélküliség leginkább a peremvidékeken ütötte fel a fejét. A demográfiai robbanás és a nagybirtokrendszer felbomlása, illetve a nehézipar kis munkaerőigénye következményeként a megélhetés egyes vidékeken nehezebbé vált. A gyorsan növekvő lakossággal és rossz mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Felvidéken és Kárpátalján az átlagosnál nagyobb mértékben indult meg a kivándorlás vagy a migráció. Az elköltözők nagy része Budapestet vagy USA-t vette célba. A dualizmus alatt mintegy másfél millióan hagyták el Magyarországot. Számarányukhoz képest a legnagyobb arányban a szlovák és a ruszin nemzetiségűek vándoroltak ki. A föld nélküli parasztok még a 90-es években is aratósztrájkkal és zendüléssel akartak eredményeket elérni. A Viharsarokban kitörő lázadásokat keményen leverte a kormányzat. A korábbi középbirtokos rétegek jelentős része is vesztesnek érezhette magát a dualizmus átalakuló gazdaságában. A jobbágyfelszabadítás során nem kaptak akkora kártalanítást, hogy modernizálni tudják birtokaikat. A lepusztuló majorságokból származó állandó bevételük megszűnt, így csak a tőkével rendelkező vagy vállalkozásra képes családok tudták megtartani anyagi stabilitásukat és társadalmi rangjukat. Az elszegényedő közép- és kisnemesek (dzsentrik) ragaszkodtak a régi külsőségekhez, a látszat fenntartásával próbálták megtartani politikai befolyásukat és presztízsüket.

Magyarország gazdasági súlya a monarchiában a századfordulóra akkorára növekedett – az osztrák befolyás csökkenése mellett -, hogy a politikai vezetésben is egyre inkább a magyar dominancia vált szükségszerűvé. A feudalizmus keretei azonban valamelyest megmaradtak, és a kapitalizmusra való áttérés nehézségeihez hozzáadódtak a feudalizmus maradványainak társadalmi problémái.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Az I. VH.   » A reformkor fő történelmi kérdései, Széchenyi és Kossuth   

Nem hasznosHasznos (+36 pont, 44 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor