Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemzői

Beküldő: rebeka.verbeke
Történelem tételek

A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemzői

1. Meroving Királyság

a) A törzsszövetségek
A frankok első említése a Kr. u. 3. század végéről való. A korabeli források két frank törzsszövetségről – a száli és a ripuári frankokról – tudósítanak. A száliak a Maas folyó vidékén, a ripuáriak pedig Köln környékén éltek. A két törzsszövetség a népvándorlással jutott a Római Birodalom területére: a száliak Gallia északi részén, a ripuáriak viszont a középső Rajna-vidékén telepedtek le. A birodalom bukása után a vezető szerep a száliak kezébe került, s a Meroving nemzetségből származó Klodvig sikeresen egyesítette a frank törzseket.

b) Az egyesítés
Klodvig (482-511) az egyesítés után sikerrel próbálkozott meg királysága területének gyarapításával. Két legfőbb ellenfele Gallia utolsó római helytartója, Sygarius és az alemann törzsszövetség volt. Sygariust 486-ban a soissons-i ütközetben sikerült megvernie. Soissons városát királyi székhellyé tette, s ezzel megszületett a Frank Királyság.

c) A birodalom felosztása
A hagyomány szerint az alemannok elleni döntő ütközet előtt tett fogadalmat, ha győz, megtér. A pogány Klodvig tudta, ha felveszi a kereszténységet, megszerzi annak támogatását az állam megszervezéséhez. Emellett megtartotta a frank királyok hagyományos katonai és bírói főhatalmát is. Ennek az erőnek a tudatában megkezdte országa határainak kiterjesztését. Eszközeiben nem válogatott, a ripuári frankok királyságát követeivel együtt egyszerűen megölette. 500 körül döntő csapást mért az alemannokra, majd a burgundokra támadt, sikere azonban a vizigótok fellépése miatt csak részleges volt. Erre Klodvig a vizigótok ellen fordult, s 507-ben Vouglénál, Poitiers közelében vereséget mért rájuk. A Frank Királyság határai a Rajnától a Loire-ig terjedtek, Klodvig felvette a kereszténységet és „rex Francorum”-nak címezte magát.

2. A Karolingok

A frank állam hódításainak lendülete Klodvig halála (511) után sem csökkent. Négy fia ugyan felosztotta az országot, a frank katonai erő azonban így is elegendőnek bizonyult a terjeszkedésre (kelet felé). Három évtized alatt olyan hatalmas területű állam jött létre, mely sem etnikai, sem gazdasági-politikai szempontból nem volt egységes. Ennek hátrányai hamarosan meg is mutatkoztak. Fokozatosan nagyobb területi egységek alakultak ki, melyeket már nehéz volt együtt tartani. Ráadásul Klodvig utódai nem szűnő belső harcokat folytattak a hatalomért. A Meroving királyok nagy földbirtokokat adományoztak híveiknek, maguk pedig elszegényedtek (gyakran parasztszekéren voltak kénytelen utazni). Mikor Klodvig utolsó fia, I. Chlothar is meghalt (561), a birodalom három részre szakadt, Austrasiára, Neustrasiára és Burgundiára. Austrasia a keleti területeket foglalta magában, Neustrasiához tartoztak a frank „törzsterületek” Párizzsal és a leginkább romanizált vidékkel, Burgundia pedig a hagyományos „Burgund Királyságot” foglalta magában. Dagobert (628-638) volt az utolsó uralkodó, aki úrrá tudott lenni a nehézségeken. Az egymástól különálló részeket a gyenge királyok helyett a majordomusok irányították.

a) Martell Károly

Az egyes részek majordomusai vetélkedtek egymással. Pippin austrasiai majordomus 687-ben legyőzte Neustrasiát, ezzel egyesítette a birodalmat. Austrasia sikeres majordomusának, Pippinnek örökébe törvénytelen fia, Károly (714-741) lépett. Hivatalát nehéz küzdelemben szerezte meg, majd folyamatosan gyarapított bortokai és vazullusai révén a frank állam legtekintélyesebb vezetőjévé vált. Katonai erejére hamarosan szükség volt: észak felől a frízek és a szászok támadtak a birodalomra, a déli területeket pedig a tenger felől arabok tartották rettegésben. 732-ben arab sereg lépte át a Pireneusokat, s Gallia központja felé haladt. Martell Károly lovassága megállította az iszlám hadait Poitiers mellett. A győzelem után délen megszerezte Burgundiát és Provence-ot.

b) Kis Pippin

Martell Károly fia, Kis Pippin (741-768) és testvére, Karlmann kénytelenek voltak fenntartani a Meroving uralmat. 747-ben azonban Karlmann váratlanul kolostorba vonult, s Pippin elérkezettnek látta az időt a trón megszerzésére. Helyesen ismerte fel, hogy tervéhez nélkülözhetetlen az egyház és a pápa támogatása, ezért Róma áldását kérte. 751-ben Pippin kolostorba záratta az utolsó Merovingot, III. Childeriket, haját levágatta, s ezzel megfosztotta hatalmának utolsó jelétől. 752-ben trónjára lépő II. István elismerte, hogy Pippin „Isten kegyelméből” (Dei gratia) uralkodik. A longobárd veszély miatt a pápa segítségért fordult Kis Pippinhez. 754-ben átkelt az Alpokon, hogy Pippin katonai beavatkozásra kérje. II. István pápa kijelentette, hogy csak Pippin közvetlen utódait ismeri el királynak, sőt a frank uralkodót patríciusnak és az egyház védelmezőjének nevezte. Cserében Pippin két sikeres hadjáratot vezetett a longobárdok ellen, majd a tőlük elvett területeket a pápának adományozta. Ezzel létrejött a Pápai Állam. Halála előtt országát Károly és Karlmann nevű fiai közt osztotta fel.

3. Nagy Károly birodalma

a) Az uralkodóról

Karlmann 771-ben meghalt, ezután Károly (768-814) egyeduralkodó lett. Einhard, Károly történetírója mértékletes, kellemes megjelenésű, harchoz, vadászathoz értő, több nyelven beszélő férfiúnak írta le. Olvasni és írni nem nagyon tudott, de a tudományok, művészetek és az írásbeliség lelkes pártfogója volt. Négyszer nősült, s feleségeitől és ágyasaitól számos gyermeke született. A fiúk közül csak egy érte meg a felnőttkort, Lajos.

b) Háborúi

Seregszemle
Az állandó háborúk jelentős létszámú hadseregek fenntartását és mozgatását tették szükségessé. A hadjáratok néhány alkalomtól eltekintve a tavaszi nagy seregszemle után indultak. Itt a gyalogosoknak pajzzsal, lándzsával, íjjal, a könnyűlovasoknak ezen felül karddal, a 12 szolgáltató parasztcsaláddal rendelkezőknek pedig páncélban kellett megjelenniük. Ez utóbbi gyűrű-, esetleg pikkelypáncél volt. Akik nem tudtak a seregszemlén részt venni, azokat „fegyverváltsággal” sújtották.

Longobárdok

Legsikeresebb hadjáratait uralkodása kezdetén a longobárdok ellen vezette. 774-ben a frank hadak rázúdultak Itáliára. Desiderius, longobárd király bezárkózott Paviába, de a várost Nagy Károly elfoglalta, Desideriust kolostorba záratta, majd a még ellenálló sereget leverte. Felvette a „longobárdok királya és a rómaiak patríciusa” címet. Károly Itália után a Pireneusok irányába fordult, s beavatkozott az arab államok belharcaiba. Tartós sikereket azonban nem ért el ezért visszafordultak. Ekkor a Pireneusok baszk lakói rajtaütöttek az utóvéden, és lemészárolták. Itt esett el a breton gróf, Hroutland, kinek emlékét a Roland-ének őrzi. Ezek után a Pireneusoktól délre létrehozta a spanyol őrgrófságot.

Szász háború

A hetvenes években kezdődtek, s majd három évtizedig tartottak a szász háborúk (772-804). A szász a Rajna és az Elba közti hatalmas területen élő – utolsó még meg nem keresztelt – germán nép volt. A szászokat tehetséges vezérük, Widukind évekig buzdította ellenállásra, végül azonban meghódolt a túlerő előtt. Megkeresztelkedett és elismerte Károlyt urának. A szászok azonban újrakezdték a harcot. A frankok kegyetlen módon áttelepítéssel és kiirtással próbálták erejüket megtörni, ez azonban nem vezetett sikerre. El kellett ismerniük ellenfeleik egyenjogúságát. Még a szász háborúk alatt sikerült Nagy Károlynak vazallusává tennie a Bajor Hercegséget (788), így biztosította uralmát a korábbi alemann területeken.

Harc az avarokkal

Ezután kezdődött a Kárpát-medencét megszálló avarok elleni támadás. A Rába környékén épített hatalmas, kerek avar földvárak voltak a hadjárat céljai. A frankok lerombolták a várakat (791-796). Hihetetlen zsákmány került a kezükbe. Az avar kagán – főfejedelem – békét és menedéket kért maradék népe számára. Az itt élő nyugati szlávok védelmezőjükként üdvözölték a frank királyt. Nem véletlen, hogy a szláv nyelvek egy részében a „király” szó Károly nevéből származik (pl. cseh kral).
Az avar háborúkkal lezárultak a nagy frank hódítások, Nagy Károly birodalma Itáliától az Északi-tengerig, s a Pireneusoktól a Dunáig terjedt.

4. Birodalomszervezés

a) Az új főváros
Károly számos palotája közül Aachent részesítette előnyben, kiépítve birodalma fővárosává.

b) Hivatalok
Az udvari hivatalok legfontosabbika a kancellária volt, mely általában egy hozzáértő egyházi személy, a kancellár irányításával az oklevélkiadás munkáját végezte. Itt készültek Nagy Károly rendeleteinek, a capituláréknak végső fogalmazványai is. A majordomusi hivatal megszűnt, helyette az udvartartást a kamarás vezette. Fontos méltóság volt a főlovászé – marsall -, a főpohárnoké és az asztalnoké. Az ítélkezést a király nevében a birodalmi ítélőszék végezte. Az egyház is beépült a kormányzásba. Papjaira gyakran bízott politikai jellegű feladatokat.

c) Grófságok
A Frank Birodalom területét grófságokra osztotta, melyek élén egy-egy gróf – comes – állt. A comes „kísérőt” jelent. Ők voltak az uralkodó legfőbb hűbéresei, tehát szolgálatukért jelentős birtokokat kaptak. A gróf volt a grófság haderejének mozgósítója, a legfőbb bíró és a jövedelmek behajtója. A gróf a helyben beszedett adók egyharmadával maga rendelkezhetett.
Hogy a határok védelmét biztosítsa, a király a határ menti körzeteket őrgrófsággá (mark) vonta össze. Élükre az őrgrófot állította, akinek elsősorban határvédelmi feladata volt. A legfontosabb őrgrófságok a spanyol, az avar és a dán voltak. A későbbiekben kiemelkedő jelentőségre tett szert a „keleti mark”, Ostmark, melyből Ausztria alakult ki.
Hogy hűségük felől meggyőződhessen, Nagy Károly királyi küldöttekkel – missi dominici – ellenőriztette grófjait. Ezek közül az egyik egyházi, a másik világi személy volt. A grófok fontos szerepet játszottak a birodalmi gyűléseken is. Ezen nagy számban vett részt a főpapság is. Ők és a grófok alkották az uralkodó melletti tanácsot, melynek mérsékelt szerepe volt a vezetésben.

4. Nyugati császárság létrejötte

Bár Károly elismerte a pápa elsőségét, önmagát gyakran nevezte egy „imperium Christanum” – keresztény birodalom – vezetőjének és a kereszténység fő védnökének. A pápának, hogy támogatását elnyerje, területi engedményeket tett. Lépései sikeresek voltak, II. Leó (795-816) hűségesküt tett Károlynak. A pápát római ellenfelei 799-ben foglyul ejtették. Ő azonban megszökött, és a frank királytól kért segítséget. A következő évben Károly személyesen jelent meg Rómában, hogy a bonyodalmakat rendezze. A karácsonyt is Rómában ünnepelte, s ekkor a december 25-én tartott ima közben III. Leó „váratlanul” megkoronázta a frank királyt. Megszületett a Római Császárság. A császár a koronázást úgy értelmezte, hogy hatalma egyenesen Istentől származik, a pápa viszont magát tartotta a hatalom birtokosának, aki pusztán kinevezte a császárt. Ez a felemás helyzet rányomta bélyegét a két személy viszonyára. Károly ügyelt, hogy függetlenségét hangsúlyozza, s székhelyét Aachenben rendezte be. Legnagyobb sikerét 812-ben érte el, ugyanis I. Mihály, a bizánci császár elismerte császárságát. A világi hatalom a császár kezében volt, akit Defensor Ecclesiae-nek, az egyház védelmezőjének tekintettek.

5. Művelődés

a) Kolostorok alapítása

A császárság megteremtésével fokozódott az antik világ iránti érdeklődés. Károly minden eszközzel szerette volna birodalma fényét növelni. Székvárosában, Aachenben gyűjtötte össze kora legkiválóbb tudósait és művészeit. Tisztában volt vele, hogy a kultúra terjesztéséhez nélkülözhetetlen az írásbeliség. Ehhez azonban írni-olvasni tudókra volt szükség, akiknek képzését meg kellett oldani.
Az oktatás központjai a kolostorok voltak, ezért Károly igyekezett számukat gyarapítani, uralkodása alatt közel kétszázat alapított. Itt folytak a kódexek másolásai, az évkönyvek, krónikák írásai.

b) Aachen a kulturális központ

Yorkból Aachenbe érkezett tudós szerzetes, Alkuin hatására a jelesebb iskolákban bevezették a hét szabad művészet – a septem artes liberales – oktatását. Két fő csoportjuk létezett. Az első az „alsó fokozat”, a trivium volt, melybe három tárgy tartozott: a grammatika (latin nyelv elsajátítása), a retorika (a kifejezés művészete) és a dialektika (az érvelés és vitatkozás). A „felső fokozat” a quadrivium, az aritmetika (számtan), a geometria, az asztronómia (csillagászat) és a musica tárgyait foglalta megában.

c) Karoling minuscula

A jó oktatáshoz sok és jó könyv kell. Nagy Károly ezért szorgalmazta a könyvmásolást, s a megromlott, olvashatatlanná vált kéziratok kijavítását. A Karoling scriptoriumokban – íróiskolákban – új, jól olvasható, kis, kerek betűkből álló írást alakítottak ki: a karoling minusculát. A másolatokon kívül jelentős számú önálló alkotás is született, az állatmesétől a politikai bölcseletig. E művek közül is kiemelkedik Einhard Vita Caroli (Károly élete) és a longobárd Paulus Diaconus Langobardok története című történeti munkája.
III.1. Utódállamok

a) Verduni szerződés

Károly tudta, hogy halála után birodalmát fiai fel fogják osztani, s hogy ezt megelőzze, maga rendelkezett a felosztás módjáról. Erre azonban az idősebb fiúk halála miatt nem került sor. Így 814-ben a legfiatalabb, „Jámbor” Lajos (814-840) egyedül birkózott meg az apjától rámaradt súlyos örökséggel. Úgy vélte, ha idejekorán rendezi az utódlást, elejét veheti az esetleges későbbi trónharcoknak. Ezért birodalmát már életében felosztotta három fia – Pippin, Lothar és Lajos – között. Azonban második feleségétől újabb fia született, „Kopasz” Károly. Hogy neki is juthasson valami, megváltoztatta korábbi döntését, s Károlynak adta Alemanniát. Az idősebb fiúk kisemmizve érezték magukat, ezért fellázadtak apjuk ellen. Hosszú polgárháború kezdődött, mely után 843-ban „Jámbor” Lajos életben lévő fiai – Lothar, Lajos és Károly – a verduni szerződésben újabb, már végleges felosztás mellett döntöttek. Lothar, a császár az Északi-tengertől Itália közepéig húzódó keskeny területsávot (Itália, Burgundia Lotharingia) kapta, a „kuglipályát”. Ide tartozott Aachen és Róma. „Német” Lajos a keleti-frank területeket (későbbi Németország), „Kopasz” Károly pedig a nyugatiakat (későbbi Franciaország) kapta.

b) Ribemonti szerződés
Lothar 855-ös halála után fiai felosztották a középső területeket is, majd mivel utód nélkül haltak meg, a terület központi részét, Lotharingiát a keleti-frank király kapta meg a 880-as ribemonti szerződés alapján.
IV. A középkori uradalom jellemző vonásai

Gazdaság:

Már a IV. századtól kezdve megfigyelhettük a Római Birodalom nyugati részén, hogy az árucsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja a mezőgazdaságra helyeződött át. A szabad parasztok túlnyomó többsége a birtoktól függő helyzetbe került. A vidékre költözött iparosok jobb mezőgazdasági eszközökkel látták el a parasztságot. Zárt önálló rendszer alakult ki, amely kifelé nem sok árut termelt, de a dolgozó rétegnek magasabb ellátást tudott biztosítani. A nagybirtokon tehát megvalósult az ipar és a mezőgazdaság üzemszervezeti egysége. A parasztok a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét, és terményhányaddal is szolgáltak.

  • Kétnyomásos gazdálkodás: A földet az egyik évben bevetették, és a következő évben pihentették, de mindkét alkalommal felszántották. (Dél – Európa)
  • Legelőváltó gazdálkodás: A szántót kimerülésig (7-30 év) művelték, majd új területeket alakítottak ki, a korábbi szántókon pedig legeltettek. (Észak – Európa)
  • Háromnyomásos gazdálkodás: IX. századtól már csak a föld egyharmada maradt ugar, mert az egyik harmadába őszi, a másikba tavaszi vetésű gabona került.
  • Nehéz eke: már viszonylag mélyen szántott, és a földet meg is forgatta

A VIII. században egyes helyeken a túlnépesedés jelei mutatkoztak. Néhol a falvak a földesúr kúriája köré épültek, másutt a földesúr lakóhelyétől távolabb jött létre a telepes falu. Ez azt jelenti, hogy a parasztok átvették a földesúri gazdálkodás módszereit, és önállóan tudtak már gazdálkodni. A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A paraszti tulajdon örökölhető volt. A telepes kirajzás felgyorsult, és Európában a művelhető földterület megnőtt. Iparilag legfejlettebbek az egyházi birtokok, azon belül a kolostorok birtokai. Ezek voltak az építő-, szobrász-, festő-, és ötvösipar központjai. A helyi kereskedelem szűk körű volt, a távolsági kereskedelemnek nem maradt döntő szerepe. Ez túlnyomórészt arab, szír, zsidó és bizánci kereskedők kezén volt, akik elsősorban luxuscikkeket szállítottak.

Társadalom:

Voltak rómaiak, romanizált barbárok és germánok. Jogállás szerint pedig szabadok és rabszolgák. A társadalom élén a germán fejedelmek állottak, akik betelepülésükkor hadvezérek lettek, majd szövetséges fejedelmek a császár fennhatósága alatt, végül a császárság megszűnésével területük uralkodói. Hatalmukat erős fegyveres kíséretük biztosította. A következő réteg a nagybirtokok uraiból állt. Hatalmas földekkel rendelkeztek, szabad, félszabad és szolgarendű munkaerőt alkalmaztak. Nekik is volt fegyveres kíséretük. Hasonlóan vegyes munkaerőt foglalkoztattak a közép- és kisbirtokosok, akik ebben az időben ugyancsak szabadon rendelkeztek földjükkel. A szabad parasztság egy része rövid ideig még tartotta gazdasági és társadalmi önállóságát, majd később többségük a nagybirtok munkaerejévé vált. A colonusok száma a társadalom többi rétegéhez képest folyamatosan nőtt, de helyzetük a röghöz kötés révén általában romlott. A rabszolgaság csökkenő tendenciát mutatott. A nagybirtokosok gazdasági és katonai jelentőségük növekedésével a szabad elemeket fokozatosan függő helyzetbe vonták. A függésbe kerülés nemegyszer a szabadság elvesztését is jelentette. A királyi birtokadományok is fokozatosan megváltoztak. Eleinte kötöttség nélkül adományoztak birtokot (beneficium). A VIII. századtól kezdve megfelelő számú fegyveres kiállítására kötelezték az adományozottat. A társadalom két nagy részre tagolódott: a földbirtokosokra, akik földtulajdonnal rendelkeztek és a jobbágyokra, akik földtulajdonnal nem rendelkeztek, de a föld túlnyomó részét önállóan művelték.

Hűbérrendszer:

A hűbéri rendszer legfelső csúcsán a király állott, aki a jogok forrása volt. Az ő hűbéresei a nagybirtokosok, akiket megfelelő számú fegyveres kiállítására vagy főhivatalok viselésére köteleztek. A nagybirtokos a király hűbérese (vazallusa) volt, a király pedig hűbéresének ura. Kisebb vagyonú hűbéresekkel a nagybirtokosok is rendelkeztek. A rendszer legalján az ún. kishűbéresek álltak, akiknek birtokuk jövedelméből már csak a személyes hadba vonulás költségeit sikerült fedezniük. A hűbéri társadalom szerves részét alkotta az egyház. A zavaros korszakokban az egyházi birtokokat megkímélték. A korai középkorban az egyházi birtokokon alakult ki a legmodernebb gazdálkodás. A hívekkel foglalkozó plébánosok az esperes felügyelete alá tartoztak, több esperesség egy püspökséget alkotott és több püspökség az érsek ellenőrzése alatt állt. Ezt a szervezetet nevezzük világi papságnak, amelynek élére a római pápa került. Megjelentek a szerzetesek is, akik a társadalomtól elkülönülten kolostorokban éltek, elmélkedtek, ugyanakkor nagy szerepet vállaltak a művelődésben. A jobbágyság legfőbb jellemzője, hogy nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, és vagy a földesúr magánbirtokán (allódium) dolgozott, vagy a földesúrtól kapott földön gazdálkodott faluközösségben. Jogilag a földesúré volt a föld, a gyakorlatban a jobbágy birtokába került, de a földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal. Pénzzel, terményének meghatározott részével és munkaszolgáltatással (robot) tartozott. A jobbágynak érdeke volt a termelés fokozása. Személyileg is függött földesurától, csak az ő beleegyezésével költözhetett el.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» A polgárosodás kibontakozása Magyarországon (1849-1914)   » Róma államszervezete a Kr.e. III.sz-ban   

Nem hasznosHasznos (+13 pont, 19 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor