TDOMF ERROR: Headers have already been sent in file /var/www/clients/client1/web12/web/wp-config.php on line 84 before session_start() could be called. This may be due to...

A magyar társadalom a XIV – XV. században | Kidolgozott Érettségi Tételek, Feladatok 2016

Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

A magyar társadalom a XIV – XV. században

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

A magyar társadalom a XIV – XV. században

Magyarországon a XIV. század elejére az önellátásból fokozatosan kibontakozott a feudális árutermelés és pénzgazdálkodás. Megindult a városiasodás a hospes mozgalom segítségével. A gazdasági fejlődéssel és a békés külpolitikával együtt járt a népesség növekedése. Hazánk lakossága a század elején elérte a 2 millió főt, a XV. század végére már 3,5 – 4 millió lakossal rendelkezett.

A birtokosság két nagy csoportra, világi, és egyházi birtokosságra oszlott.

Az egyházi hierarchia élén 1297-től a prímási címet viselő esztergomi érsek állt, a másik érsek a kalocsai volt. A püspökök egyházmegyéjük élén foglaltak helyet, valamint részt vettek a királyi tanács tevékenységében is. Valódi főúri udvartartásuk volt, familiárisaik és önálló bandériumuk volt. A familiaritás a hűbériség magyar változata. A bárók Magyarországon birtokaik igazgatására, fegyveres kíséretük megszervezésére és irányítására nemeseket alkalmaztak, akik mintegy uruk családjához tartoztak. A familiáris nem állt ura joghatósága alatt, s birtokait nem urától, hanem a királytól kapta, ami utódaira szállt. A bandérium a bárók magánhadserege, mely főuruk saját zászlai alatt vonult hadba. A XIII. századtól terjedt el ez a katonai alakulatfajta Magyarországon, s a XIV-XV. Században a magyar haderő legjelentősebb részét képezte. 1404-től a magyar királyok főkegyúri jogukkal élve iktatták be a főpapokat.

A középréteget a káptalanok alkották (egyházmegyei székhelyen működtek, s testületük 20-40 főből állt), tagjai a prépostok voltak. Az egyházmegyék esperesi kerületekre tagolódtak (kb. 100). Az alsópapságot a főesperesek ellenőrizték. A szerzetesrendek közül a legelterjedtebbek a bencések, a ciszerciek, a premontreiek, a domonkosok, a pálosok és a ferencesek voltak.

A világi birtokosság élén a bárók álltak. Nemcsak nagy földbirtokkal rendelkeztek, de a fő méltóságokat is ők töltötték be (nádor, országbíró, erdélyi vajda, pohárnok, asztalnok, lovászmester) A XV. században a bárói címeken 30-40 család osztozott. Az Anjou-kor vége felé egyre inkább egymás között házasodtak, s Zsigmond uralkodása idején zárt csoportot kezdtek alkotni. Ettől kezdve igazi bárói méltóságokba mind kevesebb nemes juthatott be, ugyanakkor a bárói családokból kerültek ki a főpapi méltóságok. A nagy – közép – és kisbirtokosok jogilag egységesek voltak, ezt az 1351-es törvény szabályozta, de a birtokok méreteinek eltérése óriási különbségeket produkált. A familiaritás, a hűbériség laza, főleg szolgálathoz, vagy pénzhez kötött sajátos változata alakult ki a kis – és nagybirtokosság között. A köznemesség (kis – és középbirtokosság) a királyi hatalom támasza volt a XIV-XV. században. A néhány jobbágytól 1-2 faluig terjedő birtokos nemesség tartozott ide, számuk a XV. században kb. 10.000 család.

Városi polgárság a XIII. századtól van kialakulóban Magyarországon, de számuk és súlyuk elenyésző. A városi társadalom rétegződését a városalapításban játszott szerep, a munkamegosztásban elfoglalt hely és az ezzel összefüggő vagyoni állapot határozza meg.

Városon belüli rétegek: alapítók, azaz városi telekkel, ingatlannal, földbirtokkal rendelkező réteg. Tőlük származik a városvezetés; kereskedők, akik leginkább vásárjoggal rendelkező városokban vannak; céhes réteg, a kézművesek, és ötvösök leginkább; végül a nincstelenek, a legszegényebb réteg, városokban próbálnak jobb életet kezdeni

Hazánkban a XIV. századra alakult ki az egységes jobbágyság, akik kötelezettségeikre és jogaikra nézve tekinthetők egységesnek. Adóik a következőek voltak: az egyháznak a tized (olyan adófajta, amit Szent István törvényei az egyház anyagi alapjainak biztosítására rendeltek el a gabona és a bor tizedének beszolgáltatásával, később pénzben fizették), az államnak a kapuadó (Károly Róbert vezette be 1342-ben, kapunként – portánként, azaz telkenként – szedték, bevezetésére az évenként pénzváltás megszüntetésével kieső kamara haszna pótlása miatt került sor), és a rendkívüli hadiadó (a magyar országgyűlés által Zsigmond óta alkalmanként megszavazatott adó, Mátyás alatt már rendszeresen beszedték), a földesúrnak a cenzus ( a jobbágyok pénzjáradéka, általában évente két részletben, telkeik után rótták le), a kilenced (1352-től, terményadó, mely a termés kilencedik tizedét jelentette) és a robot ( a jobbágyok munkaszolgáltatása, elsősorban az allódium, vagy majorság, a földesúr saját kezelésű földjének megművelésére, de lehetett várépítés, erdőirtás is).

A telekrendszer kifejlődésével földbért is fizettek, de személyükben szabadok voltak. 1298-tól szabadon költözhettek, földjüket örökíthették, de az igazságszolgáltatás terén az úriszéktől függtek.

Az árutermelés kibontakozása, a népesség szaporodás s vándorlása nyomán megindult a jobbágyság differenciálódása. A jobbágycsaládok egy része töredéktelekre szorult és zsellér vált. Vagyona alapján kiemelkedett a jobbágyok közül a gazdagparasztság, amely egész vagy több jobbágytelekre, sőt telken kívüli földekre: irtásokra, szőlőbirtokra tehetett szert. Több állatot tartott a közös legelőn, több árut vitt a piacra. Szegény zselléreket, napszámosokat fogadott meg cselédnek.

A rendi fejlődés folyamata a XIII. században indult meg, a pénzgazdálkodás és árutermelés elterjedése következtében. A XIII-XIV. században, különösen a kis – és középbirtokosok, valamint a polgárság számára vált fontossá, hogy ne csak a bárói és főpapi érdekek érvényesüljenek.

Renddé szerveződésük megindulása az Aranybulla-mozgalomtól (1222) datálható. 1232-től az alsószintű közigazgatásban kaptak helyet (a nemesi vármegyék szolgabírói intézményeinek felállításával).

1267-től már az országos ügyekből sincsenek kizárva többé, megyénként néhány képviselőjük révén hozzászólhattak. Ekkortól nevezték rendnek őket, és a központi hatalom támaszai lettek. 1435-től rendszeresen lehetőségük volt részt venni az országgyűlés munkájában, valamint a királyi tanácsban.

A XV. században kétszer jutottak döntő szerephez: 1446-ban Hunyadi János kormányzóvá választásakor, és 1458-ban Mátyás királlyá választásakor. A polgárság vívta ki legkésőbb rendi jogait, Zsigmond uralkodása alatt 1405-ben (városi dekrétum).

A rendi monarchia Magyarországon négy rendből állott: főpapság (praelati), bárók (barones), nemesek (nobiles), polgárság (civitas). A rendi monarchia kétpólusú: a király és a rendek együtt kormányoznak, de az uralkodónak nincs akkora befolyása, mint Nyugat-Európában.

Hatalmának alapjai az állami adók és regálék (városi adók helyett), a köznemességre támaszkodik (a polgárság helyett), és a banderiális hadsereg (a zsoldosok helyett).

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Az államalapítás (2)   » A köznép első harcai Athénban, a demokrácia győzelme   

Nem hasznosHasznos (+2 pont, 8 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor