Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Az 1956-os forradalom

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

Az 1956-ban Magyarországon és Budapesten történt eseményeket a magyar nép nagy része forradalomként élte át. A forradalmat leverő intervenciós szovjet hadsereg ellen fegyveresen küzdő hazafiakat szabadságharcosokként tisztelték. A szovjet erők támogatásával hatalomra kerülő Kádár kormány forradalomként deklarálta az eseményeket, s csak 1989-ben hangzott el hivatalosan, hogy 1956-ban Magyarországon népfelkelés volt.
1953-ban Sztálin halálát követõen az új moszkvai vezetés változtatásokat tervezett a külpolitikában. Júniusban Moszkvába rendelték a vezetõ kommunista magyar politikusok egy csoportját. Kíméletlenül bírálták az MDP politikáját, ami robbanással fenyegetõ helyzetet teremtett az országban.
A részleges szovjet politikai irányváltáshoz szükséges biztos háttér megteremtését, a gazdasági csõd elhárítását célozták az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) vezetõinek javaslatai és a konkrét személyi változások, elsõsorban Nagy Imre kijelölése miniszterelnökké Rákosi Mátyás helyett. A szovjet szándék nem a magyarországi szocialista rendszer reformját célozta, hanem a fenyegetõ válság megoldását, kezelését, nehogy bármilyen incidens megzavarja a tervezett óvatos külpolitikai nyitást. Például: nem tetszett nekik, hogy az MDP néhány éves uralma a gazdasági összeomlás szélére juttatta az országot.

Nagy Imre katasztrófával fenyegetõ helyzetben kényszerült elvállalni az ország vezetését

1. Nagy Imre elsõ miniszterelnöksége: korrekció helyett reform

Az új politikában a legfontosabb a gazdaságirányítás átrendezése volt. A másik intézkedése a lakosság életszínvonalának emelését szolgálta.
A Kreml urai a változtatások révén nyugalmat akartak teremteni Magyarországon, addig Nagy Imre a szocializmus építésének valódi reformját tûzte ki célul. Moszkvában kimondták, hogy Rákosi vezetõ szerepét vissza kell állítani, de Hruscsov felkínálta a lehetõséget Nagy számára, hogy elismerve hibáit csatlakozzon a régi-új politikához, ebben az esetben, jelen maradhat a politikai életben.
A reformlépéseket minden esetben sikerrel támadta a Rákosi mögé sorakozó csoport, így Nagy Imre politikája természetesen nem elégíthette ki a változások moszkvai kezdeményezõit, hiszen a vágyott rend helyett csak nagyobb lett a zavar.

2. Restaurációs kísérlet az új feltételek között

Moszkvából hazatérve azonban sem Nagy, sem Rákosi nem tartotta magát a kapott útmutatáshoz. A 1956. februárjában a XX. Kongresszus megoldhatatlan feladatok elé állította a változatlan személyi összetételû magyar pártvezetést. Rákosinak kellett idehaza feltárnia, lelepleznie a múlt hibáit, bûneit és azok elkövetõit, elsõsorban saját magát, miközben ügyelnie kellett arra, hogy a párt elsõ emberének (neki magának) a tekintélye semmiképpen se csorbuljon. Moszkva nem talált Magyarországon olyan személyt, aki egyaránt megfelelt volna a szovjet elvárásoknak és a magyar viszonyoknak.

3. A reformtábor szélesedése – a hatalom gyengülése

A XX. Kongresszust követõen megélénkültek Magyarországon a reformokat követelõ erõk. Ebben az idõszakban a Petőfi kör megélénkülõ tevékenysége adott új irányt és tartalmat a rákosista rend elleni küzdelemnek. Olyan szerepet töltött be, mint Kossuth Pesti Hírlapja. Rákosiék képtelenek voltak kezelni az egyre terebélyesedõ válságot, intézkedéseikkel csak gyengítették a hatalmat. Nagy Imre félreállításával, leváltásával nem sikerült visszahozni a párton belüli egységet.
A rehabilitációk során kiszabadultak közül számosan visszakerültek a politikai vezetésbe, és várható volt, hogy szorgalmazni fogják egykori fogvatartóik, megkínzóik felelõsségre vonását.

4. A forradalom kapujában

1956 nyarára a szovjet vezetés elérkezettnek látta az idõt az újabb politikai intervencióra, hiszen a helyzet már nemcsak a Kremlben, de az egész szocialista táboron belül nyugtalanságra adott okot: félõ volt, hogy Magyarországon „váratlan, kellemetlen esemény” történik. Ennek valószínûségét növelte a lengyelországi Poznanban bekövetkezett megmozdulás, ahol a biztonsági erõk fegyverrel verték szét az élet- és munkakörülményeik javításáért tüntetõ munkásokat. Rakosit– az elsõ titkárt egészségi állapotára való tekintettel, érdemei elismerése mellett mentették fel legfõbb funkciójából, de továbbra is az Országgyûlés és a Központi vezetőség tagja maradt. Rákosi helyett Gerő Ernőt választották. Egyre erõsödtek a korábbi tendenciák. Kiteljesedett a sajtó lázadása. A Nagy Imre félreállítása után visszahozott erõltetett iparfejlesztés megerõsítette az ország szembenállását a rendszerrel. Továbbra is válságos volt a lakáshelyzet. Rosszak voltak a munkakörülmények, az üzemekben nem törõdtek a munkavédelemmel. A gondokat tetézte a fizetésekben mutatkozó indokolatlan aránytalanság.
A párton belül kialakult ellenzéki csoportosuláshoz az írók, újságírók után felsorakozott az értelmiség, majd 1956 õszére szinte az egész magyar társadalom. A hatalom gyengének és tehetetlennek mutatkozott. 1956. október 6-án, Budapesten kivégzett társaival együtt ünnepélyes körülmények között eltemették Rajk Lászlót. A temetést követõen a diákok mozdultak elõször, akik antisztálinista jelszavakat kiabálva tüntettek Budapest belvárosában. Szegeden a DISZ-bõl kiválva megalakították önálló, független szervezetüket, a MEFESZ-t, melyhez még október 23-a elõtt az ország valamennyi területérõl csatlakoztak a felsõoktatás diákjai. A diákok e lépése több mint a forradalom felé vivõ út egyik állomása, ez már maga volt a forradalom.
Az 1956. október 22-én, a Budapesti Mûszaki Egyetemen megtartott diákgyûlés még tovább ment. Nemcsak a MEFESZ-hez való csatlakozás mellett döntöttek, hanem a lengyelországi események hatására összeállították követeléseiket, és a varsói változásokkal való szolidaritás érdekében tüntetést hirdettek másnapra. Szakítva az eddigi formákkal, követelésekkel fordultak a párthoz, és azok alátámasztására utcai demonstrációt hirdettek. Tizenhat pontjukban már követelték a szovjet csapatok kivonását és a többpártrendszer újbóli megteremtését.

5. A forradalom napjai

Október 23. Nem volt egységes a Nagy Imre körül tömörülõ értelmiségiek és politikusok, az úgynevezett Nagy Imre-csoport álláspontja sem. Nagy határozottan a tüntetés ellen foglalt állást, hiszen az egyetemisták követelései több ponton túlmentek az õ elképzelésein, és tartott attól, hogy a fiatalok radikalizmusa elveszejti az elérhetõ eredményeket is.
A Politikai Bizottság heves vita után felemás döntést hozott. Betiltották a tüntetést, de nem adtak tûzparancsot. Budapest rendõrfõkapitánya kijelentette, hogy a fõvárosi rendõrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetõkkel szemben. Kétséges volt a katonaság felhasználhatósága, így a hatalomnak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. A Rádiónál a diákok követelték pontjaik beolvasását. Pestrõl és Budáról, két irányból induló tüntetés folyamatosan nõtt és radikalizálódott, a reformokat követelõ jelszavak egyre keményebbé, élesebbé váltak. A Bem-szobornál megszületett a forradalom jelképe: a címertõl megszabadított, lyukas zászló. A nép nagyobbik fele a Bem térrõl a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. Nagy megjelent este a Parlament erkélyén. Beszéde csalódás volt és nem ígért többet, mint 1953-as programjának következetes megvalósítását. Mindez korábban elegendõ lehetett volna, de a tömegnek ez kevés volt. Gerõ beszéde olaj volt a tûzre (igaztalan és vádaskodások hangzottak el). Ebben az idõben egyesek már fegyverrel is rendelkeztek.
Mindmáig nem tudni, hogy milyen körülmények között dördült el este kilenc óra körül az elsõ lövés az épületbõl, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. A fegyveres harc megindulásával egy idõben omlott porba a rendszer jelképe, a Dózsa György úti Sztálin-szobor. Jelentõs események zajlottak vidéken is. Több egyetemi városban is tüntetésre került sor, ezek közül a legjelentõsebb a debreceni megmozdulás volt. (az ÁVH-sok elõbb vaktölténnyel, majd éleslõszerrel tüzet nyitottak a tömegre).
Hruscsov telefonon közölte a magyar elsõ titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erõk részt vegyenek a rend helyreállításában. A szovjet egységek parancsot kaptak, hogy vonuljanak Budapestre és segítsenek a rend helyreállításában. Ezzel szertefoszlott a válság viszonylag vértelen megoldásának lehetõsége is. A forradalmat nemzeti szabadságharccal társította.
Október 24. Folyamatosan ülésezett az MDP politikai bizottsága, majd a KV. A vezetõség a minél gyorsabb rendteremtés érdekében a gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el. A lakosság megbékítése érdekében pedig Nagy Imrét jelölték miniszterelnöknek.
A felkelõk átmenetileg elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is. A harc a szovjet csapatok hajnali megérkezésével intenzívebbé vált, kiszélesedett. Az éjszaka meghozott szigorú intézkedések segítségével átmenetileg sikerült megakadályozni a felkelés további terjedését Budapesten és vidéken egyaránt. A fegyveresek legfontosabb eredménye az volt, hogy a felkelést életben tartották, a szovjet hadsereg erõt demonstráló felvonulása, sõt a páncélosok támadása sem volt képes elsöpörni õket. A szovjet segítség megérkezése keltette nyugalom tette lehetõvé, hogy dél körül sugárzott beszédében Nagy Imre radikális reformok tervét villantsa fel, és hogy ne alkalmazzák a statárium rendelkezéseit az elfogott felkelõkkel szemben. Ennél is fontosabb, hogy bízva abban, hogy az éjszakai órákban immár az utolsó utáni ellenállási gócokat is sikerül felszámolni, másnapra átmenetileg felfüggesztették a kijárási tilalmat.
Október 25. A rádió a továbbiakban is az élet normalizálódásáról számolt be: megindult a közlekedés, munkába hívták a dolgozókat. A megnövelt létszámú szovjet erõk sem tudták felszámolni a fegyveres egységeket, a város szívében fekvõ Rádió még mindig a felkelõk kezén volt. A kijárási tilalom feloldása következtében tömegek lepték el az utcákat. A kimerészkedõk pedig mindannak az ellenkezõjét tapasztalhatták, amit a rádióban hallottak: az ellenállók nem huligánok, nem fasiszták, hanem munkások, diákok, szomszédok és ismerõsök. A városban futótûzként terjedtek a hírek a szovjetek átállásáról, így a délelõtti órákra egyre felszabadultabb, magában és a gyõzelemben mind jobban bízó tömeg gyûlt a Kossuth térre. A Parlament körül, a kormánynegyed védelmére elhelyezett erõk pánikba estek amikor meglátták a tömeget. Az eldördülõ sorozatok nemcsak a tüntetõk, de a mellettük lévõ szovjet katonák között is pánikot keltettek, akik ugyancsak tüzelni kezdtek. Szerov kiadta a tûzparancsot. A fegyveres összecsapások is átterjedtek vidékre. A szovjet küldöttek javaslatára Gerőt felmentették elsõ titkári megbízatása alól, és helyére Kádár Jánost nevezték ki. Megerõsítették a Katonai Bizottságot. Tárgyaláson a szovjet küldöttek a csapatok teljes kivonását határozottan ellenezték, ennek ellenére a csapatkivonásra való utalás bekerült Nagy Imre kora délután elhangzott beszédébe, amit a PB hagyott jóvá.
Október 26. Az elõzetes várakozásokkal szemben fokozódtak és szélesedtek a harcok a fõvárosban. A fegyveres felkelõk és a hozzájuk egyre nagyobb számban csatlakozott sorkatonák. A páncélosok támadását Molotov-koktéllal akadályozták meg. Megsokasodtak a tüntetések, a fegyveres összecsapások vidéken is, az egész országban általánossá vált a sztrájk. A PB és a KV napirendjén a kormányváltás, tehát az új kormány személyi összetételének véglegesítése volt. Nem látták át, hogy a munkásság mind szélesebb körben megfogalmazott követelései között elsõ helyen szerepelt a szovjet csapatok kivonása és a felkelõknek adandó amnesztia, vagyis semmi esély nem volt arra, hogy egyes anyagi sérelmek orvoslásának ígéretével lekenyerezhetõk lennének.
Munkástanácsok alakultak az ország különbözõ területein. A KV felhívása nyomán tömegesen alakuló munkástanácsok programjainak élén ugyanazok a követelések kaptak helyet. Budapesten sikertelenek voltak a fegyveres csoportok felszámolására indított támadások.
Október 27. Angyalföldön Nagy Imre egyszerre hallhatta, hogy mi a munkásság valódi célja és arra kívánták rávenni, hogy ismerje el a mozgalmat nemzeti demokratikus forradalomnak, álljon annak élére, és átköltözve a Parlament épületébe tegye egyértelmûvé, hogy nem az egyetlen párt, hanem a kormány vezeti az országot. Nagy Imre kilátásba helyezte azt, hogy amennyiben nem fogadják el az új politikai koncepciót, lemond, ami az éppen megalakult kormány bukását jelentette volna. Nagy Imréhez csatlakozott Kádár János is. A már az egész országra kiterjedt felkelést nem lehetett egyedül a szovjet csapatokra támaszkodva leverni. A szovjetek kénytelenek voltak meghajolni Nagy és Kádár érvei elõtt, és tájékoztatásuk alapján Hruscsov is áldását adta a fordulatra. A Nagyék által kínált megoldás ugyanakkor biztosította, hogy a szovjet hadsereg ne vesztesként vonuljon ki Budapestrõl, hanem azért vonják vissza, mert a politikai megoldás feleslegessé teszi a további harcot.
Szó sem volt Magyarországon sem hatalomváltásról, sem rendszerváltásról. Sõt, éppen ezt megakadályozandó került sor a tûzszünetre és a csapatok visszavonására, hogy az ország élén álló kommunista politikusok, a miniszterelnök és a párt elsõ titkára politikai eszközökkel tudják megoldani a válságot.
Sor került a helyi nemzeti tanács megalakítására. Ez megkönnyítette, hogy a fegyverrel alig rendelkezõ rendõrõrsök irányítása alatt megszervezzék a rend fenntartására, valamint a köz- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a nemzetőrséget.
Nagy Imre az azonnali, minél gyorsabb rendteremtést tekintette legsürgõsebb feladatának, hiszen tudta, hogy csak ez biztosíthatja számára a Kreml egyetértését. Érvényt kellett szereznie a meghirdetett tûzszünetnek, sõt el kellett érnie, hogy a fegyveresek letegyék a fegyvert, és a munkások felvegyék a munkát. A felkelõk továbbra is bizalmatlanok voltak a miniszterelnökkel, de nála nagyobb mértékben a kormánnyal szemben.A többpártrendszer visszaállítása és a szovjet csapatok kivonása volt az egyetlen biztos garancia a visszarendezõdés ellen.
Október 29-30. Nagy Imre és Kádár János erõteljesebben tapasztalhatta, hogy az a párt, amelyet õk a hatalomban meg kívánnak tartani, jószerivel már nem is létezik, összeomlott. A központi és helyi vezetõk elrejtõztek, mások, élükön Gerővel, a Szovjetunióba menekültek vagy idehaza helyezték magukat a szovjet csapatok védelme alá. A központi hatalom Nagy Imrének a Parlamentbe költözésével a pártvezetés kezébõl átcsúszott a kormányéba, az MDP már nem rendelkezett tényleges eszközökkel az események befolyásolására. A kormány bejelentette a többpártrendszer bevezetését. Sorra alakultak a politikai pártok, leghamarabb a régi koalíciós és ellenzéki pártok álltak fel. Rögtön elfogadott programjaikban fontos szerepet kaptak a demokratikus szabadságjogok, a független és semleges Magyarország megteremtése, a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás egyenjogúsítása és az elmúlt tizenkét esztendő vívmányainak (államosítás, szociális reformok) megőrzése, ill. továbbfejlesztése. Még az MDP is megszűnt, átalakult MSZMP néven.
Október 31. Mindszenty József megérkezett Budapestre, a népszerű antikommunista egyházfő. Óriási táborral rendelkezett. Véleménye különbözött a korábbiakétól: jogállamot, szociális érdektől korlátozott magántulajdont kívánt.

6. A forradalom leverése és bukása

November 1-én az országba érkező szovjet csapatok miatt Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és a kilépését a Varsói Szerződésből. A kormány az ENSZ-től kérte a nagyhatalmak garanciáját a semlegesség biztosítására. Nagy Imre-kormányban szerepet vállaltak a korábbi koalíciós pártok képviselői is. Úgy látszott, hogy megvalósul a nemzeti függetlenség ügye, győz a forradalom.
A szovjet vezetés úgy döntött, hogy a magyarországi folyamatot katonai beavatkozással állítja meg. Összegyűjtötte azokat a politikai erőket, amelyekre a beavatkozásnál számíthat, így került Moszkvába Kádár János. Kádár Kormányt alakított Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, és programot adott ki. Hruscsov megszerezte a szocialista országok támogatását a szovjet katonai intervencióhoz. (Jugoszlávia és Kína).
November 4-én hajnalban megindult a katonai támadás. Az eredmény nem lehetett kétséges. Egyhetes harc után Budapest romokban hevert. 3000 halott, több mint 10 ezer sebesült. Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetségre menekültek. 200 ezren hagyták el az országot. A szovjet fegyverek útján diadalmaskodott a szocializmus.
A forradalom és a szabadságharc elbukott, de hatással volt a világpolitika formálóira. Megerősödött a Szovjetunió pozíciója, ugyanakkor kommunista ideológiája elveszítette vonzó szerepét a nyugati országokban. A nyugat ettől fogva másképp tekintett a „vasfüggönyön” túli területre. Az elbukott radikális forradalom következménye a Kádár-korszak „puha diktatúrája” lett.
A forradalom és szabadságharc leverését megtorlás követte. Az eseményeket hivatalosan ellenforradalomnak nyilvánították. A megtorlást gazdasági és társadalmi konszolidáció követte, amely a társadalom számára a hatvanas évek közepétől szerény jólétet eredményezett. A Kádár-rendszert a nyugati sajtó a “legvidámabb barakk”-ként jellemezte. A Gorbacsovi reformok kívülről is megadták a kegyelemdöfést Kádár “puha diktatúrájának”: 1989 október 23-án a Magyar Köztársaság kikiáltásával megvalósult a békés rendszerváltás, és létrejött a többpártrendszer.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Az erdélyi fejedelemségek története   » Tatárjárás (1240-1242)   

Nem hasznosHasznos (-1 pont, 13 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor