Az Oszmán Birodalom létrejötte és terjeszkedése

Az Oszmán Birodalom az opusz-török 400 családos törzsből ered, amely az Aral-tó vidékéről menekült Kis-Ázsiába, ahol a Szeldzsuk Szultánság fogadta be és telepítette le a törzset. A terjeszkedések Oszmán gázi (uralkodói cím, jelentése igazhitű) (1280-1326) uralkodásának idején indultak meg, aki Bursába helyezte át központját, és a nomád állattartásból élő népet katonaállammá szervezte (minden férfi hadköteles), mely lehetővé tette a terjeszkedést, melynek legfőbb célja a termésátlagok növelése volt.  Ugyanis az Oszmán Birodalomban minden terület az uralkodóé (gázi, később szultán) volt, így nem alakult ki a feudális földmagántulajdon, az alattvalók csak szolgálati birtokokat kaptak, amit bármikor elvehetett tőlük az uralkodó, így teljes rablógazdálkodást folytattak, azaz nem fejlesztették termelőeszközeiket és a módszereiket. Tehát a termésátlagok növelésének egyetlen módja a termőterületek kiterjesztése volt. Terjeszkedésük sikerének három alapvető oka volt: Bizánc hanyatlása, a Balkánon lévő gyenge délszláv kisállamok, és a dzsihád, amely ideológiai alapot adott a terjeszkedéshez. Oszmán halála után Orhán lép a trónra (1326-1360), aki már a szultán címet viseli. 1354-ben elfoglalja Gallipolit (így egyenes útja lesz Európába), valamint Ankarát (amely a kis-ázsiai uralmat biztosította neki). A következő uralkodó I. Murád szultán (1360-1389) folytatja a hódításokat: 1361: Drinápoly elfoglalása (mely ezek után a birodalom központja lesz), 1371: Marica-folyó völgye, vagyis Makedónia meghódítása, 181-ben Szófia elfoglalásával Bulgáriát is hatalma alá vonta, végül 1386-ban Szerbia fővárosát Nist is meghódította. A délszláv államok egyesült hadserege még megkísérelt szembeszállni a birodalommal, ám 1389-ben az I. Rigómezei-csata során, I. Murád halálának ellenére, vereséget szenvedtek. Ennek az lett a vége, hogy Magyar Királyságunk megkapta szomszédnak a törököt. I. Murád nevéhez fűződik a birodalom államszervezetének és hadseregének a megszervezése: 2 beglerbégséget hozott létre, melyek közigazgatási területek voltak, a Ruméraihoz az európai, míg az Anatóliaihoz a kis-ázsiai területek tartoztak. A bégségeket egy-egy pasa vezette. A hadseregben elkülönítette a lovas és gyalogos katonákat. A lovas katonák a szpáhik, a meghódított területekből szolgálati birtokokat kaptak (tímárbirtok). A gyalogos katonák, a janicsárok pedig zsoldos katonák voltak, akiket kis koruktól katonának nevelnek. Gyakran az Európából elrabolt gyerekeket (a gyerekrablást a törökök devsirmének nevezték) képezték ki ilyen fanatikus katonákká. A janicsárok nem nősülhettek és kaszárnyákban kellett élniük.

AZ OSZMÁN BIRODALOM TERJESZKEDÉSE

I. KIALAKULÁSA ÉS A XIV. SZÁZADI HÓDÍTÁSOK :

A Szeldzsuk Szultánság válsága idején muzulmán nomád török törzsek érkeztek Kis-Ázsiába, melyek a dzsihád nevében a keresztény Bizánci Császárság ellen harcoltak. A széthulló szeldzsuk területeket fokozatosan elfoglaló törzseket Oszmán emír („vezér”, 1299-1326) egyesítette. Fia, Orhán a tengerig szerezte meg Kis-Ázsia északkeleti részét Nikaiával, majd 1352-ben csapatai Gallipolinál átkeltek Európába, így kialakult a birodalom két fő része: az ázsiai Anatólia és az európai Rumélia, mely a hadszervezet kialakításánál is szerepet játszott. Ő vetette meg a korábbi törzsi állam fejlettebb kormányzati és szervezeti alapjait, a közigazgatást.

Az első szultánnak nevezett uralkodó, I. Murád (1359-89) foglalta el Drinápolyt és új fővárosává tette, ezzel megkezdte a balkáni államok meghódítását: először Bulgáriát, majd Rigómezőnél Szerbiát győzte le (1389). Fia, I. (Villám) Bajezid Nikápolynál visszaverte Luxemburg Zsigmond magyar király nemzetközi lovagseregét, majd elfoglalta Vidint (1396), így Bulgária is teljesen török fennhatóság alá került. A magyar határon (az Al-Dunánál) aztán kb. 50 évre megállt a terjeszkedés, de ehhez más szerencsés okok is vezettek: a törököket a keletről érkező Timur Lenk (a „Sánta”) mongol hadai 1402-ben Ankaránál tönkreverték. Ez a vereség visszavette az oszmán hódításokat, de kb. három évtized után már vissza is szerezték az átmenetileg függetlenedő területeket.

II. AZ OSZMÁN BERENDEZKEDÉS:

A török terjeszkedés sikerének alapja az állam központosított belső felépítése volt. A birodalom területe teljesen a az uralkodó, a szultán tulajdona volt, ő egyszerre volt állami és később vallási vezető is (kalifa), alatta állt a nagyvezír, aki a hadjáratokban katonai parancsnokként (szerdár) helyettesíthette és sok más udvari méltóság, katonai parancsnokok.

A több mint 100 ezres reguláris tömeghadsereg két fő eleme a lovas szpáhik és a gyalogos janicsárok voltak (jeni cseri= új sereg). A könnyűlovas szpáhiknak a katonáskodás fejében szolgálati (vagy adomány)birtokokat adott, de ezeket bármikor visszavehette (nem voltak örökíthetők). A zsoldos janicsárság volt a török hadsereg legfélelmetesebb része, jól kiképzett, íjjal, majd puskával felszerelt gyalogosok voltak (a 1500 körül kb. 20.000 fő, mintegy felerészben a keresztények gyerekadójából). A seregben korán megjelentek a tűzfegyverek, a tüzérség, később flotta.

A birodalom a folyamatos hódításból tartotta fenn magát (meghódítani és letarolni a földet). A meghódított területet vilajetekre (tartományokra), azokat szandzsákokra, majd náhijékre osztották fel. A vilajeteket a pasák (beglerbégek) irányították, a szandzsákok élén bégek álltak. A hadsereg fenntartására szükséges pénzt az adók beszedéséből biztosították, a hivatali apparátus fontos tagjai voltak az adóösszeíró és adószedő defterdárok, akik kíméletlenül beszedték a keresztényektől (ráják) a fej- és földadót (dzsizja, haradzs). Vitás ügyekben a kádik (bírók) ítélkeztek a Korán alapján (saria-jog, az ulemák a vallástudósok, a muftik a Korán jogi értelmezői).

III. TERJESZKEDÉS A XV. SZÁZADBAN:

I. Mehmed konszolidálta az államot, majd II. Murád alatt újra elkezdődött a hódító politika, de nyugaton szembetalálkozott a Hunyadi János által megreformált magyar haderővel. A várnai és rigómezei vereség (1444, 1448) környékén a magyar állam belharcai is egyre nehezebbé tették az ellenállást.

II.  (Hódító) Mehmed (vagy Mohamed, 1451-81) 1453-ban tüzérsége segítségével személyesen foglalta el Konstantinápolyt, Isztambullá nevezve ide helyezte a szultáni udvart („Fényes Porta”), az egykori kis török állam pedig egy hatalmas birodalommá nőtte ki magát. Így bátrabban támadt Magyarországnak, de az 1456-os nándorfehérvári ostrom és Hunyadi János általi legyőzetése a szultán életének nagy kudarca volt. Ezután a törökök az évtizedekig nem támadták komolyabban Magyarországot.

A Hunyadiak után a korábban megosztott Boszniában is a török lett az úr, megszületett a mohamedán délszláv nép, a bosnyák (az adózás elkerülése érdekében az albánok nagy része is az iszlám követője lett). A két román (vlach) fejedelemség, Havasalföld és Moldva évszázadokig ellenállt magyar és lengyel segítséggel, de a XV. sz. végére szintén kénytelenek voltak behódolni a töröknek, igaz, őket csak hűbéres viszony kötötte, mely a fejedelem kinevezését, az évi adó beszedését, a katonai lépések szultáni beleegyezését és a katonai segítséget tartalmazta.

IV. A XVI. SZÁZAD NAGY HÓDÍTÓI ÉS A HÓDÍTÁS HATÁRA:

A XV-XVI. század fordulóján uralkodik I. Szelim („Rettenetes”, „Vad”, 1512-20), aki az egész Közel-Keletet lerohanta. Elfoglalta Mekkát is, így lettek ettől kezdve az oszmán szultánok az iszlám kalifái.

II.  („Nagy” vagy „Törvényhozó”) Szulejmán (1520-66) kelet helyett inkább nyugatra koncentrált, egyrészt a Földközi-tengerre, másrészt Pest-Buda, távlatokban pedig Bécs elfoglalása volt a célja. 1521-ben – miután II. Lajos magyar király a Habsburg segítségben bízva megtagadta a béke megújítását – seregei elfoglalták Nándorfehérvárt, átütve a déli végvárrendszert, majd 1526-ban, Mohácsnál szétverték a Magyar Királyság véderőinek jelentős részét. Ekkor még csak a Szerémséget birtokolták, bár már Budát is elérték. Az I. Ferdinánd (1526-64) ellen Szapolyai János királlyal (1526-40) létrejött szövetség idején nem hódítottak tovább, csak a Habsburgok fővárosa, Bécs ellen vezettek sikertelen hadjáratokat (1529, 1532). Szapolyai halála után a Habsburgok orra előtt vette birtokba 1541-ben Budát, mint új vilajetszékhelyet. Bár a Habsburgoknak volt esélye az országegyesítésre, a várháborúk idején, a ’40-es években, 1551-52-ben (Drégely, Temesvár, Szolnok, Eger), majd a szultán utolsó, 1566-os hadjáratában (Szigetvár) fokozatosan kiszélesedett, jobban védhetővé vált az újonnan létrehozott török Hódoltság.

Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt, Szapolyai örököseinek (Izabella, János Zsigmond, illetve Fráter György) pedig Erdély és Kelet-Magyarország jutott, mely 1571-ben a Habsburgok által is elismert, a román fejedelemségekhez hasonló státuszú oszmánoknak hűbéres, önálló fejedelemséggé válik.

A birodalom terjeszkedésének tetőfokát tehát Szulejmán uralkodása alatt érte el, amikor határai a Perzsa-öböltől egészen Magyarországig és Egyiptomtól a Kaukázusig húzódtak, s az Indiai-óceánon a portugál gyarmatosítók fölé kerekedtek. A terjeszkedés hatósugara nagyjából az ekkor elért határvonal volt, melyet az 1568-ban aláírt drinápolyi béke rögzített; Bécs elfoglalása már megoldhatatlan feladatot jelentett az oszmán seregnek.

Halálával és a részeges II. Szelim trónra lépésével a birodalom alapcéljai iránt kevésbé elkötelezett szultánok kerültek a hatalomba. A hódítások megtorpannak, lelassulnak (az 1571 lepantói tengeri vereség, az 1593-1606 közti 15-éves háború, majd az 1663-64-es hadjárat), a birodalom hosszú hanyatlása veszi kezdetét.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!