Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Hétköznapok a II. világháborús Magyarországon

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

Hétköznapok a II. világháborús Magyarországon

A huszadik század történései nagy változásokat hoztak Európa, így Magyarország lakosainak életében is. Az első világháború eleje gazdasági fellendülést, míg elhúzódása nyomort okozott. Az első nagy háború után már minden ország készült a másodikra, hiszen nem sikerült azt úgy lezárni, hogy a feszültségek ne éleződtek volna még jobban ki.

A két világháború között Magyarország először rendezni kényszerült gazdaságát, iparát, ugyanis hatalmas veszteségek érték az országot. A területek majd’ két harmadát elcsatolták, beleérve történelmi és kulturális központokat, a magyar népesség mintegy 1/3-a került határainkon túlra, így olyan átalakításokra volt szükség, ami a kiesett hiányokat pótolni, a túlságosan gyors fejlődésnek indult iparágakat pedig visszafogni tudja.

A II. világháborúra olyan ideológiák érték el hazánkat, ami felborította a józanész határait. A nacionalizmus, nemzeti szocializmus felerősödött, hiszen a határok áthelyezése családokat, barátokat vágott ketté, gyakorlatilag áthidalhatatlanul. Ennek sok oka van, többek között hogy az addig működő liberális politika gyakorlatilag csődöt mondott, és így tudtak érvényesülni a szélsőjobb eszméi. Nagyon sokan a zsidók meggazdagodását látva őket kezdték hibáztatni a történtekért, és egyre inkább elterjedt az antiszemitizmus. ( A nemzetiségi kérdés ekkor nem volt annyira fontos, hiszen a területi elcsatolásokkal nagyon több, mint 3 millió nemzetiségi polgárt is leválasztottak, így a magyar lakosság aránya 93%-ra növekedett) A zsidó-törvények elfogadásával, és a területi revíziók láttán még inkább megerősödött a németek eszméihez való kötődés. Az 1939. februárjában megalakult Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom tagsága ez első év folyamán 250-300 ezer főre duzzadt. A nyilas szellemiségű pártok az 1939-es választásokon több, mint 1 millió szavazatot (Budapesten 30%) kaptak, ás ezzel 49 mandátumot szereztek. A nyilaskeresztes tömegpárt kialakulásában a hitleri Németország látványos „sikerein” kívül igen jelentős szerepe volt a belső erőknek is. A magyar társadalomban roppant szociális feszültség halmozódott fel. Jelentős, kétkezi munkájukból élő tömegek, valamint kistulajdonos, értelmiségi rétegek az égető gondjaik orvoslását, elégedetlenségük okainak megszüntetését forradalmi tempóban ígérő nyilasok felé fordultak. A párt 1939-es programja „munkaállamot” hirdetett, amely megszünteti a munkanélküliséget és az „élősdi jövedelmeket”. Ígérte a hadiipar és a nagy energiaforrások államosítását, a földreformot, a kisipar és a kiskereskedelem védelmét, és a „zsidómentes „államot. A „kisember” számára erőt jelentett, hiszen a napi robot után többnek, fontosabbnak érezte magát, ha átöltözött a zöld inges, fekete zubbonyos, vállszíjas, csizmás egyenruhába. Legalább a szűk párthelyiségben rendelkezhetett, megszólalhatott, intézkedhetett, „egyenrangú testvér” volt.

A mindennapi életviszonyokat Magyarországon a Háború az első hónapokban csak alig észrevehetően befolyásolta. Javában tartott a jelentékeny gazdasági konjunktúra. A városokban a kedvező munkahelyi viszonyok, vidéken pedig az 1939. évi jó termés és az előnyös értékesítési lehetőségek következtében növekedett a lakosság vásárlóereje.

Hogy a hadseregnek elég utánpótlást tudjanak nyújtani, szabályozták az élelmiszer, később pedig az energiahordozók fogyasztását is: bevezették a jegyrendszert. Az első rendszabály a kávé és a tea élvezőit sújtotta. A kávéért az illetékemelése következtében a korábbi ár háromszorosát kellett fizetni. 1939. végé – 1940 elejétől „barnult” a kenyér. A malmok a búzát 77%osan (később 85%), a rozsot 75%-osan őrölték ki, ún. sötét búzalisztet és rozslisztet készítettek. A pékségek ezekből süthettek búza-, rozsos, és rozskenyeret. A húsfogyasztás visszafogása érdekében 1939. decemberében a hétfőt és a pénteket „hústalan nap”-nak nyilvánították. A háziasszonyok ezért módosítottak a szokásos étrenden, ilyenkor ebédre zabnyáklevest, rántott körtét és paradicsomos burgonyát tálaltak ebédre, vacsorára pedig puliszkát, igaz, túróval és tejföllel. A húst belsőség pótolta, bizonyosan ízlett a töltött borjúszív, vagy a tüdőleves. A rakott krumpliba a tojás mellé kolbász helyett főtt sárgarépa szeletek kerültek. A lóhúsból is lehetett fasírozottat készíteni, a csikóhús kirántva pedig „az ízletes hadiételek c. szakácskönyv írója szerint olyan omlós és ízletes, mint a borjúhúsból készült bécsi szelet. 1940. áprilisában bevezették a cukorjegyet: az általános fejadagot a városokban személyenként heti 12 dkg-ban, a községekben 7 dkg-ban állapították meg, többet kaptak a terhes, és szoptató anyák, a 12 éven aluli gyermekek, és orvosi igazolás alapján a betegek. A zsírjegyre hetenként és fejenként 1940. áprilisától 24 dkg, 1941. elejétől 20 dkg járt, a nehéz testi munkások másfélszeres adagot kaptak. A közélelmezési kormányzat tehát elsősorban mennyiségi és minőségi korlátozásokkal tartotta kézben az ellátást. 1940. december közepétől kétségtelenné vált, hogy jóval ridegebb viszonyokra kell berendezkedni. Egy 1 szobás lakás számára legfeljebb 25 mázsa, egy 2 szobás lakás részére 37, egy 3 szobás lakásnak pedig legfeljebb 48 mázsa szenet lehetett vásárolni, tűzifából a szénmennyiség 1,7-szerese járt. A központi fűtés maximális hőfokát a lakásokban nappal 21 fokban, éjjel 16 fokban, a hivatalokban 18 fokban szabták meg. A lakosság olya módon reagált a fejleményekre, hogy megkezdte a felvásárlást, a burgonyától a fogkrémig, a ceruzától a cérnáig, mindent gyűjtöttek a háztartásokban, a még nehezebb napokra. Különösen nagy volt a tolongás az üzletekben, áruházakban karácsonyi vásár idején. Talán mindenki érezte, tudta, hogy az utolsó békebelinek tűnő karácsonyt ünnepelheti.

1940.-ben megjelent az első, a termények zárolásáról szóló rendelet, a beszolgáltatási rendszer, ami először a kenyérgabonára, a hüvelyesekre, kukoricára, burgonyára, valamint a szárított és víztelenített zöldségekre és főzelékekre terjedt ki. 1941.-ben a zárolás tovább terjedt a legfontosabb termékek közül a cukorrépára, dohányra, ipari növényekre és az összes gabonafélére, és bevezették az elszámoltatást a takarmánynövényekre is. De még ez a rendszer sem elégítette ki a növekvő háborús szükségleteket, és a németek követeléseit, ezért 1942.-ben életbe léptették az ún. Jurcsek-féle rendszert, amely azt célozta, hogy az állam állandó nagyságú terménymennyiséggel gazdálkodhasson. A beszolgáltatást a szántóterület kataszteri tiszta jövedelmére vetették ki. A beszolgáltatandó mennyiség 1/5, 1/5 részét kenyérgabonában és zsírban, a maradék 3/5 részt pedig szabadon választott termékekben teljesíthették.

1941. nyarától igen gyors ütemben haladt előre a magyar gazdaság teljes háborús átalakítása. Az állam hatalmas katonai megrendelésekkel halmozta el az ipart, elsősorban a legnagyobb nehézipari vállalatokat. Ezek bevonásával indították meg a harckocsigyártást. 1941. után a program keretében több mint 1000 különféle harckocsit gyártottak. A MAORT, amely kézben tartotta az egész magyar olajtermelést, a magyar és a német hadigépezet számára az 1938-as 50 ezer tonnáról 1943-ra 842 ezer tonnára fokozta a termelést. A bauxittermelés 1938-ban 540ezer tonna, míg 1943-ban 1 millió tonna fölé emelkedett. Gyorsan nőtt a szén, nyersvas, és acéltermelés is. A könnyűipari ágak elsősorban a hadseregnek szállítottak. 1942-ben a pamutipar termékeinek csaknem 2/3-a katonai rendelésre készült, és 1944. tavaszán már pamutfonodák termelésének alig 1/10-e, a gyapjúipar termelésének csupán 20-30%-a szolgált polgári szükségleteket. Hasonló volt a helyzet más fogyasztási cikkek termelésénél is. Az infláció 1942-43ban meggyorsult, majd 1944-ben rohamossá vált. A bankjegyforgalom 1938 és 1944 között 15-szörösére nőtt.

A cenzúra már 1940 közepén átváltoztatta az újságokat, kívül-belül. A lapok terjedelme 30-40%-kal csökkent, és a kétoldalas rádióműsoron kívül egyéb mellékletet már nem is tartalmazott. Ügyelni kellett a sorrendre és arányokra, első helyen csak német anyag jöhetett ki, (a cikkek felének németnek kellett lennie) a másik felét pedig angol, francia, lengyel hírek tették ki. Németellenes cikk semmiféleképpen nem mehetett át a rostán.

A katonai előképzés legfontosabb színtere Magyarországon a Leventeintézmény volt. Már 1921.-ben elfogadták az ún. testnevelési törvényt, azaz leventetörvényt, amelynek értelmében a „testnevelésben” az iskolát elhagyó ifjúság minden férfitagjának kötelezően részt kell vennie 12 éves korától a 21. életévének betöltéséig. A leventeintézmény kettős volt, nyílt szervezetét az Országos Testnevelési Tanács (OTT) irányította, míg a rejtett katonai részt az OTT tábornoki rangú társelnöke, azt OTT III. szakbizottsága. A szakbizottság vegyesdandár-kerületenként egy kerületi testnevelési felügyelő, vármegyénként egy testnevelési felügyelő és járásonként egy testnevelési vezető elnevezéssel álcázott hivatásos tiszt közvetítésével végezte munkáját. 1939.-ben a leventekötelezettséget kiterjesztették az iskolai ifjúságra is. A katonai előképzés 1941. nyarán nyerte el végleges szervezetét: a kormányzó 1941. július 18-án „Legfelsőbb Elhatározás”-t adott ki „az ifjúság katonás szellemű neveléséről és a testnevelés erőteljesebb végrehajtásáról”. A csoportfőnököt az államfő nevezte ki; a hadtest és a dandár leventeparancsnokok háború esetén teljes állományukkal a helyükön maradnak és folytatják szolgálatukat. 1944-ben a nyilasok minden gátlás nélkül céljaik szolgálatába állították a leventeköteles korúakat, katonai munkaszázadokba szervezték őket; a leventék képezték az újonnan felállított nemzetőrség magvát; nagyszámú levente lépett be az SS-be, de ezen kívül is sor került bevetésükre; végezetül megszervezték a leventék „segédszolgálatát” , majd tízezrével kihurcolták őket az országból.

Magyarországon 1944-ben kb. 1 millió rádiókészülék volt üzemben. A hadi helyzet valóságos megismerése érdekében igen sokan hallgattak külföldi adókat. Különösen népszerűek voltak az angol BBC az amerikai Hangja, és a Moszkvai Rádió magyar nyelvű műsorai. 1944 áprilisában egy rendelet kifejezetten megtiltotta és szankcionálta a külföldi rádióadások hallgatását, beleértve a zenei műsorokat is. A tilalom a német birodalmi, illetve a németek által megszállt területeken működő és német vezetés alatt álló rádióállomásokra nem vonatkozott.

A közép-európai térség egészében – így Magyarországon is – a társadalom alsóbb rétegeinek hagyományos sportolási formája nem alakult ki. Ezt az űrt töltötte be a XX. Század legnépszerűbb, és legkevesebb felszerelést igénylő labdajátéka; a futball. Már a századfordulón a monarchia különböző részein – így Magyarországon is – sorra alakultak meg a nem utolsó sorban a külvárosok munkás fiataljaira alapozódó futballklubok. A közép-európai futball sajátos vonásai is ekkor alakultak ki. A foci az i: világháború után indult igazából hódító útjára. Nemcsak a külvárosban, hanem a vidéki városokban is, később a falvakban is létrejöttek a gyakran a legelőkből kialakított futballpályák. A magyar foci a 30-as években már bajnokságokat rendez, de csak az 1950-es években lesz politikai indíttatásoktól mentes.

A gazdagabb polgárok számára is akadt kikapcsolódás. A hagyományos galoppversenyek mellett a kétkerekű sulkyba fogott ügetőlovakkal vívott ügetőverseny is meghonosodott. Már 1877-ben megalakult a Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság, és 1933-ban pedig az „ügi” a keleti pályaudvar közelében. 1943. május 3-án megalakul a Magyar Ügetőverseny Egyesület, azonban 1944 és 45 között súlyos veszteségek érik az ügetőt: a pálya megsérül, rengeteg ló elpusztul, és sok ménest hajtanak külföldre. Az „ügi” a lerombolt városban mégis szinte elsőként nyitja meg kapuit 1945. augusztus 26-án.

A ’30-as, ’40-es évek legnépszerűbb magyar női filmsztárja Karády Katalin, 1939-ben készítette első filmjét, a Halálos Tavaszt. Alakítása a közönség soraiban osztatlan sikert aratott, a jobboldali politikai körökben azonban nagy botrányt kavart. A nőt már nem mint „csacska szőkeséget” ábrázolta, hanem a férfiaktól független, rajtuk bájával diadalmaskodó, végzetes nőt testesítette meg (híres a magyar filmben először látott vetkőzési jelenet). 1939 és 1943 között 18, általában szerelmi témájú nagyjátékfilmnek volt ő az abszolút főszereplője.

A zsidótörvények után a zsidóellenes intézkedések következő, nagy hullámát az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülésen fogadták el. Ezek egyfajta Totális jogfosztást eredményeztek: Elrendelték a zsidó tulajdonú gépkocsik bejelentési kötelezettségét, majd elkobzását. Hasonló módon jártak el a zsidók lakásaiban és üzleteiben felszerelt telefonkészülékekkel. Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban, megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a sajtókamarákból. Zsidó nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot. Ezek az intézkedések sok ezer munkahely megszűnését és ugyanannyi család megélhetésének elvesztését jelentették. Több ezer, elsősorban vidéki keresztény lány állása szűnt meg azért, mert a falusi lányok erkölcseinek védelmére hivatkozva megtiltották a 45 éven aluli, nem zsidó nők alkalmazását zsidó háztartásokban.

Ez azonban csak a kezdet volt. A következő hetekben újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a társadalomból. Zsidók nem járhattak a keresztényekkel együtt moziba, színházba, Endre régi javaslata alapján kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből. Csökkentették élelmiszeradagjaikat: a zsidók külön élelmiszerjegyet kaptak, és naponta csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk. 1944 augusztusáig mintegy száz rendeletben korlátozták a jogaikat. Az elkülönítést fokozta és a zsidók mozgását bénította, hogy hamarosan szigorították az utazási lehetőségeiket.. A pályaudvarokon a német megszállók segítségével felállított ún. magyar Gestapo állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. Az 1944. március 19-i német megszállást követően megindultak a szövetséges légitámadások. A bombakárosultakat zsidóktól elvett lakásokba telepítették, ellátásukat a zsidóknak kellett megfizetniük. Az összefogott antiszemita sajtóhadjáratot a német mintára felállított Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet koordinálta, amelynek élére Endre régi barátját és harcostársát, Bosnyák Zoltán tanárt nevezték ki igazgatóvá. Bosnyák nagy példányszámú, olcsó antiszemita hetilapot indított Harc címmel. Az intézkedéseket a szélsőjobboldali sajtó kitörő örömmel nyugtázta, és állandóan újabb szigorításokat javasolt. A lapok a goebbelsi német propaganda módszereit átvéve álhírekkel és hazugságokkal igazolták a rendeleteket, fokozva a gyűlöletet. A légitámadásokról például azt írták, hogy az angol és amerikai bombázókban ülő zsidó és “néger” pilótákat a magyar zsidók látják el információkkal. A propaganda hatására több ezer feljelentés érkezett a magyar és német rendőrséghez.

A hatóságok példátlan szigorral ellenőrizték a rendeletek betartását. Aki megszegte őket, szerencsés esetben hatalmas bírságot fizetett, de sokan kerültek internálótáborokba is.

A továbbiak szempontjából legfontosabb rendelet szintén a minisztertanács március 29-i ülésén született meg. Jaross belügyminiszter előterjesztése szerint különösen honvédelmi szempontból volt nagyon fontos, hogy a megbízhatatlan zsidók jól felismerhetők legyenek. Ennek alapján született meg az a rendelet, amelynek értelmében április 5-től minden 6 évnél idősebb “zsidó személy”, saját lakásán vagy házán kívül, felső ruhájának bal oldalán 10*10 centis, kanárisárga színű, hatágú csillagot köteles viselni. Magyarországra visszatért a középkor. A rendelet minden magyar zsidó méltóságát súlyosan sértette. Voltak, akik táskával, esernyővel vagy újsággal próbálták takarni a bélyeget, mások a szükségből kívántak erényt kovácsolni, és igyekeztek a csillagot büszkén viselni. Az előbbiek a rendőrök fellépését és retorzióját (bírság, internálás) kockáztatták, az utóbbiakat az újságok figurázták ki maró gúnnyal. A rendelet azonban a zsidók megalázásánál sokkal súlyosabb következményeket vezetett. Ha egy zsidó kitűzte a csillagot, gyakorlatilag megpecsételte a sorsát, hiszen azontúl valamennyi diszkriminatív rendelkezést be kellett tartania. A csillag felvarrása a gettósítás és deportálás, azaz a halál előszobája volt. Az a zsidó, aki erre nem volt hajlandó, törvényen kívül került, és élete rettegéssé változott. Eichmann joggal bízott a többi országban megszerzett tapasztalataiban: a magyar zsidók túlnyomó többsége hagyományosan törvénytisztelő állampolgárként a csillag viselése mellett döntött.

Eichmannék Magyarországra érve nem vesztegették az időt. 1944. március 19-én két német jelent meg az izraelita hitközség Síp utcai irodájában, és közölték, hogy másnap reggel találkozni akarnak a zsidóság képviselőivel. Izgatott telefonálgatás kezdődött, és a megrettent vezetők kivétel nélkül időben érkeztek, sokan a legrosszabbtól tartva, nagy csomagokat cipelve. A találkozón Eichmannt helyettese, Krumey SS-alezredes, illetve Wisliceny SS-százados képviselte. A nácik bejelentették, hogy minden zsidó ügy az ő hatáskörükbe tartozik, majd utasítást adtak, hogy a zsidók készítsenek átfogó jelentést a hitközségek felépítéséről és vagyonáról. Az SS-ek azt is megparancsolták, hogy a zsidó vezetők alakítsák meg új képviseleti szervüket, a Zsidó Tanácsot. Ezután megnyugtatták a jelenlévőket, hogy bár lesznek korlátozások, de zsidó származása miatt senkit sem ér majd bántódás

Néhány nappal később a Zsidó Tanács tagjai Eichmann elé járultak, aki mindent megtett annak érdekében, hogy megelőzze a pánikot. Kijelentette, hogy legfontosabbnak a hadiipari termelés fokozását tartja, ezért, mint mondta, a zsidóknak munkaszolgálatot kell teljesíteniük. A zsidó vezetőknek azt bizonygatta, hogy a háború idejére átmeneti intézkedéseket vezetnek be. Ha hajlandók fegyelmezetten dolgozni, ő mindentől megvédi őket, ellenkező esetben azonban könyörtelen lesz. Eichmann itt is előadta hazugságait palesztinai születéséről és héber nyelvtudásáról

A bizalmas rendelet alapján 1944. április 16-tól indult meg a zsidóság gettósítása korra és nemre való tekintet nélkül. Az akció lebonyolításával a csendőrség kijelölt alakulatait bízták meg, amelyek a korábbi gyakorlattól eltérően a városokban is megjelentek, és a helyi rendőrökkel közösen léptek fel. A hivatalos megfogalmazás tanácsadóknak nevezte az Eichmann-kommando tagjait. A gettósítás azt jelentette, hogy a községek és falvak kis létszámú zsidóságát összegyűjtötték, és egy közeli nagyvárosba, vagy annak határában felállított gettóba, majd gyűjtőtáborba szállították. Ezek a legtöbb esetben téglagyárak voltak. A városi zsidó közösségeket általában egy elkerített városrészben kialakított gettóban zsúfolták össze. A gettókat leggyakrabban a zsidók által sűrűn lakott negyedekben, vagy a leginkább leromlott környéken jelölték ki.

Bár a megfelelő rendelet csak április 28-án jelent meg a hivatalos közlönyben, az április 7-ei bizalmas utasítás alapján a gettósítás Kárpátalján már 1944. április 16-án hajnalban megkezdődött. Itt 16 gettót és gyűjtőtábort állítottak fel, a sorrendben következő Észak-Erdélyben pedig 11-et. A két zónában néhány hét alatt majdnem 290 ezer zsidót zsúfoltak össze.

Az egész országra kiterjedő akciót néhány hét alatt végrehajtották. A gettósítást június elejéig Budapest kivételével gyakorlatilag az ország egész területén elvégezték. A fővárosban csak június végén koncentrálták a zsidókat ún. “csillagos házakba”, amelyek nem egy elkülönült területen álltak, hanem elszórtan az egész városban. Az akció valós céljának és méreteinek megértését hatékonyan akadályozta, hogy a rendeletek értelmében zsidó nem utazhatott, nem hagyhatta el lakhelyét, telefonját, autóját, rádióját elkobozták. A vidéki városokban megszervezett Zsidó Tanácsok az ellentétes és bizonytalan hírek hallatán összezavarodtak: egyes körzetekből gettósításról, máshonnan deportálásról érkeztek jelentések. A megkérdezett hivatalnokok az utolsó pillanatig tagadták az előkészületeket. Mire a zsidó vezetők felocsúdtak, közösségüket kívülről lezárt és őrzött gettókba terelték. Április közepe és július eleje között több mint százhetven gettóban vagy gyűjtőtáborban 437 ezer zsidót zsúfoltak össze. A kijelölt napon, sokszor már hajnalban, a helyi rendőrök kíséretében csendőrök dörömböltek a zsidók lakásainak ajtaján. Öltözködésre és készülődésre általában csak néhány percnyi időt hagytak. Ez különösen a kárpátaljai és az észak-erdélyi gettósítás során volt jellemző, máshol több napot is hagytak az átköltözésre. A zsidók a rendelet értelmében személyenként legfeljebb 50 kilós poggyászt és kétheti élelmet vihettek magukkal, pénzt, ékszereket és más értékeket nem. Sokan még ennyit sem csomagolhattak össze, és máris kihajtották őket házaikból. A zsidókat ezután a kijelölt városrészbe kísérték, a falvakban összeszedett családok a városszéli gyűjtőtáborokba kerültek. Útközben az üres utcákon gyakran ütötték-verték, szidták őket.

Az új magyar belügyi vezetés és az Eichmann-kommando kezdetektől a magyar zsidóság teljes deportálására törekedett. Ennek érdekében Veesenmayer már április elejétől újra és újra követelte Sztójaytól, hogy a magyarok sürgősen bocsássanak 100 ezer zsidót a németországi hadiipar rendelkezésére. A kormány beleegyezett. A gettósítás megkezdése után a német követ a Wehrmacht kérésére hivatkozva azt kezdte követelni, hogy a frontvonalhoz közeli északi és keleti megyékben gettósított csaknem 290 ezer zsidót biztonsági okokból szállítsák el a hadműveleti területté nyilvánított térségből. A deportálások kezdetét május 15-re tűzték ki.

A részleteket Endre László dolgozta ki: a vonatok átlagosan 45 vagonból állnak, egy vagonba 70 zsidót kell bezsúfolni, minden vagonba egy vödör víz és egy üres vödör kerül a testi szükségletek elvégzésére. Az útra fejenként kétnapi, azaz 80 dkg kenyeret kell biztosítani, a vagonok ajtaját lánccal kell lezárni. Az élelmet, a vödröket és a láncokat a helyi polgármesteri hivatalnak kellett beszereznie. (Ez általában a feladatot a helyi Zsidó Tanácsra hárította.) A parancs értelmében a deportálás a zsidótörvények hatálya alól mentesítetteken kívül mindenkire vonatkozott. Így a munkaképesek mellett a kórházakban, börtönökben, elmegyógyintézetekben lévő valamennyi zsidónak nemtől és kortól függetlenül menni kellett. A tömeges deportálás 1944. május 15-én kezdődött. A gettókhoz és téglagyárakhoz legközelebb eső vasútállomásokra megérkeztek az üres vagonok. A zsidókat legtöbbször még a gettóban testi motozásnak vetették alá. Kirendelt védőnők (távollétükben csendőrök) még a nők hüvelyét is átvizsgálták elrejtett értékeket keresve. Csomagjaikat is átkutatták. Ezt követően a lezárt utakon, szigorú csendőri kísérettel elindult a menet az állomás felé. Útközben sok zsidót brutálisan összevertek. Az útkereszteződésekben rendőrök vigyáztak, az utcák kiürültek, a nem zsidó lakosság általában lehúzott redőnyök mögül figyelt. A pályaudvaron megkezdődött a bevagonírozás. Egy legfeljebb 40 fő elhelyezésére alkalmas vagonba 60-80-100 embert zsúfoltak be a maradék csomagokkal együtt. Néha a bevagonírozás előtt egy utolsó motozásra is sor került, majd a zsidóknak néha alsóruhában kellett beszállniuk. A csendőrök a legkisebb ellenállás esetén azonnal lőttek.

A deportálás még holokauszt történetében is példátlanul gyorsan haladt. Május 15. és június 7. között, 24 nap alatt 289 ezer magyar zsidót deportáltak Kárpátaljáról és Erdélyből. Június közepére ez a szám elérte a 340 ezret, a hónap végére pedig meghaladta a 400 ezret. 56 nap alatt a cinkos magyar hatóságok segítségével a németek minden korábbi eredményüket túlszárnyalták: július 9-ig 147 vonattal, német adatok szerint összesen 437.402 zsidót deportáltak. Magyarországról Budapest és a munkaszolgálatos alakulatok kivételével teljesen eltűntek a zsidók. A vonatok néhány kivétellel mind egy irányba indultak: Auschwitz-Birkenauba

A II. világháború előtti és alatti határváltozások, valamint a háború alatti veszteségek, illetve a migrációs mozgások jelentős elváltozásokat okoztak a népesség számában és összetételében.  Az 1937 és 1941 között a határreverziók következtében mintegy 5millió fővel (alig 50%-a magyar) nőtt az ország népessége. Az 1941-es népszámlálás 14,6 millió embert mutatott ki. A háború folyamán ennek mintegy 6,2%-a, kb. 900.000 fő pusztult el, köztük 340-360.000 katona, és több, mint 500.000 zsidó. Hadifogságba kb. 900.000 ember került, köztük 600.000-en a szovjeteknek, 300.000-en az angolszászoknak adták meg magukat. A visszavonuló németekkel együtt több tízezer menekülő polgári lakos hagyta el az országot (emigrált), nagy részük később sem tért haza.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Reformáció és katolikus megújulás (Történelem tételek)   » A Hidegháború   

Nem hasznosHasznos (+5 pont, 5 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor