Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Középkori állam: Aranybulla, Tatárjárás

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

5/a II. András politikája és az Aranybulla mozgalom

III. Béla halála után fiai, Imre és András között trónviszály keletkezett. A viszály jó alkalom volt arra, hogy a főurak újabb és újabb birtokadományokat szerezzenek. A nagybirtoknak ebben az időszakban 3 fajtája volt: az egyházi, a nemesi (világi) és a királyi. A királyi birtok alapja a birtok és a rajta élő nemesség volt. III. Béla volt az első, aki vármegyét adományozott. A királyi hatalom ezáltal meggyengült, a nagybitokosok ereje, politikai hatalma pedig tovább nőtt. II. András uralkodása idején (1205 – 35) a királyi birtokok megfogyatkoztak, az egész vármegyék adományozása megnőtt. („…az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke az, hogy nincs mértéke”)

A királyi vármegyerendszer nem volt képes ellátni közigazgatási és katonai feladatait. A vármegyerendszer felbomlása miatt elveszett várkatonaság pótlására a király gyakran igénybe vette a feudális urak magánhadseregeit. Katonára ugyanis szüksége volt, mert III. Ince pápa ösztönzésére keresztes hadjáratot vezetett a Szentfölre, illetőleg több hadjáratot Halicsba. A királyi birtok csökkenése és a hadjáratok kiürítették a királyi kincstárt.

II. András ezért tudatos politikát folytatott (az új berendezkedés politikáját). A domaniális jövedelem helyett a királyi jogon szerzett regáléjövedelmekre kívánt támaszkodni. (ami nem volt elég a hadsereg ellátására) A vámszedés és a sóértékesítés jogát zsidó és izmaelita bérlőknek adta. Pénz kamarákat állított fel, amelyek a pénzt egy évben több alkalommal is bevonták és helyette egyre kevesebb ezüstöt tartalmazó új pénzt bocsátotta ki (pénzrontás). A kötelező csere alkalmat adott a pénzverési illeték, az ún. kamara haszna beszedésére. Mindez a parasztok számára jelentett újabb terheket. Elkeseredésük fokozódott, amikor egyes egyháziak a tized pénzben való kifizetését követelték.

A királyi hatalom hanyatlása nagy veszélyt jelentett a királyi vitézek, a szerviensek számára. Nemcsak a királyi birtokokat, hanem a közbeékelt területeket és tulajdonosaikat, a királynak katonai szolgálattal tartozó és tőle személyében függő közép- és kisbirtokosokat is igyekeztek hatalmuk alá vonni. Hasonló sors várt a várjobbágyokra is. Mindkét réteget az fenyegette, hogy állandó katonáskodásra kényszerültek a nagybirtokosok magánhadseregeiben.

Eltérő okok miatt ugyan, de szinte az egész társadalom szembekerült a királyi hatalommal. Az elégedetlenség társadalmi mozgalommá alakult. A várnépek és a parasztok támogatásával 1222-ben, a fehérvári törvénylátó napon kényszerítették a királyt, hogy jogaikat törvényben, az Aranybullában erősítse meg. Az 1222-ben kiadott Aranybulla 31 cikkelyből állt, a szervienseknek biztosított jogot: adómentesség, a haza védelmében katonáskodni kötelesek, személyes szabadság, szabad végrendelkezés, csak a király vagy a nádor intézkedhet felettük, megtiltja az egész vármegyék eladományozását, 31.pont: ellenállási záradék: kényszeríthetik a királyt az Aranybulla pontjainak betartására. Megvalósítása azonban a királyi hatalom erőtlensége miatt elmaradt.

A 2. kiadásra 1231-ben került sor, kihagyták belőle a tized pénzbeli szedésének tilalmát, és az ellenállási záradék helyébe ez került: az esztergomi érseknek joga van kiközösíteni a királyt, ha nem tesz eleget az Aranybulla pontjainak.

A szervienseket nem védték meg a bulla cikkelye a nagybirtokosok önkényeskedéseitől, ezért szervezkedni kezdtek érdekeik érvényesítéséért. 1232-ben a Zala megyei szerviensek szervezkedni kezdtek, ettől számítjuk a nemesi vármegye kezdetét. A XIII. századtól sorra megalakultak a nemesi vármegyék, a földbirtokosok önkormányzati szervei.

II. András törvénykönyve az Andreanum volt, melynek 1224-es kiadásával oltalmat és privilégiumokat biztosított a dél-erdélyi hospeszeknek.

5/b IV. Béla és a tatárjárás

II. András halála után fia, IV. Béla (1235-1270) lett az uralkodó. Ő nagyapját, III. Bélát tekintette példaképének és nyomban hozzáfogott a nagybirtokosok megfékezéséhez, a királyi tekintély visszaállításához. Megkísérelte visszavenni a régi várbirtokokat, emiatt szembekerült az ország nagybirtokosaival. Még tovább romlott a király és a birtokosok közötti kapcsolat, amikor Béla haderejének megerősítésére befogadta az országba a tatárok elől menekülő kunokat. A kunok még a tatárjárás előtt kivonultak, mert a magyarok megölték Kötenyt, a kunok királyát. Mivel Béla szembekerült az egész uralkodó osztállyal a vármegyék visszavétele miatt, ezért hadereje jelentősen lecsökkent. Julianus barát, aki négy társával még András idejében elindult az őshazában maradt magyarok fölkutatására, 1237-ben második útjáról visszatérve hírt hozott a fenyegető mongol támadásról. IV. Béla külföldről sem várhatott segítséget és a kunok is kivonultak, ezért intézkedéseivel próbálta védelmi intézkedésekkel megerősíteni az országot: megerősítette az északkeleti határt, eltorlaszoltatta a hágókat, de a tatárok nagy erők összevonásával 1241 márciusában áttörték a védelmet. Pesten közben 60000 ember gyűlt össze a király körül, és a Batu kán vezette sereg ellen indultak. Batu a Sajó menti Muhi pusztán mért hatalmas csapást Béla seregeire 1241. Április 11-én. A király ugyan megmenekült, de embereinek nagy része elpusztult. A mongol fősereg a csata után bevette Pestet, a Dunától keletre eső terület is a hatalmuk alá került, majd átkeltek a Duna jegén és üldözőbe vették a királyt, aki először az osztrák herceghez menekült, majd végül Dalmáciában, Trau várában húzódott meg. A tatárok hatalmas pusztítás után 1242 márciusában hagyták el teljesen az országot.

A tatárok kivonulása után a király hozzálátott az ország helyreállításához. (2.honalapító) Az elnéptelenedett országrészeket betelepítette. Az Alföldre visszahívta a kunokat, a Felvidék keleti és középső területeire cseh és morva, az ország nyugati határvidékeire német telepeseket (hospes) hívott. Erdélyben a románok találtak otthont.

IV. Béla képes volt felhagyni korábbi politikájával, a birtokvisszavétellel, sőt saját maga is adományozott földeket. Feltételként kővárak építésére, páncélos csapatok felállítására kötelezte a birtokosokat.

Külpolitikáját (is) megváltoztatta. Szövetséget kötött a halicsi fejedelemmel. Ugyanakkor próbálta erősíteni azon rétegek jogait, amelyekre támaszkodhatott a nagybirtokosokkal szemben. Megerősítette a szerviensek jogait.: ez a törvény nevezte először nemeseknek a szervienseket, a nagybirtokosokat ezután báróknak hívták.

IV. Béla szövetségeseinek tartotta a városokat is. Kiváltságleveleket adott, néhányuknak megadta a vámmentes kereskedelem jogát, a szabad bíró- és tanácsválasztást és engedélyezte a város körüli kőfal építését is.

A tatárjárás utáni munkaerőhiány következtében az elnéptelenedett falvak földesurai örömmel fogadták a birtokaikra érkező hospeseket, akiknak szabad költözködési joguk megmaradt. Ez alkalmat adott más szolganépeknek is, hogy terheik alól meneküljenek és a hospesekhez hasonló jogokat jogokat szerezzenek. De a várjobbágyok csak egy része emelkedhetett a szerviensek közé, nagyrészük lesüllyedt és a földesúr fennhatósága alá került. Ezek a lesüllyedt várjobbágyok adták a nevüket a jogilag már csaknem teljesen egységes paraszti osztálynak, a jobbágyságnak, amely megkapta a szabad költözködés jogát.

IV. Béla tatárjárás utáni politikájának elkerülhetetlen következménye volt a bárók további erősödése. Ha a köznemesek nem akartak felőrlődni a bárókkal szembeni ellenállásban, valamely nagyúr szolgálatába kellett állniuk. Részt vettek birtokaik irányításában, harcoltak a magánhadseregekben. Ők voltak a nagybirtokos familiárisai. Az utolsó Árpád házi királyaink, V. István (1270-1272), IV. (Kun) László (1272-1290), III. András (1290-1301) tehetetlenek voltak a nagybirtokosok hatalmával szemben. A királyi birtokrendszer teljesen szétzilálódott, a bárók országnyi területek tulajdonosai lettek. Megszerezték a jobbágyok feletti bíráskodás, az úriszék jogát. Társadalmi bázis hiányában III. András nem volt képes arra, hogy megtörje a tartományurak hatalmát és felszámolja a feudális anarchiát. 1301-ben kihal az Árpád ház.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Az erdélyi fejedelemségek története   » Athén és Spárta   

Nem hasznosHasznos (+13 pont, 15 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor