TDOMF ERROR: Headers have already been sent in file /var/www/clients/client1/web12/web/wp-config.php on line 84 before session_start() could be called. This may be due to...

Középkori egyetemek, szerzetesrendek | Kidolgozott Érettségi Tételek, Feladatok 2016

Érettségi Portál 2016

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Középkori egyetemek, szerzetesrendek

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

Középkori egyetemek

A világ első egyetemei mind európaiak voltak, mivel a régebbi ázsiai és afrikai oktatási intézmények még nem adtak akadémiai fokozatot. Ugyanakkor tudvalevő, hogy magas fokú oktatási intézmények már régebben is léteztek Kínában, Egyiptomban és Indiában – némelyikük még ma is működik.

Az első akadémiát Kr. e. 387-ben a görög filozófus, Platón alapította Akadémosz ligetében, Athén közelében, ahol a diákjainak filozófiát, matematikát és testnevelést tanított, mintegy előfutáraként a modern európai egyetemeknek. Más görög városok is ismertté váltak oktatási intézményeikről: Hippokratész városa, Kos, az orvosi iskolájáról, Rodosz pedig filozófiai iskoláiról. A legismertebb ókori görög "egyetem" az Alexandriai Múzeum és Könyvtár volt. Platón után körülbelül ezer évvel a modern egyetemekhez hasonló intézmények alakultak Perzsiában és az Iszlám világban, nevezetesen a Gundishapuri Akadémia, később pedig az Al-Azhar Egyetem, Kairó egyeteme.

A Karoling korszakban arisztokraták gyerekeinek oktatása céljából egy híres akadémiát hoztak létre Charlemagne-ban, hogy segítsék a birodalom vezetéséhez szükséges szakismeretek elsajátítását. Ez már előrevetítette az egyetemek kialakulását a 11. században.

Európa egyetemei legnagyobb számban, a középkorban, Angliában, Franciaországban, és Itáliában jöttek létre a 10- 14. század első felének folyamán.

Az első európai középkori egyetemek Bolognában (Itália) és Párizsban (Franciaország) jöttek létre, ahol jogot, orvostudományt és teológiát oktattak.

A bolognai iskolában a 10. századtól kezdve tanítottak, egyetemmé pedig 1088-ban avatták. Jelentős itáliai egyetem volt még a Modenában és Reggio Emiliában – R. E. egy birtokos szerkezet, jelentése : Emilius által – alapított(1175), a vicenzai(1204), az arrezoi(1215), a páduai(1222), a sienai(1240) és a római La Sapienza(1303), valamint a pizzai(1338) és a ferrarai(1391) egyetemek.

A párizsi intézmény 1150 óta egyetem. Franciaországban jóval kevesebb, bár hasonló fontosságú egyetem létesült a 10-14. században. Ilyen például a toulouse-i(1229), az avignoni(1303), és az orléansi(1306). Franciaországban a magas presztízsű, elit Grand écoles-ba a legkiválóbb diákok közül is csak azon kevés kiválasztott járhatott, akik a bölcsész, közgazdasági vagy mérnöki szakon megfeleltek a nagyon kemény felvételi követelményeknek.

Angliában a két legfontosabb oktatási intézmény volt az oxfordi egyetem, ahol 1096 óta tanítanak, egyetemmé avatására azonban csak 1167-ben került sor; valamint a cambridge-i, ahol a tanítás már a 12. században megkezdődött, egyetemként azonban csak 1209-től működött. Nagy-Britanniában egy egyetemet parlamenti jóváhagyással vagy királyi okirattal alapíthattak a tudósok tanácsának javaslatára, és csak a legkiválóbbak kaphattak bármilyen diplomát.

Európában akkor mehetett egyetemre valaki, ha teljesítette a triviumot: a nyelvtan, a retorika és a logika tárgyakat, valamint a kvadriumot, ami az aritmetika, geometria, zene és csillagászat tárgyakból („Hét szabad művészet”) állt össze. Az egyetemeket általában statútummal vagy alapító okirattal hozták létre.

A periférián található területeken az egyetemek alapítása rendszerint a 14. század közepére( Krakkó, Prága) ill. második felére tehetők.

Magyarország legrégebbi egyetemei az 1367-ben alapított pécsi egyetem és az 1395-ben létrehozott óbudai egyetem voltak, amelyek a török uralomig működtek. (A pécsi egyetemet 1923-ban újra megnyitották.)

Az egyetemek széles körű autonómiát élveztek a középkorban, annak előnyeivel (szabadság), és hátrányaival (állandó összeütközések a helybéliekkel és a világi hatalommal -pl. Villon korában a Sorbonne).

A tanítás módjáról: ekkor alakul ki a mai nagyelőadás-szeminárium rendszer, mivel kevés volt a könyv, a professzorok 100 (olykor több) diáknak tartottak előadást, s az idősebb diákok ezt magyarázták el szemináriumi keretek közt a kisebbeknek.

Középkori szerzetesrendek

Szerzetesrend vagy rend alatt az egyházuk által jóváhagyott szabályok, regulák szerint élő és általában közös fedél alatt, kolostorban (rendházban, monostorban, zárdában) lakó szerzetesek (barátok), illetve szerzetesnők (apácák vagy nővérek) közösségét értjük. Szinte minden vallásban kialakult ez az istentiszteleti életforma.

A katolikus egyház szerzetesrendjei

Az ókeresztény világban csak a 4. század elejétől, körülbelül 332-től létezik a szerzetesi életforma. A mai szerzetesrendektől nagyon eltérő remetekolóniákból fejlődtek ki ekkor az első szervezett rendek Egyiptomban. A keleti ortodox egyházak szerzetesi rendszerének atyjaként Szent Baszileioszt tisztelik, míg a nyugati világ rendjei Nursiai Szent Benedek fellépésétől kezdve alakultak ki. A szerzetesek között új világkép alakult: az általánosan, társadalmilag is elfogadott istentisztelet mellett a rendek tagjai szigorúbb életvitelt fogadtak. A keresztény rendek folyamatos változáson mentek keresztül az 1. évezredben. Többek között a rendek széles körében elfogadottá vált a három fogadalom betartása: tisztaság, engedelmesség és szegénység– csuhájuk kötelén erre három csomó emlékezteti őket. Ezeken felül a kolostorok saját szabályzatot alkottak, melyek betartása kötelező volt a tagoknak. A szerzetesi rendek jogi viszonya sokáig rendezetlen volt, és csak lassan alakult ki a monasztikus (zárt kolostori) önigazgatási rendszer. A pápák a rendek fontos támogatói lettek a 6-7. században-több rend is közvetlenül a pápai irányítás alá került.

A keleti és nyugati rendek közötti eltérések a nagy egyházszakadás után váltak egyre jelentősebbé. Az egyházszakadás után a katolikus szerzetesrendek különböző szabályokat, célokat dolgoztak ki saját maguk számára. Ezek a szentnek tekintett feladatok, azonban gyakran fennakadtak a Vatikán szűrőjén, ugyanis a pápák minden egyes szerzetesrend szabályzatát külön engedélyhez kötötték, így nem fordulhatott elő eretnek irányzat a kolostorokban. A kora középkortól kezdve egészen a reformáció időszakáig virágoztak a kolostorok, amelyek gyakran az állam hiányzó gondoskodását pótolták, ezért aztán a vallási tartalom mellett sok ágra bomlott a szerzetesi mozgalom. Voltak, akik a szegényeket segítették, tanítottak, betegeket ápoltak vagy harcoltak. Az egyre szélesebb területeken szerepet vállaló szerzetesek hamarosan elvilágiasodtak, és egyre távolabbra kerültek a vallásos hittől.

A sajátos célok és szabályok alapján vannak igazi rendek vagy más néven ordók, és egyszerű szerzetesi társulatok, amelyeket kongregációnak neveznek. Kialakultak női és férfi rendek, szemlélődő, tevékeny vagy vegyes kolostorok. Mégis a szerzetesrendeket leginkább két csoportba lehet bontani: léteznek a koldulórendek és a monasztikus rendek. A kolduló és a monasztikus rendek közötti különbséghez hozzá tartozik az is, hogy a kolduló rend a későbbi fejlemény! Miért? A korai monasztikus rendek elvonulnak az emberektől, a kolostor általában erdő szélén, völgyben, emberektől távol található, a remeteséghez hasonlító közösség. Ez a kora középkor kaotikus viszonyainak leginkább megfelelő közösségi forma. Éppen ezért alakulnak a 13. században az első ferences és domonkos koldulórendek, mert ők már bemennek a városba (egy erdő szélén célszerűtlen koldulni) az emberek közé, tanítani stb. Hangsúlyos a város, mert ekkor már (13. sz.) vannak városok! És hol alakul meg a ferences rend? A városiasodó Észak-Itáliában!

A katolikus egyház szerzetesrendjeinek közös vonása az evangéliumi tanácsok vállalása, a szegénység, tisztaság és az engedelmesség fogadalma által. A szerzetesi fogadalmak lényege, hogy a szerzetesek (katolikus hitük szerint) szabaddá váljanak Isten és embertársaik szolgálatára.

A Szent Benedek-rend (bencés rend, bencések) a Római Katolikus Egyház szerzetesrendje, melyben Szent Benedek Reguláját (szerzetesi szabályzat) követik későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve, ebből veszi a példát az összes többi, mindnek ez az előképe, az egyház megszervezésének egy fontos állomása. Szigorú közösségekben éltek, kolostoraik a középkorban gazdaságilag önellátók voltak, sokat tettek a földművelés, kézművesség föllendítéséért. Jelszavuk: „Ora et labora”(Imádkozz és dolgozz). A rend tagjai szüzességet, szegénységet és engedelmességet fogadtak. Szent Benedekhez kapcsoltan fontos tudnivaló, hogy ez az első nyugati-keresztény szerzetesrend és első kolostor (529. Monte Cassino).

A többi nyugati vallási rendtől jelentősen eltérnek; nincs hivatalos „Szent Benedek-rend” az Egyházon belül, hanem több független háza van, amelyek laza Kongregációt alkotnak (például kamalduliak), amelyek képviselik magukat a Bencés Konföderációban. Ma főleg hittudománnyal és tanítással foglalkoznak. Több önálló ága alakult ki a rendnek, pl. a nálunk is nagy szerepet játszó ciszterciek. A legszebb és legrégibb magyar bencés rendház Pannonhalmán áll (996-ban alapították). Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója, bencés pap volt.

A premontrei rend (vagy norbertrend) egy római katolikus szerzetesrend, amely Szent Ágoston reguláját követi. Angliában fehér kanonokok néven is ismerik (rendi öltözetük színe alapján). A rendet Szent Norbert 1120-ban alapította a Laon melletti Prémontrében. Norbert nem sokkal később Magdeburg érseke lett.

Szent Norbertnek komoly szándéka volt, hogy a németországi kanonoki közösségekben szigorúan szabályozott életformát vezessen be. 1120-ban a laoni egyházmegyében működött, így ott egy elhagyott helyen, az Aisne megyei Prémontrében, alapította meg kolostorát 13 társával együtt. Ők mindannyian reguláris kanonokok voltak és Szent Ágoston reguláját követték, de elfogadtak egy függeléket is, amely nagyobb szabadságot biztosított számukra. Norbert jó barátságban volt Clairvaux-i Szent Bernáttal, és a ciszterci eszmék is nagy befolyással voltak rá mind a rendi életmódban, mind a rendi kormányzás területén.

Mivel a premontrei rend tagjai nem szerzetesek voltak, hanem ún. reguláris kanonokok, ezért a feladatuk a prédikálás és a lelkipásztori szolgálat ellátása volt, ezért is nagyszámú plébánia tartozott kolostoraikhoz.

1126-ban, amikor megkapta a pápai jóváhagyást, már kilenc ház tartozott a rendhez, majd ezt követően gyorsan elterjedt egész Nyugat-Európában, így a 14. század közepére már több mint 1300 férfi és 400 női közösség alakult meg. A premontreiek kiemelt szerepet játszottak a vendek megtérítésében az Elbán és az Oderán túli területeken. A rend folyamatos reformokon ment keresztül.

A 19. század közepén a rend csaknem teljesen megszűnt, összesen nyolc ház maradt, azok is mind Ausztriában. 2005-ig a rend minden kontinensen elterjedt közel 100 házzal.

Magyarországon a rendszerváltás után két helyen telepedett vissza a premontrei rend: Csornán és Gödöllőn van jelenleg rendi közösségük. Két gimnáziumot is fenntartanak Szombathelyen és Gödöllőn.

A Pálos Rend az első és egyetlen magyar alapítású, férfi szerzetesrend, hivatalos elnevezése latinul: Ordo sancti Pauli primi eremitae (Első Remete Szent Pál Rendje). A rend Thébai Remete Szent Pál (228–341), az első ismert remete nevét vette fel. A Rend központja jelenleg Lengyelországban van. 1250-ben alapította Esztergomi Boldog Özséb (1200–1270). A Pilisben, a Hármas-barlang közelében, Szántón (Pilisszántó) épült első kolostoruk, a Szent Kereszt. Szent Ágoston szabályait alkalmazták. Címerükben ott a holló, akárcsak majd a Hunyadi-családéban. A rend első rendházai a Kesztölc közelében lévő Klastrompusztán, illetve a Pécs fölötti Jakab-hegyen épültek. A 13. sz. végén már Erdélyben és Horvátországban is állnak pálos kolostorok. 1301 körül épül a Szent Lőrinc kolostor Buda fölött, a Szent Pál-hegyen (Hárs-hegy), mely a rend főkolostora lesz. A fehér szín a rend általános jelzője és viselete, megkülönböztetendő a feketeruhás papoktól és a szürkeruhás kóborló remetéktől. A 15. sz. végén Mátyás király több pálos kolostort alapít, illetve más rendektől átad. Ezek között az első Zsámbék premontrei kolostora volt. 1498-ban, Szentjobbon (Sâniob), épült II. Ulászló alapításával az utolsó magyar királyi pálos kolostor. Ennek romjai 2004-ben kerülnek újra napvilágra. Az 1400-as évek végére közel százharminc pálos rendi kolostor működik az akkori Magyarországon.

A ferences rend (franciskáriánusok, ferencesek) egy római katolikus szerzetesrend, melyet Assisi Szent Ferenc (1182. – 1226. október 4.) alapított 1209-ben. Ferenc 1209-ben elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Durva csuhában és mezítláb, elkezdett a megtérésről prédikálni. Hamarosan többen csatlakoztak hozzá. A rend 1210-ben szóban, majd 1223-ban, írásban nyert megerősítést III. Ince pápától. Az új rend, amely szigorú szabályai folytán nagy hatással volt a kor szellemére, óriási arányokban terjedt az ismert világrészekben.A rend alapszabályainak szigora idővel nagy belső viszályoknak lett okozója, és emiatt a rend több kisebb és két nagy ágra oszlott, az obszervánsokra és a minoritákra. A viszályok hosszú sora után, a szigorú fegyelem hívei (az obszervánsok – a szabályt megtartók) nagy többségben voltak, és a végleges kiegyezés alkalmával 1517-ben X. Leó pápa az obszervánsoknak adta a rend házait. A kolostor élén áll a guardián (gárgyán, papgazda). A különböző tisztségek választás által töltetnek be bizonyos időre. Magyarországon a rend talán már 1224-ben megjelent. Első kolostoruk Esztergomban volt. Kolostoraik nemsokára külön rendi tartományt képeztek. IV. Béla támogatta a rendet; tagjai közül választotta gyóntatóját, és az esztergomi kolostorba temettette el magát nejével s ifjabb fiával együtt.

A szerzetesek nagy sikerrel működnek a bosnyák félhitűek és bogumilok megtérítésében, ezért IV. Béla az Al-Duna vidékére is áttelepítette őket, s különösen az 1363-ban felállított bolgár bánságban nagy sikerrel működtek. A török hódoltság idején az országban a törökök által elfoglalt területen csak a ferencesek végeztek lelkipásztori munkát. A hódoltsági viszonyok közepette létszámbeli föllendülés indult meg. 1950-ben Magyarországon a rend kolostorait elvették, a szerzeteseket elűzték. A rendszerváltás után a rend több kolostorát visszakapta. A rend következő kolostorai ismeretesek a XIII. századból: a budavári, az esztergomi győri, a nagyszombati, a nyitrai, a nyulszigeti, a pataki, pozsonyi, a radnai, a székesfehérvári, szemennyei és a verőcei kolostor. A rendnek Magyarországon jelenleg Budán, Budapest-Rózsadombon, Budapest-Pasaréten, Szentendrén, Esztergomban, Szeged-Alsóvároson, Gyöngyösön, Mátráházán, Pesten, és Sümegen van kolostora.

A ciszterciek (magyarul gyakran, de helytelenül cisztercita rend) római katolikus szerzetesrend. Nursiai Szent Benedek rendjének egyik ága, melynek keletkezésére alkalmul szolgált, hogy Szent Benedek rendjét az eredeti fegyelemre és szellemre visszavezesse. Szent Róbert 1098 márciusában húsz rendtársával Citeaux-ban (innen a név), Dijon vidékén telepedett le egy elhagyatott, zord helyen, hogy itt, a világtól elzárva, könnyebben követhessék mindenben Szent Benedek szabályzatát. Szent Róbertnek egy év múlva vissza kellett térnie Molesme-be, utána Szent Alberik vette át az új telep irányítását, aki határozott lépéseket tett az önálló rend kifejlesztésére. Egy ideiglenes szabályzat összeállítása, a ruházat színének meghatározása (fehér habitus, barna, később fekete skapuláréval) és II. Paszkál pápától 1100-ban kapott védelmi okirat szolgáltatták az önálló fejlődés alapjait. Az új rend a teljes szervezettséget a következő apát, Szt. István alatt, 1119-ben érte el az úgynevezett Carta Caritatis szabályzattal. Ugyancsak ekkor virágzott fel az új rend, elsősorban azért, mert Szent Bernát harminc társával együtt belépett a rendbe, és egyéniségével az egész keresztény világban nevet és dicsőséget szerzett neki, belső életét is századokra megszentelte. A női ciszterci szerzetesek eredete bizonytalan. Némelyek szerint Szent Bernát nővére, Szent Humbelina, mások szerint maga Szent Bernát alapította. A 14. században az összes férfi és női cisztercita kolostorok száma meghaladta az 1750-et.

Szabályzata, a Carta Caritatis által megalapított szervezet, a legbölcsebb konstitúciók egyike, mely egyrészt a tökéletes centralizációt viszi keresztül, másrészt az egyensúlyozó erőkről okosan gondoskodik. Citeaux-ban minden évben tanácskozást (capitulum) tartanak, amelyen minden apát köteles megjelenni.

A ciszterciek a művelődés legkülönbözőbb ágaiban szereztek maguknak érdemeket. Legfőbb érdemük és az egyetemes kultúrára legnagyobb hatással bíró működésük a gazdaságtan, tanítás, hithirdetés, zene és építészet (gótika) terén volt.

Magyarországon az első ciszterci kolostor 1142-ben épült: Cikádor (a mai Bátaszék, Tolna megyében), és III. Béla, valamint utódjai, különösen Imre király buzgólkodtak a ciszterci rend hazai elterjesztésében; az előbbi alapította Pilis, Pásztó, Szentgotthárd, az utóbbi Zirc, mai napig fennálló egyesített apátságokat. A hanyatlás jelei a 14. század vége felé kezdtek mutatkozni, az egységes szervezet darabokra hullott, önálló kongregációk alakultak ki. Jelenleg a rend Magyarországon iskolákat tart fenn, Budapesten, Egerben, Pécsett és Székesfehérváron.

Domonkos- rend (domonkosok, dominikánusok) a 13. sz- ban Szent Domonkos által alapított kolduló rend, a prédikáló testvérek rendjének elnevezése. A ciszterciták sikertelen tevékenységét látva – mellyel az eretnekmozgalmakat igyekeztek megfékezni – a Domonkos-rend olyan új típusú szerzetesközösségről álmodott, amely teljesen az igehirdetésnek szenteli magát. A pápa azért bízza meg őket az inkvizícióval, mert teológiailag messze ők a legképzettebbek (a jezsuitákig) s ez elsősorban szellemi küzdelem, a kínvallatás és a máglya már csak ultima ratio. A szegénységen alapuló ideáljuk a városközösségek felépítését követő vagyonközösségben valósult meg. A rend tagjai kötelezték magukat ara, hogy szegénységben élnek, koldulással tarják fenn magukat. Kézművesmunkát nem végeztek, fő hivatásuk az állandó tudományos képzést és a prédikációt tekintették. A házimunkák elvégzésére laikus (azaz nem papi rendben lévő) testvéreket alkalmaztak. Később Domonkos megalapította a szerzet női ágát, a Domonkos-apácák rendjét. A dominikánusok mellé harmadrend is szerveződött (’Krisztus hadserege), amely szükség esetén fegyverrel is küzdött az eretnekek ellen és védte az egyház vagyonát. 1231-től a rend tagjai töltötték be a pápai inkvizitorok feladatát. A 13. sz-tól a rend nagy erejű fejlődésnek indult, 1390-ben már 13 ezer szerzetest számlált – akik között Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás, és Eckart Mester – fontos szerepet játszottak a teológiai megújulásban és az eretnekség elleni harcban. A 14. században a hanyatlás jelei mutatkoztak, amelyek hatására belső reformfolyamatok indultak meg olyan neves reformátorok vezetésével, mint Sienai Katalin és Savonarola. Magyarországon a rend 1220-ben telepedett meg. Feladatuk a kunok megtérítése volt. Julianus barát az ősmagyarok felkutatására vállalkozott. A dominikánusok női ágának volt tagja Szent Margit, IV. Béla magyar király leánya. Kolostoruk a Nyulak- szigetén (Margitsziget) állt. II. József korlátozta a működésüket, 1948 után a rend magyarországi tartományát feloszlatták a kommunisták – mint az összes többi szerzetesrendet.

Karthauziak (néma barátok), az a szerzetesrend, melyet Szt. Brúnó hat társával egyetemben 1084-ban, a Chartreuse nevű vadonban, Grenoble mellett alapított, Franciaországban. A rendtagok Szt. Benedek szigorított szabályait követték, amelyhez később Guigo Péter rendfőnök külön statútumokat csatolt. Ezek szerint a karthauziak templomuk körül egyenként külön házban laktak, húst sohasem ettek, szigorú hallgatást tartottak, meztelen testükön durva szőrruhát viseltek s az ájtatosság mellett házi munkával, tudományokkal és könyvek másolásával foglalkoztak. A szerzet élén állt a prior s a nyolcévenként választott definitor. A rendet III. Sándor erősítette meg 1176-ban, minek következtében nagy virágzásnak indult úgy, hogy 1567-ig 230 férfi- és 17 női kolostort alapítottak Európa számos országában. A rend sokat szenvedett a huszitáktól, törököktől, a reformációtól és a vallásháborúk idején, később pedig a francia forradalomban, a napóleoni háborúkban és a szekularizáció folytán. Jelenleg összesen 6 férfi- és 2 nőkolostoruk van Itáliában (a certosai, pisai és trisultii kolostorokat az állam foglalta le), 3 Spanyolországban, 1-1 Németországban, Angliában, Ausztriában és Svájcban. Hazánkba IV. Béla telepítette őket. Legrégibb kolostoraik többek közt a tárkányi, a várad-előhegyi és az ercsi. A török pusztítás és a protestantizmus terjedése mindezekre enyészetet hozott. A karthauzi apácák rendjét 1234-ben alapították, a karthauziak szabályait vették át s az utóbbiak vezetése alatt álltak.

Ortodox szerzetesek

A keleti ortodox kereszténységben a szerzetesség némiképpen eltér a nyugati, katolikus világ kolostoraitól. A lényegi alapok megmaradtak ugyan, de az ortodox kolostorokban a vallásos áhítat a legfontosabb eleme maradt a szerzetesi életnek, a társadalomban végzett munka nem került előtérbe. A keleti kereszténységben ezen kívül nem alakultak ki olyan nagy, több kolostorból álló rendek, mint nyugaton. Mégis az ortodox szerzeteseknek nagyobb jelentőségük van a nép vallási életében, mint a katolikus világban. A szerzetesek az angyalokat tekintik példaképüknek. A keleti rendek úgy tanítanak, hogy a hétköznapi embernek példát mutatnak. Rendkívül szigorú életmódjukban első helyen áll Isten imádata. Magukat lelki harcosoknak tartják, akik a világért és az emberek üdvösségéért imádkoznak. A szerzetesi közösség tagjai komolyan veszik a külvilágtól való elvonulást, és gyakran csak saját családjukkal tartják a kapcsolatot. Jellemző az ortodox szerzetesi ruha is, amelyet csak felszentelt szerzetesek viselhetnek, a novíciusoknak (újonnan csatlakozóknak) ez tiltott. Ez a ruha a fekete reverendából, vagy isorasszából és a fátyolos fekete fejfedőből, a szkúfiából áll – a fekete jelképezi, hogy a külvilág számára ők már meghaltak. A szerzetesi rangokat is szigorúan veszik. Külön szerzetesi iskolájuk, teológiájuk van, amely magas képzettséget nyújt. Az egyetlen ortodox szerzetesrend, a több nyugatihoz hasonlóan elterjedt szabályzatú és célú bazilita rendje: vagyis Szent Baszileiosz követői. A bazilitáknak ugyanakkor van egy nyugati ága is. A legnevezetesebb ortodox kolostorok közé tartozik az Athosz-hegy Görögországban, az Alaverdi kolostor Grúziában, a Kirillo-Belozserszkij monostor Oroszországban.

Bazilita- rend (baziliták, Vazul- rend). Nagy Basziliosz bizánci egyházatya alapította a szerzetesrendet (361), amely mind a mai napig a keleti egyház egyetlen szerzetesrendje. Regulája engedelmességet, szegénységet, tisztaságot, visszavonulást és lemondást követel meg tagjaitól. A Nagy Szent Bazil Rend jelenleg a világon különböző ágazatokban, kongregációkban működik.

Ősi keleti keresztény egyházak

A szorosan vett ortodox egyházakon kívül az ősi keleti egyházakban is jelen vannak a szerzetesrendek. Ezekre eredetileg főként az ortodox típusú berendezkedés volt a jellemző, ami ma már sok esetben keveredik a nyugati világ normáival is. Főleg az örmény egyházban terjedt el a maroniták és baziliták rendje, de több más keleti ország kolostoraiban is megtalálhatók e szerzetesrendek követői.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Athéni demokrácia   » Mohács és az ország három részre szakadása   

Nem hasznosHasznos (+14 pont, 18 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor