Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Luxemburgi Zsigmond külpolitikája

Beküldő: adminszamalk
Történelem tételek

Magyarország a XIV. század végére vezető európai nagyhatalommá vált. Nyugat-Európában pestisjárványok tomboltak, Anglia és Franciaország egymással háborúzott, Németország az aranybulla kiadása után egymással vetélkedő fejedelemségek halmazára bomlott, a pápaság tekintélye az avignoni fogság miatt mélypontra zuhant, Oroszországot a tatárok tartották elnyomás alatt. Az Anjou-kori királyok megerősítették az ország gazdaságát és szoros szövetséget kötöttek Cseh- és Lengyelországgal. Nagy Lajos halála után végakarata szerint megkoronázták 12 éves lányát, de az özvegy királyné Garai Miklós nádor  segítségével nem engedte ki kezéből a hatalmat. A hosszú idő alatt kiépített királyi hatalom összeomlott, a bárói ligák egymással vetélkedtek a központi irányítás nélküli országban. A véres trónharcokból végül Luxemburgi Zsigmond került ki győztesen miután II. Károly merénylet áldozata lett.

1. Királyi pozíció megszilárdítása és törökellenes harcok

Zsigmond uralkodásának első felét uralma elismertetése a bárói csoportokkal, hatalma megszilárdítása és a török elleni harc megszervezése jellemezte.

Zsigmond megkoronázásakor(1387) kötelezettséget vállalt, hogy a királyi tanácsba nem vesz be idegeneket és nem adományoz idegeneknek birtokot valamint a bárókkal együtt kormányoz. A koronázási feltételek betartására- teljesen újszerű módon- a király ligára lépett az őt támogató bárókkal, egyben felhatalmazta őket, hogy ígéretei teljesítésére akár erővel is kényszeríthetik.

A kényszerhelyzetben hozott ígéretek kárát a királyi birtokállomány látta, ugyanis míg Nagy Lajos halálakor a várak fele király kézben volt ez a szám az adományozások után 20%-ra csökkent. Miután megerősödött pozíciója, szabadulni akart a ligauralom alól ezért, új, hozzá hű idegeneket és nemeseket emelt bárói rangra ( Cillei Hermann, Ozorai Pipó). A bárók válaszul 1401-ben Budán letartóztatták és csak Garai Miklós közvetítésével sikerült kiszabadulnia. A kiújult elégedetlenséget amnesztia biztosításával, kedvező házasságokkal és saját emberei fontos pozícióba juttatásával sikerült lecsillapítani, azaz véglegesen megszilárdítani helyét.

A XIV: század második felében az oszmán törökök fokozatosan nyomultak előre a Balkánon, az egymással vetélkedő fejedelemségek képtelenek voltak az összefogásra, és a hatékony ellenállásra. Az 1389-es rigómezei török győzelem után Szerbia elesett, a török portyák már a Szerémségben pusztítottak, a török veszély valós fenyegetettséggé vált. A nyugati harcmodor kezdetben sikeresnek bizonyult a hódítókkal szemben, a páncélos lovasság könnyedén megfutamította az oszmán könnyűlovasságot. A törökök okozta veszély megszüntetéshez a korabeli vezetők véleménye szerint elegendő néhány hadjárat, amit a kezdeti sikerek is igazoltak. 1396-ben Zsigmond nemzetközi összefogással próbálta elejét venni a további török hódításnak. A vállalkozást a pápa keresztes hadjáratnak minősítette, így a magyar király zászlaja alá válogatott európai lovagsereg érkezett, francia, német, cseh és lengyel nemesekkel. A nemzetközi sereg ostrom alá vette Nikápoly várát, majd harcba bocsátkoztak az I. Bajezid által vezetett felmentő sereggel. Az elbizakodott francia lovagok Zsigmond  javaslata ellenére a törököket a hadrendjük közepe ellen vezetett egyetlen rohammal akarták elsöpörni. A lezúdoló nehézlovasság lelkesedése magával sodorta az egész keresztény sereget, így az belerohant az előre kitervelt csapdába: az oszmán arcvonal középső része, az  akindzsik, engedtek a nyomásnak, szétváltak egyenesen belevezetve a lovasságot a janicsárok oszlopába miközben a szárnyak felől bezárult a szpáhik harapófogója. A csata elveszett. Zsigmond  ugyan hívei önfeláldozása révén megmenekült, de a lovagok és főurak nagy része elesett vagy csak csillagászati összegű váltságdíj ellenében szabadulhatott. Zsigmond felismerte, hogy támadó hadjáratok helyett a védekezésre kell összpontosítani és tartós védelemre kell berendezkedni. A banderiális hadsereg alkalmatlanná vált a megváltozott követelmények teljesítésére(nagyobb létszám, állandó készenlét, határ menti állomáshely). 1397-ben a temesvári országgyűlésen elfogadtatta a telekkatonaság rendszerének bevezetését, azaz a fölbirtokosoknak minden 20 telek után egy lovas íjász kiállítását. A terv meghaladta az ország teljesítőképességét, amit jól mutat a későbbi 33 telekre változtatott módosítás illetve megakadt – kiváltságaik megőrzése érdekében- a nemesek vonakodása miatt. A háborúhoz szükséges pénz előteremtése érdekében a háború időtartamára lefoglalta az egyházi jövedelmek felét, rendkívüli adót vetett ki, és törvénybe vette a birtokvisszavétel jogát. Az ország kivételes állapotára hivatkozva felfüggesztette az Aranybullának azt a pontját, amely szerint a nemesek csak belföldön és csak a király vezetése alatt kötelesek hadba vonulni. Az oszmánok 1402-es Timur Lenk által vezetett mongol hordáktól elszenvedett ankarai veresége néhány év lélegzetvételnyi szünethez jutatta Magyarországot (ennek is köszönhető, hogy Zsigmond figyelmét Nyugat-Európa felé tudta fordítani és nagy befolyásra tehetett szert).Zsigmond arra törekedett, hogy az országtól délre fekvő fejedelemségekből ütközőállamokat hozzon létre, így akarta a törököket távol tartani a határtól. Bajezid ankarai veresége után sikerült magyar fennhatóság alá vonni Szerbiát és Havasalföldet. Lazarevics István szerb despota, illetve Mircse havasalföldi vajda a magyar  királytól jelentős hűbérbirtokokat kapott Magyarországon, az országuk számára előnytelen szerep vállalása fejében. A déli védelmi rendszer gyenge pontját Bosznia jelentette, ahol a király halála után tartományurak küzdöttek a hatalomért. Közülük a legjelentősebb, Hervoja, a magyarországi trónküzdelmekből is kivette a részét, Zsigmond ellenségeit támogatta  az 1401-02-es anarchikus állapotok idején. Zsigmond személyesen vezetett ellene öt hadjáratot, miután meghódoltatta (1409), felvette a Sárkányos-rendbe, fia keresztapjává fogadta , majd szerb és havasalföldi hűbéreseihez hasonlóan magyarországi fölbirtok adományozásával kívánta lekötelezni. De Bosznia mindezek ellenére sem vált ütközőállammá, 1413-ban végleg szakított a koronával, és a megújuló török portyákat támogatta.

2. A nyugati-egyházszakadás megszüntetése és a nyugat-európai hatalmi ambíciók valóra váltása

Mivel a délvidéki események nem igényeltek folyamatos királyi felügyeletet illetve beavatkozást, Zsigmond nekilátott nyugat-európai politikai ambíciói teljesítéséhez. Két cél lebegett szeme előtt: a cseh királyi és a német-római császári cím megszerzése.

1410-ben megüresedett a német királyi trón, amelyre a Luxemburgi-házból Zsigmondon kívül Jodok morva őrgróf és az egyszer már letett cseh Vencel pályázott. A hét választófejedelem közül négy Jodokot kettő Zsigmondot támogatta, a brandenburgi szavazat – a vitatott birtoklás miatt- kétséges volt. Ennek ellenére Zsigmond puccsszerűen német királlyá nyilvánította magát, amit pár napon belül érvénytelenítettek, Jodok viszont időközben elhunyt, ezzel megoldódott a trónutódlás vitája, 1411  júliusában  Zsigmondé lett a korona. A 13. századtól ugyan a megválasztott német király csupán egy volt a birodalmi fejedelmek közül, tényleges hatalommal csak saját tartományában rendelkezett, de nemzetközi tekintélye még mindig jelentős maradt. A magyar király ezzel Európa első uralkodójává vált.

1411 novemberében Zsigmond hadat indított Velence ellen a dalmát városok visszaszerzéséért. A háborús költségek előteremtéséhez – az üres kincstár miatt- 16 szepességi várost elzálogosított II. Ulászló lengyel királynak. A harcok mind nagyobb hevességgel zajlottak, a hadvezér, Ozorai Pipo, szép sikereket ért el, és volt időszak amikor Velence itáliai hátországában folytak a hadműveletek. 1412-ben Zsigmond kontinentális zárlatot hirdetett riválisával szemben, ennek ellenére a köztársaság mindinkább a magyarok fölé kerekedett és 1420-ra sikerült Dalmáciát meghódítania. Zsigmond nem nyugodott bele a terület elvesztésébe és csak 1433-ban kötött békét Velencével. A vereségben valószínűleg szerepet játszott, hogy az uralkodó figyelmét más, nagyobb fontosságú európai ügyek kötötték le.

1378-ban az avignoni fogságból Rómába hazatérő pápával szemben Avignonban ellenpápát választottak. A nyugati világ megoszlott. Főpapok egy csoportja Pisába zsinatot hívott össze a probléma megoldására de csak egy harmadik pápa megválasztását sikerült elérni.

1413-ban Zsigmond elhagyta az országot és a magyar történelembe mindaddig példa nélküli módon 6 évig nem tért haza. Ezt csak biztos hátország tudatában tehette meg, amelyről a távollétében Garai Miklós nádor gondoskodott. Zsigmond hosszabb időt töltött Lombardiában, megegyezett XXIII. János pápával az egyetemes zsinat összehívásáról, majd Németországba indult. Aachenben német királlyá koronázták majd innen utazott az ugyanakkor megnyílt konstanzi zsinatra (1414-18). A háromból két pápával könnyen megegyezett, de XIII. Benedek az aragón uralkodó pártfogását élvezte, akihez személyesen kellett elutaznia. 1415-ben Konstanzból Avignonon át Perpignanba utazott, ahol rábeszélte I. Ferdinánd királyt az egység támogatására. A zsinaton kimondták, hogy a zsinat a pápa felett áll, majd az új pápa, V. Márton, megválasztásával megszűnt az egyházszakadás. A legfőbb célt elérték, azonban egyház megreformálását Zsigmond minden igyekezetére ellenére sem sikerült véghezvinni (ennek következménye Husz János reformátor eretnekké nyilvánítása és megégetése, majd a huszita felkelés kirobbanása). A nagy európai körutazás a következő évben folytatódott, mivel a zsinat eredményére nagy veszélyt jelentett az időközben kiújult százéves háború. Zsigmond sikertelenül próbált közvetíteni párizsi és londoni udvar között (mindkét városban személyesen járt). Több ezer kilométeres utazására nagyszámú magyar kíséret követte, akik közül sokan most szembesültek először a fejlettebb nyugat-európai társadalmi, kulturális viszonyokkal. A külföldön látott újdonságok nagy része azonban anyagi források híján továbbra is álom maradt számukra. Átvették viszont, és Magyarországon is elterjesztették a címerhasználatot.

3. A huszitizmus és a megújuló oszmán veszély elleni küzdelem

Husz Jánost 1415-ben a konstanzi zsinat halálra ítélte és máglyára küldte, a nevével fémjelzett mozgalom 1419 nyarára nyílt felkelésbe torkollott. A husziták elfoglalták a prágai városházát és új nemzeti hagyományt teremtve ((1618)) kihajították a tanácsosokat az ablakon. A felkelés felszámolása Zsigmondra várt, aki bátyja, Vencel halála után koronás cseh király lett. 1420-ban V. Márton pápa bullájában keresztes háborút hirdetett a husziták ellen. Azt ezt követő másfél évtizedben öt keresztes hadjárat végződött súlyos vereséggel. A mozgalom két szárnya, a mérsékelt vallási és társadalmi programot valló kelyhesek és a hatalom és tulajdon teljes tagadásáig eljutó táboriták összefogtak, közös hadvezérük, Jan Zizka irányítása alatt harcoltak. Győzelmüket szervezettségük, fanatizmusuk mellett számos katonai újítás is elősegítette. Ezek közül legjelentősebb a harci szekér alkalmazása. A szekérvár biztos védelmet nyújtott a gyalogságnak a lovasság rohama ellen, s támadáskor a szekérsorok szétzilálták az ellenséges hadrendet. Zsigmond tárgyalásokat kezdett a mérsékelt kelyhesekkel, aminek eredményeként létrejött 1433-ban a kelyhesek és a katolikus egyház közti egyezség. A mérsékelt szárny elfogadta az egyházuk feletti pápai főhatóságot, és fegyverrel vett részt a táboritákkal vívott végső összecsapásban. 1434-ben Lipany mellett a katolikusokkal szövetséges kelyhesek megsemmisítették a táborita hadsereget. A hadi események lehetővé tették, hogy Zsigmond 1436-ban királyként vonulhasson be Prágába.

Az 1410-es években összeomlott az ütközőállamok rendszere, amely Magyarországot a törökök ellen védte: Boszniában 1413-tól, Havasalföldön 1419-től a török orientáció hívei kerültek túlsúlyba. Ennek folytán Magyarország területén újra megjelentek a török martalócok, akik ellen ezentúl egyedül az országhatár- a végek- védelmének megerősítése nyújthatott némi védelmet. A legveszélyeztetettebb a Duna szerbiai szakasza volt, amit mindössze néhány ósdi Anjou-kori végvár őrzött. Zsigmond ezért 1419-ben felépítette Szörény várát, 1427-ben pedig a szerb fejedelemtől megszerezte a kulcsfontosságú Nándorfehérvárt. Eme két végpont között a Duna mentén 11 új vár épült az 1420-as években. 1426-ban Zsigmond szerződést kötött hűbéresével, Lazarevics István szerb despotával, hogy országát és magyarországi birtokait halála után unokaöccse Brankovics György örökli, ennek fejében közvetlenül magyar fennhatóság alá kerül Nándorfehérvár, Galambóc és a macsói bánság. Az egyezség egy év múltán életbe lépett, Galambóc várát azonban szerb parancsnoka török kézre játszotta. Galambóc az Al-Duna legjelentősebb erősségének számított. Az ostrom támogatására a szemközti parton Szentlászlóvár néven erődítményt emeltek, amely elkészülte után Zsigmond maga vezette a támadást. Az ostrom súlyos vereséggel végződött. Váratlanul megérkezett ugyanis II. Murád serege és meglepte az ostromlókat. A túlerő miatt Zsigmond a visszavonulás mellett döntött és fegyverszünetet kért a törököktől. A hosszan elhúzódó dunai átkelés közben azonban a törökök megtámadták a folyó jobb partján rekedt magyar csapatokat. Zsigmond életét temesi ispánja, Rozgonyi Istán mentette meg felesége hathatós közreműködésével .

A végvárrendszer kiépítése óriási összegeket emésztett fel, így nem csoda, ha a továbbiakban már alig bővítették. Egy évszázadon át, Nándorfehérvár török bevételéig (1521) a határvédelem főként a Zsigmond idején kiépült végvárvonalra nehezedett.

1431-ben Zsigmondot Milánóban a lombard vaskoronával Itália királyává koronázta Bertalan milánói érsek. Hosszúra nyúlt tárgyalássorozat után másfél esztendővel később, 1433 májusában vonult be aranybaldachin alatt kísérete élén a király Rómába, hogy elnyerje immár ötödik, de legfényesebb koronáját a német-római császárokét.

A 68 éves császár 1436 tavaszán ismét elhagyta Magyarországot, mint utóbb kiderült, végleg. A huszitákkal kötött béke után Prágába indult, hogy elfoglalja trónját, de a felek elszoktak a  szerepüktől: a csehek a parancsoknak való engedelmeskedéstől, a király az alattvalókkal való alkudozástól. A viszony egy év alatt annyira elmérgesedett, hogy polgárháborúval fenyegetett, Zsigmond végül szökve kényszerült távozni Prágából. Útközben Bécs felé érte a halál.

(Zsigmond a késő középkor legszínesebb uralkodóegyénisége. Szerette a pompát a lakomákat, a nőket, emiatt sokan léhának, pazarlónak és könnyelműnek látták. Minden iránt érdeklődött, és tele volt tervekkel, amelyek néha irreálisnak bizonyultak, ezért akadtak , akik következetlennek és kapkodónak ítélték. Hadvezérként sokkal kevésbé volt sikeres mint politikusként, kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett. Legfontosabb terveit sose tévesztette szem elől, megvalósításukhoz megvolt benne a türelem és a szívósság, emellett kellő emberismeret is, hogy mindig megfelelő és megbízható segítőkre találjon. Környezetében úgy tűnik az intelligenciát becsülte legtöbbre, ami annak jele, hogy neki magának is bőven volt belőle. „Lovaggá egy nap alatt ezret is üthetek, de doktorrá ezer nap alatt egyet se”- mondta állítólag.)

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» Európa Napóleon korában   » Aranybulla (előzmények, értékelés)   

Nem hasznosHasznos (+2 pont, 2 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor