A neoabszolutizmustól a kiegyezésig

A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) után véres katonai diktatúra következett, melyet Haynau rémuralmának nevezünk. Október 6–án kivégeztetett 13 honvédtisztet és megteltek a börtönök is. 1850 nyaráig tartott katonai uralma, polgári kormányzást vezettek be. Az udvar célja Magyarország beolvasztása volt. Erre kétféle elképzelés született:

1. A Windishgrätz–féle föderáció: laza államszövetség, az 1847–es rendi állam mintájára.

2. A Schwarzenberg–féle centralizáció: erősen központosított, birodalom bécsi kormányzattal.

A polgárság az utóbbi elképzelést támogatta az egységes piac érdekében. 1851–től Ferenc József vette át a birodalom irányítását, a belügyminiszter Alexander Bach lett. Ezt az időszakot a nevével fémjelzett Bach–rendszernek nevezzük.

A területi egységet nem állították helyre, Erdélyt külön kormányozták, Horvátországot, a katonai határőrvidéket és a Szerb Vajdaságot külön választották. A maradék magyar részt 5 kerületre osztották. Az egységes piac érdekében megszűntették a belső vámhatárt. Bevezették az osztrák adórendszert, az osztrák polgári- és büntetőtörvénykönyvet és iskolarendszert (8 osztályos gimnázium, érettségi). Kötelezővé tették a német nyelvet. 1853–ban császári pátens erősíti meg a jobbágyfelszabadítást. Elégedetlen volt a társadalom, állandó társadalmi válságtól lehetett tartani. Kibontakozik a társadalmi ellenállás.

Az ellenállás 3. csoportját képezték az emigránsok. Az emigráció újabb forradalomra készült és ehhez szeretett volna szövetségeseket találni. (Franciaország, Olaszország) Létrehozzák a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. III. Napóleontól vártak segítséget. Kossuth úgy képzelte, hogy a neoabszolútizmust meg kell szűntetni. Fő alapelve: a népfelség elve: jogilag mindenki egyenlő, szabadságjogokat kap, az államot és az egyházat szét kell választani, nincs állandó hadsereg.

A bukáshoz hozzájárult, hogy társadalmi támogatást nem kapott a rendszer, az olasz egység elleni háborút Ausztria elvesztette. Alexander Bach–ot menesztették és ez a központosított állam bukásához vezetett. Ferenc József új politikát kívánt alkalmazni, az arisztokráciára kívánt támaszkodni.

1860. október 20. – „októberi diploma”: összehívott egy tartománygyűlést és úgy gondolta, ez fogná össze a birodalmat. Ígéretet tett a parlament összehívására, a közigazgatás visszaállítására és a magyar nyelv visszaállítására. Ezt elutasították. 1861–ben a februári pátensben, újabb központosítással kísérletezett. Bécsben egy parlamentet hoztak volna létre, melybe minden tartomány elküldte volna képviselőit. A nemzetiségek azonban kisebbségben lettek volna az osztrákokkal szemben, ezt is elutasították az 1861–es országgyűlésen.

A nemzet nem volt egységes, két párt született:

Az egyik a Felirati párt volt, vezetője: Deák Ferenc, aki az „áprilisi törvényekhez” ragaszkodott, feliratban kívánták elutasítani a javaslatokat. A másik párt, a Határozati Párt volt, vezetője: Teleki László, aki nem ismerte el az uralkodót, ennek a határozatforma felelt meg. A Felirati párt 3 szavazattal győzött (Teleki öngyilkossága is hatással volt), az uralkodó azonban feloszlatta az országgyűlést.

Újabb abszolútizmus következett: Provizórium (1861–1865) ­– átmeneti időszak. Schmerling nevéhez fűződik. Magyarországon folytatódott a passzív rezisztencia, a birtokosok nem tudtak modernizálni, megélhetésük nehezebbé vált. Deák Ferenc érzékelte a nemzetközi viszonyok kedvezőtlen alakulását. 1864–ben titkos tárgyalásokat kezdett az udvarral és meggyőződött arról, hogy Ferenc József hajlandó a Pragmatica Sanciót figyelembe venni. 1865 áprilisában megjelenik a „Húsvéti cikk” a Pesti Naplóban. E szerint Magyarország hajlandó figyelembe venni a birodalmi érdekeket és a cél a birodalom fennmaradása. Annyi magyar önállóságot kérnek, ami nem veszélyezteti a birodalom létét. 1865 decemberében az udvar összehívta az országgyűlést, a kiegyezés tervezetének kidolgozására külön bizottságot hoztak létre.

1866 tavaszán felfüggesztik az országgyűlést a königrätzi vereség miatt. Deák nem használta ki az alkalmat, hogy az udvar ellen forduljon, nem támadták hátba az osztrákokat. 1867 februárjában Ferenc József kinevezte a III. Felelős Magyar Minisztérium vezetőjét Andrássy Gyulát. 1867 májusában törvénybe iktatták a kiegyezést (XII. törvénycikk). Ferenc Józsefet királlyá koronázták a Mátyás templomban. 1867 júliusában szentesítette a király a törvényt és 1867 decemberében az osztrákok is elfogadják a tervezetet, ezzel elkezdődik a dualizmus kora. Nemcsak politikai, hanem gazdasági kiegyezésről is beszélhetünk.

Voltak hívei és ellenzői a kiegyezésnek. Kossuth Lajos a Cassandra–levélben tiltakozik ellene, hívei közé tartozik Deák Ferenc, aki szerint nincs más lehetőség, csak a kompromisszum.

A nemzetiség részéről voltak ellenzői: trialista törekvés, azaz a csehek és horvátok is szerették volna, hogy őket is bevegyék. 1868–ban megtörtént a magyar – horvát kiegyezés is, Horvátország Magyarország társországa lett. A felsőházba 3 tagot, a képviselőházba 40 képviselőt delegáltak a horvát országgyűlésből.

18/b A társadalom és gazdaság 1867 után

A kiegyezés elindította a polgári és gazdasági fejlődést, megteremtette a gyáripart. 1867 után a tőkés viszonyok kialakulása volt jellemző. A politikai élet stabillá vált (vállalkozás biztonsága), de hiányzott a hazai tőke, a modern közlekedés és a képzett munkaerő. A külföldi tőke szabadon jöhetett, de a hazai tőke és pénzintézetek létrehozása volt a legfontosabb az ipar megteremtéséhez. A vámunió egységes piacot hozott létre, de gazdasági egyoldalúság jellemezte Magyarországot, mert versenyképtelen volt Ausztriával szemben. (pl.: könnyűipar)

A hitelszervezet osztrák, angol és francia tőkéből épült ki, 5 nagy bank alakult, az 1873­–as tőzsde krach után a Magyar Általános Hitelbank maradt osztrák tőkével, magyar tőkével a Jelzálog Hitelbank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. Megalakultak a takarékpénztárak, ezek révén a hazai tőkeképződés is megindult. A hitelszervezet fejlődött a leggyorsabban. A másik jó üzletnek (infrastruktúra) a vasútépítés bizonyult, az ún. kamatbiztosítási törvénnyel. (ha olyan vasútvonal épült, ami nem volt jövedelmező, a befektetett tőke kamatát az állam biztosította. Baross Gábor idején államosították a Magyar Államvasutat. A közlekedés mellett a hazai gyáripar is fejlődött. Húzó ágazata volt az élelmiszeripar, a malomipar és a szesz– és cukorgyártás. A tőkét a közlekedésbe forgatták. Fejlődött a vas– és széngyártás: Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., erre a vasgyártás települt: diósgyőri és rimamurányi vasmű, és a gépgyártás: Államvasutak Gyára, Óbudai Hajógyár, Ganz Hajó– és Vagongyár, Láng Gépgyár. Új iparágként megjelent az elektromosipar illetve a vegyipar. 1873–ban egyesítik Budapestet.

A mezőgazdaságban a porosz utas fejlődés volt a jellemző: a nagybirtokrendszer megmaradt. Jellemzője még a fajtaváltás: szürkemarha helyett tarkamarha, növénytermesztésben az alföldi szőlő. A búza– és gabonatermesztés világszínvonalú volt, mellette zöldség, gyümölcs. Modernizációra és gépesítésre lett volna szükség a mezőgazdaságban. Az aratás kézi erővel, a cséplés gépi erővel folyt.

A tőkés vállalkozások uralkodóvá váltak, a magyar gazdaság a világgazdasággal is kölcsönhatásban állt. Magyarországon is kialakul a monopol kapitalizmus: monopóliumok jönnek létre, nálunk különböző fajtái: kombináció – szénbányászat, vaskohászat egyesítette a termelést. Pl.: Rimamurányi – Salgótarjáni Szénbánya. Másik fajtája volt a konszern: osztrák – magyar vegyeskonszernek voltak: Ganz konszern, 14000 ember. És végül a kartell: ahol megmarad az önállóság, laza kapcsolat. Ilyen volt a tégla kartell és cukor kartell.

A tőkekivitel hazánkban is megjelenik: olajipar. Valamint megjelenik a finánc tőke, vagyis az ipari és banktőke összefonódása. A legnagyobb beruházó maga az állam volt. Az állam segélyeket adott, ha nem működtek a nagyobb vállalatok. Új gyárak létesítését segítette az élelmiszer– és textiliparban. Az új vállalatok 15 évig adómentességet kaptak. 1907 – ben létrehoztak egy 10 éves iparfejlesztési programot, melyben szerették volna a magyar gazdaságot függetleníteni. Az állam támogatást nyújtott a folyamszabályozáshoz. 3,6 millió hektárt nyertek, megindult a műtrágyagyártás, az Alföldön a szőlőtelepítések, szarvasmarhatenyésztés, tejgazdálkodás fejlődik.

Magyarország agráripari ország lett, a foglalkoztatottság teljessé válik, az Ausztriától való függőség csökken, a teljes fölzárkózás nem sikerül. Poroszországot, Spanyolországot és Portugáliát megelőztük, Olaszországot és Ausztriát megközelítettük.

Nagy ellentmondás: az egyik oldalon kialakul a monopol kapitalizmus, vidéken meg sok – sok kicsi önellátó gazdaság működik.

Hazánk társadalmára jellemző a torlódó társadalmi struktúra: a kapitalista és feudális társadalom egymásra épül. A társadalom legfelső rétegét alkotta az arisztokrácia, a hercegi, bárói, grófi címek tulajdonosai, hatalmas területek nagybirtokosai. Kb. 2000 nagybirtokos volt, több millióan dolgoztak földjeiken, a politikai élet vezetői, bankok, részvénytársaságok igazgatói székeiben is megtaláljuk őket, a Tudományos Akadémia tagjai és a képviselőház 10% – át alkották. A következő társadalmi csoport a „csendes társ”, a nagypolgárság volt. Az állam fenntartásában érdekelt volt, de sokáig alárendelte tevékenységét az állam és a nagybirtok érdekeinek. A kapitalista társadalom osztálya. Kb. 50 – 100 nagycsalád volt, a pénzügyi életet tartották kezükben. Főleg Budapesten éltek. Három csoportból alakult ki: a XIX. század eleji városi polgárság, Nyugat – Európa fejlett országaiból érkező tőkések, terménykereskedők. A következő osztály a középosztály volt. Életforma és életszínvonal alapján tartoznak egy csoportba. Tevékenyen részt vettek a politikai életben. Nem volt nyitott társadalmi értelemben, lentről nem lehetett bekerülni, ezért nevezzük őket „úri középosztálynak”. A kispolgárság családtagokkal együtt 2 millió főt tett ki. Saját tőkével rendelkeztek, saját munkájukból éltek a jóléttől távol, de létbiztonságban. Sokan lesüllyedtek a munkásosztályba. Politikailag ellenzékiek, nem megbecsült, hanem köztes tagjai a társadalomnak, az örök ellenzéki kisember innen került ki. A parasztság nem volt egységes, felbomlóban lévő osztály volt, közel 10 millióan tartoztak ide, nem tudott polgárosodni, közgazdasági értelemben a kispolgársághoz tartoztak. A legfiatalabb osztály a munkásosztály volt, családtagokkal együtt 2,5 millió fő. Elsősorban az élelmiszeriparban dolgoztak. Félig – meddig paraszti életmódot folytattak. Az 1880–as évektől megjelenő gyáripar a munkásság 60% – át foglalkoztatta. Főleg Budapesten és környékén éltek, de vidéken is laktak. Az első munkásszervezetek is Budapesten jöttek létre.

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!