Érettségi Portál 2014

Érettségi tételek, érettségi feladatok, érettségi tesztek



Érettségi feladatok
Érettségi tételek
A META-Don Bosco OKJ képzései
A Számalk-Szalézi Szakközépiskola tanfolyamai

Út Mohácsig

Hunyadi Mátyás nyugati tervei miatt nem akart háborút a törökkel így 1483-ban öt évre békét kötött velük, amelyet az őt követő magyar királyok ismételten megújították A külpolitikai helyzet megváltozása egybeesett az új szultán, I. Szulejmán (1520-1566) trónra lépésével. Követei a régi feltételekkel érkeztek Budára ahol azonban a magyar katonaság fogságba ejtette őket. A szultán ez a békeszerződés felrúgásának tekintette és a támadás megindítása mellett döntött.

Ekkora a magyarság számára kedvezőtlenné váltak az erőviszonyok. A török bevétele a kétszeresére nőtt a gazdag tartományok (Egyiptom) megszerzésével, míg ezzel párhuzamosan Magyarországon a királyi hatalom egyre inkább gyengült. A Délvidék magára maradt. A királyi jövedelmek nem érték el a végvárrendszer fenntartásához szükséges 200ezer aranyforintot, a külföldi segélyeket gyakran elnyelte az udvar. A várak állapota egyre inkább romlott, nem volt központi felmentő sereg (a Mátyás által szervezett fekete sereget még II. Ulászló oszlatatta fel), mely nélkül még a legnagyobb végvárak sem tudtak tartósan ellenállni. A pénzhiányon kívül belső ellentétek is nehezítették az ország dolgát. A köznemesek és a főurak között kibékíthetetlenek voltak az ellentétek, míg az 1514-es Dózsa György-féle parasztfelkelés újabb destabilitációs tényezőt jelentett. Szulejmán hadai a megtépázott végvidék felé indult. A nagyvezír, Piri Mehmed kisebb erőkkel Nándorfehérvárt ostromolta. A szultán Szabács ellen indult, amit az első rohammal bevett, majd elfoglalták Nándorfehérvárt (1521). Az ország a Duna mentén nyitottá vált a törökök számára.

Szulejmán serege 1526-ban megkezdte az átkelést a Száván. A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére nem történt semmi komolyabb előkészület. A király hadba hívta a nemességet, de csekély számú haderő gyűlt össze. A nagyobb haderővel rendelkező méltóságok nem mozdultak, mert nem merték elhagyni tartományaikat. A király megindult délnek, de már Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a török erők, mintegy 60ezer katona, temérdek kisegítő és martalóc, az egyetlen még épen maradt erősséget Péterváradot is elfoglalták. Tomori Pál, ekkor már a magyar seregek fővezére, csekély számú, de tapasztalt csapata Tolna térségében egyesült a király mintegy 20ezer fős nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával. Heves vita alakult ki hogy vállalják-e a küzdelmet, de végül Tomori kierőszakolta a támadást. A csatára a Mohácsi síkon került sor (1526. aug. 29.). A helyszín kiválasztása több szempontból is hibásnak bizonyult. A győzelem egyetlen reményét a nehézlovasság rohamának sikere jelentette volna. A fergeteges roham összeomlása után azonban a csata két óra alatt elesett. A lovasság egy része megmenekült de sokan elestek vagy a mocsárba vesztek. A gyalogság zöme eredeti hadrendjében pusztult el. A csatamezőn maradt 7 főpap, 28 főúr, s a fővezér Tomori Pál is. Politikai szempontból a legnagyobb veszteség a király halála volt, aki menekülés közben a megáradt Csele-patakba fulladt. A magyar államgépezet megbénult, egységes cselekvésre, ellenállásra nem került sor. A győzelem után Szulejmán hadaival lassan elindult észak felé; ellenállással nem találkozott. Bevonult Budára, végigdúlta, kirabolta és felgyújtotta a várost. A vár azonban épen maradt. A török felprédálta Pestet, a Duna-Tisza közét, majd zsákmányokkal, foglyok tízezreivel kivonult az országból, de a Szerémségnél állomásozó erőivel ellenőrizni tudta az országot.

Az ország három részre szakadása – Végvári harcok

Mohácsot követően a magyar koronáért először Szapolyai János szállt harcba és 1526 novemberében a szent Koronával Székesfehérvárott megkoronáztatta magát. Eközben a Habsburg-hű bárók 1526 decemberében Ferdinándot koronázták királyukká. Ferdinánd bátyja támogatásával döntő vereséget mért Szapolyai seregeire. Ezután Ferdinándot koronázták királlyá Fehérvárott. Szapolyai nehéz helyzetében a törököktől remélt és kapott támogatást. Szapolyai 1528-ban török segédhadakkal elfoglalta a Tiszától keletre eső részt, majd 1529-ben Szulejmán megindult Magyarország felé. Ellenállás nélkül haladt észak felé, elfoglalta és János királynak átadta Budát, majd Bécs ellen indult, de Bécset nem tudta bevenni. A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indítottak a törökök ellen, de Szulejmán hadai Jurisics Miklós birtokában lévő kis vár, Kőszeg falai alatt megálltak és több hétig ostromolták a várat. Feltételezhető, hogy a szultán csak húzni akarta az időt, mindenesetre az erőviszonyokat eldöntő csata elmaradt. A kortársak számára világossá vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással és Magyarország vált a két birodalom ütközőzónájává. A két fél 1533-ban szerződést kötött, amelyben a két uralkodó kölcsönösen elismerte egymás területeit.

1538-ban Ferdinánd és János király békét kötött (váradi béke), amelynek értelmében János halála után az egész ország Ferdinándra száll. 1540-ben meghalt János, de halálos ágyán híveit megeskette, hogy szembeszállnak a békével, és fiát, János Zsigmondot juttatják a trónra. Fráter György ezért segítséget kért a törököktől. A szultáni had és Török Bálint seregei szétverték Ferdinánd csapatait. Azonban Szulejmán nem tartotta megnyugtatónak Magyarország helyzetét és csapataival 1541. augusztus 29-én elfoglalta Budát. Izabellának és a csecsemő János Zsigmondnak a Tiszától keletre eső országrészt biztosította.

Több mint egy évtizedes szünet után 1552-ben a szultán céljává az országrészek elszakítása és Erdély újbóli elfoglalása vált. Elfoglalta Veszprémet, Nógrádot, Drégelyt (Szondi György), Szécsényt, Temesvárt (Losonczy István), majd Szolnokot. Ali pasa a főerőkkel egyesülve Eger ellen indult, ám a „Felvidék kapuját” nem sikerült bevenniük hála Dobó Istvánnak és csapatainak. Ezután 1566-ban Szulejmán ostrom alá vette a Zrínyi Miklós által védett Szigetvárat. A várat ugyan bevette a török, de az ostrom közben meghalt Szulejmán. A szembenálló felek belátták, hogy nem képesek kizárólagosan birtokolni Magyarországot, ezért 1568-ban Drinápolyban békét kötöttek. A béke rögzítette a fennálló helyzetet és I. Miksa vállalta hogy évi adót fizet az új szultánnak, Szelimnek. Ezzel lezárult a nagy várfoglalások ideje, de állandósultak a portyák és rablások, melyek az ország belső területeit pusztították.

A béke megkötése után az uralkodó hozzálátott az új végvári rendszer kiépítéséhez. Az új várak építésére a magánbirtokosok nem voltak képesek, ezért a jelentősebb véghelyeket a király a saját irányítása alá vonta, és óriási költségen, a kor elvárásainak megfelelően kiépítette. A várak építésében olasz hadmérnökök segédkeztek, akik az új várak ó- és újolasz bástyákkal erősítették meg. A korábbi keskeny és magas falait lebontották, és helyette alacsonyabb s szélesebb ágyúállások felállítására alkalmas védműveket emeltettek. Az

új rendszer néhány korszerű, 1000-1500 harcost befogadó nagy erősségből, két tucat közepes várból és számos őrhelyből állt.

A tizenöt éves háború /1593-1606/ – Erdély bukása

A drinápolyi béke utáni portyákból fejlődött ki a következő háború. Mindkét hatalom célja az ellenség kimozdítása, a „status quo” felborítása volt. A boszniai pasa többször is rátámadt Sziszek várára, majd harmadjára a horvátországi hadak szétverték a pasa csapatait. Még ebben az évben megérkezett a szultán hadüzenete, amelyet Habsburg Rudolf mély vallásos meggyőződése miatt azonnal elfogadott. A török elfoglalta Sziszeket és Veszprémet, mire válaszul Pálffy Miklós Romhánynál csatát nyert majd elfoglalta Füleket, Szécsényt, Drégelyt és Nógrádot. A győzelemnek óriási lélektani hatása volt: a nemzetközi közvéleményt felrázták a diadalok, a pápa évekig utalta a pénzsegélyeket és újra összekovácsolta a törökellenes szövetséget (1594). Báthori Zsigmond is csatlakozott a szövetséghez és Gyurgyevónál Bocskai István hadai jelentős győzelmet arattak a török felet (1595). A törökök 1596-ban ostrom alá vették Eger várát. A vár török kézre került, majd az ezt követő mezőkeresztesi csatában is alulmaradtak a keresztény csapatok.

Az ezt követő időkben a harcok hol egyik, hol másik félnek kedveztek. A keresztény hadak többször is megpróbálták bevenni Budát sikertelenül. 1598-ban III. Mehmed hosszú ostrom után bevette Váradot, majd 1600-ban a dunántúli végvárrendszer egyik fontos pontját, Kanizsát. A vereségek hatására Erdély ki akart szállni a háborúból, ám ezt a Habsburgok nem engedték. Ezt megelégelve Bocskai csapataival megtámadta a Habsburgokat és 1604-re már Alsó-Ausztriát ostromolta. A törökök Bocskai csapatainak előrenyomulását kihasználva elfoglalták Esztergomot. Ez Bocskait meggondolásra kényszeríttette, s amikor a szultán felkínálta neki a nagyvezíri koronát azt csak mint ajándékot vette át nem mint felségjelvényt ezzel is szabadulva a török befolyásának növekedésétől.

A kimerülés mind a bécsi udvart, mind a felkelőket megegyezésre sarkalta és 1606-ban meg is született a bécsi béke, melyben a Habsburgoknak ismét le kellett mondania Erdélyről. Bocskai közvetítésével a két nagyhatalom is békét kötött egymással (zsitvatoroki béke, 1606 ősze). A béke a fennálló viszonyokat rögzítette, elfogadta a hódoltsági területek magyar adózását. Megfigyelhető hogy a béke érzékelteti az új erőviszonyokat, valamint ebben a dokumentumban kezeli a Habsburg uralkodó egyenrangú félként a török szultánt.

Ezt követően Erdély és a török viszonya felhőtlen volt, különösebb atrocitásoktól mentes egész 1657-ig. Ugyanis ekkor II. Rákóczi György a Porta engedélye nélkül indította meg csapatait a lengyel trónért. A sikertelen hadjárat után Erdélyre zúdult az Oszmán Birodalom bosszúja. Egymás után estek el az erődítmények, 1660-ban elfoglalták Váradot és a Partiumból vilajetet szerveztek és Kolozsvár végvárrá vált. Az Erdélyi trónra Apafi Mihályt jutatta, ám a meggyengült fejedelemség nem tudta védelmezni a magyar rendiséget a Habsburgokkal szemben.

Zrínyi politikai programja, törökellenes harcai

A harminc évig tartó nagy európai háború után (1618-48) a Habsburgok hatalma tovább csökkent a széttagolódott Németországban. Helyette Csehországban és Magyarországon akarták növelni befolyásukat. S mert fő ellenfelük továbbra is Franciaország maradt, arra törekedett, hogy a törökkel mindenféleképpen fenntartsák a békét. A végvárakban a hazai vitézek helyett, egyre nagyobb számban idegen zsoldos katonákat helyeztek. A XII. sz. magyar írásai az emberek reménytelenségét mutatják. A politizálás új vezére a költő és egyben hadvezér és politikus Zrínyi Miklós (1620-1664) lett. Zrínyi Miklós dalmát eredetű családból származott politikus, hadvezér és költő volt egy személyben; korának kiemelkedő műveltségű embere. A politikai élet mellett a költészetet csak mellékes tevékenységnek tartotta, ám művein keresztül kívánt hatni a kor magyar társadalmára.

Tábori kis trakta című műve egy tervbe vett nagyobb katonai kézikönyv része, mely a hadsereg szolgálati szabályzatáról, szervezéséről, létszámáról, ellátásáról szól. (Zrínyi találta ki a hadtápot, ő szervezte meg, hogy minden csapatot kövessen a tábori konyha.). Vitézi hadnagy című munkája több száz rövidebb-hosszabb elmélkedés gyűjteménye, ezekben az ideális hadvezér személyéről, illetve a hadvezetés különböző kérdéseiről töpreng. Az erkölcsi alapok: tanult legyen, erkölcsös legyen, fegyelmezett legyen. Mátyás király életéről való elmélkedések. Itt a nemzetközi uralkodó típusát mutatja be. Mátyás volt számára a példakép. Az török áfium ellen való orvosság című röpiratát 1705-ben ki is nyomtatták. Zrínyi sejtette, hogy a Török Birodalom újabb hadjáratra készül Magyarország ellen. A mű alapgondolata: olyan hadsereget kell szervezni, amely saját erőből űzi ki a törököt. Van egy magyar szállóigévé vált mondata: „ne bántsd a magyart”. Zrínyi a Szigeti veszedelem című eposzában a nemzet erőinek összefogására biztatta kortársait. Erdély bukásával a magyar függetlenségi törekvések központja veszett el. Ugyanakkor küszöbön állt a török támadás. Zrínyi-újvár feladata volt a török megállítása. A feltámadó török ellen a nemzeti hadseregben találta meg az egyetlen orvosságot. I Lipót (1657-1705) Zrínyi Miklós grófot nevezte ki az egész magyar sereg főparancsnokának. Zrínyi minden energiáját és rendelkezésre álló lehetőséget fölhasználva készült az összecsapásra. Az 1663 végi téli hadjáratának tervével kikényszeríttette a törökellenes nemzetközi összefogást is. Zrínyi indoklása szerint azért szükséges télen megtámadni a törököt, mert a téli visszavonulás után az utánpótlást meg kell akadályozni. 1664 februárjában felégette a török utánpótlás kulcsát, az óriási fagerendákból készült, a mocsaras áradásos Drávát átívelő 6 km hosszú hidat. Fő célja az volt hogy megteremtse Kanizsa ostromának feltételeit. A tollal és karddal küzdő Zrínyiben Bécs politikai ellenfelet látott. Fővezéri kinevezését Lipót még januárban visszavonta. Szentgotthárdnál, 1664. augusztus 1-jén óriási győzelmet arattak a török főseregen. A császári udvar már a győzelem utáni tizedik napon, a szövetségesek tudta nélkül, Vasváron békét kötött a levert ellenséggel („szégyenteljes béke”).

A török kiűzése

1683-ban a törökök nagy erejű támadást indítottak Bécs ellen. Bécsett nem érte felkészületlenül a támadás: még a század közepén felújították a védműveket és a külvárosokat lerombolták. I. Lipót kölcsönös békét kötött a lengyel királlyal és sikerült megnyerni szövetségesnek Bajorországot és Szászországot is. Kara Musztafa nagyvezír 120-150000 fős hadseregével megkezdte a császárváros ostromát. A város hősiesen helytállt, de a várvédők száma fokozatosan csökkent. A város helyzete kritikussá vált, amikor megérkezett Sobieski János és Lotharingiai Károly felmentő serege. A győzelem gyors volt és még ugyanebben az évben a szövetségesek bevették Esztergom várát. A győzelmek hatására XI. Ince pápa hatalmas pénzadományt juttatott a szövetségeseknek és kötelezte XIV. Lajost a Habsburgokkal kötendő húszéves fegyverszünetre. 1684-ben megalakult a Szent Liga (Habsburg Birodalom, Lengyelország, Velence) 1686-ban ostromolni kezdte Buda várát, majd hosszú harcok árán be is vette azt. Ez fordulópont volt a török kiűzésében. Az előrenyomuló török hadak Nagyharsánynál (1687) megvívták a „második mohácsi csatát”, ami teljes győzelmet hozott. Miksa Emanuel bevette Belgrádot, Badeni Lajos Nist. Úgy látszott Magyarország gyorsan átvészeli a felszabadító háború nehézségeit.

Azonban XIV. Lajos megrettent a Habsburg-sikerektől és felrúgta a fegyverszünetet. Ezáltal meggyengült a török front. A törököknél időközben az erőskezű Kőprülü Musztafa erőskezű nagyvezér került hatalomra. 1690-ben felszámolták az összes balkáni keresztény hódítást, majd Belgrád is újra török kézre került. A további hódításokat Badeni Lajos állította meg. A rendkívül véres szalánkeméni csatában legyőzte a török főerőket (1691). A veszteségek tízezrekre rúgtak és az elhúzódó harcok mérhetetlen pusztítást okoztak Magyarország belső területein, egész vidékek néptelenedtek el. 1697-ben a szultáni seregek ismét az Alföldön jártak. Savoyai Jenő Zentánál átkelés közben meglepte a török sereget és súlyos vereséget mért rájuk. A török belátta, hogy nem tudja visszaszerezni a magyar területeket.

A törököt kudarcai, a Habsburgokat a kimerülés és a nyugaton várható háború vezette a békekötéshez, amelyet 1699-ben Karlócán írtak alá. A béke értelmében – a Temesköz kivételével- a Mohács előtti Magyarország területén véget ért a török hódoltság.

Miután a török sereget a császár katonái verték ki, ezért Magyarországon megerősödött a Habsburgok helyzete. A magyar rendek 1687-ben, Pozsonyban lemondtak a Habsburgok fiúágának javára a szabad királyválasztásról, s az Aranybulla ellenállási záradékáról. Az ország népére óriási terhek nehezedtek, az adókat többszörösére növelték. Az udvar a felszabadított területeket új szerzeményeknek tekintette és ezeket az Udvari Kamara irányította. A régi tulajdonosok csak abban az esetben kaphatta vissza földjét, ha jogosultságát törvényesen igazolni tudta, ami a török dúlása után szinte lehetetlen volt. Hatalmas területeteket kaptak az udvar hitelezői, hadvezérek és hadseregszállítók. A császár szélnek eresztette a feleslegessé váló magyar várrendszer katonáit, megszűnt a magyar hadszervezet.

Az erdélyi területeken is nőtt Lipót befolyása. Apafi halála után ő lett Erdély ura. 1691-ben kiadta a Diploma Leopoldiumot, melyben sértetlenül hagyta az erdélyi vezetőréteg alapvető érdekeit és hagyományait. A fejedelemséget nem csatolta vissza Magyarországhoz, meghagyta belső rendi tagolódását.

I. Lipót politikája és a háborús szenvedések a magyar társadalom jelentős részét a dinasztiával szembeállította és újabb harcok törtek ki az országban (Rákóczi-szabadságharc 1703-11).

Javasoljuk, hogy regisztrálj itt, mert így ingyenesen PDF formátumban is le tudod tölteni a tételeket!

 Facebook Megosztás |  Nyomtatás Nyomtatás  |  PDF letöltés

Ezek a tételek is érdekelhetnek:

» II. Világháború   » A barokk és Pázmány Péter    

Nem hasznosHasznos (+1 pont, 9 értékelésből)



Hasonló Érettségi Tételek: Címkék:
Érettségi tesztek Felvételi Pontszámító Kalkulátor